A szűkölködőkben meglátni a megváltó Krisztus arcát – Diakónusszentelés Sajópetriben

Az elhangzott evangéliumi szakaszról (Lk 10,25–37) elmélkedve a főpásztor kiemelte: Az irgalmas szamaritánus története a Megváltó Jézus története is. Választ ad arra, hogy ki is a mi felebarátunk. Hiszen a rablók által félholtra vert, bajba jutott emberen egy szamáriai embernek esett meg a szíve.

Szamáriai volt, ahogy a mi Urunkat, Jézus Krisztust is csúfolták János evangélista tanúságtétele szerint. Ő a legirgalmasabb szamáriai, aki minden megkereszteltet, minden keresztényt ennek az irgalomnak a gyakorlására hív.

S nem elégszik meg az elsősegély nyújtásával, hanem biankót aláírva pártfogoltját a fogadósra, azaz az Egyház képviselőjére bízza, hogy második eljöveteléig gondoskodjon a lábadozó betegről.

Ezt követően Ferenc pápa szegények világnapjára írt üzenete nyomán elmélkedett a püspök.

Fontosnak tartom, hogy a Szentatya mindnyájunk lelkére köti a szegényekkel való törődést. Nem egyfajta közfeladatként, hanem az evangéliumból, a Megváltótól közvetlenül kapott parancsként – mondta Orosz Atanáz. – Fölhívja a figyelmünket a szegénység egyre inkább globális jelenségére, amelyet nem elég szociológiailag, statisztikailag vagy dokumentumfilmek által szemlélnünk, hanem valamilyen módon részt kell vállalnunk azoknak a sajátos helyzetéből, akik szegények.

Urunk, Jézus Krisztus nemcsak pártját fogta a szegényeknek, hanem osztozott is a sorsukban. Karácsonykor, a betlehem mellett ezt mindannyian megérezzük, de az év többi napján könnyen elfelejtjük.

Jézus nem csupán könyöradományt adott a szegényeknek, hanem azonosult velük, osztozott a sorsukban, amely az ő ígérete szerint a mennyországba vezető kapu is lehet.

A Szentatya azt kéri, hogy mi magunk is így tegyünk.

Jézus példájára merjünk személyesen közeledni azokhoz, akiket ő maga enged az utunkba, akikben az ő arcvonásait lehet és kell fölfedezni. „Döntő fontosságú, hogy olyan fejlesztési folyamatokat indítsunk el, amelyekben mindenki kibontakoztathatja képességeit, hogy az egymást kiegészítő képességek és a szerepek sokfélesége a kölcsönös részvétel közös erőforrásához vezessen” – idézte a főpásztor a pápa üzenetét Sajópetriben, ahol a tanoda immár csaknem egy évtizede a tehetséggondozással enyhíti a hátrányos helyzetűek látszólagos esélytelenségét.

A Szentatya üzenete szerint az úgynevezett gazdagok között a szegénység számos olyan formája létezik, amelyet a szegények gazdagsága enyhíthetne akkor, ha találkoznának és megismernék egymást.

A szegények gazdagságából tudunk részesedni mindannyian, mert övék az evangélium, ők Jézus örömhírének haszonélvezői, mert őrzik Isten gyermekeinek méltóságát, és nagyon szeretnünk kell őket.

Orosz Atanáz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Erzsébet-napi körlevelére is több utalást tett. A püspöki kar Szent Erzsébet elkötelezett életpéldája kapcsán feleleveníti azt, hogy az ősegyházban a hívek szíve-lelke egy volt. „Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten.” A szegények egyszerre a közösség nagyon fontos tagjai lettek. Ez a cselekedet az ősegyházban is megjelenő karitatív intézményre utal.

Ahol annak idején hét diakónust választottak ki az apostolok a szegények és az özvegyek asztali szolgálatára, ott intézményesült is a szeretet.

Ez a Katolikus Karitászon keresztül is megnyilvánul, egyházközségenként, közösségenként is, és nagyon fontos gyakorolni.

Szent Erzsébet példája mellett a püspök felhívta a figyelmet azokra a szentekre is, akikről a napokban a görögkatolikus egyház megemlékezett: Alamizsnás Szent Jánost vagy Aranyszájú Szent Jánost is nyugodtan Erzsébet mellé sorolhatjuk a szeretetszolgálat példaképeiként.

A Szentatya fel is idézi Aranyszájú Szent János egy provokatív gondolatát: „Aki nagylelkű, az ne kérje számon a szegények magatartását, hanem egyszerűen csak enyhítse szegénységüket, és elégítse ki a szükségüket. A szegények egyetlen védekezése a szegénységük, és a szükséghelyzet, amelyben élnek. Ne kérjetek tőlük semmi mást; de még ha a világ leggonoszabb emberei is, ha nélkülözik a szükséges élelmet, szabadítsuk meg őket az éhezéstől.”

A püspök a szentelendő hüpodiakónusról és közösségi szerepéről így szólt: „Szent Mihály és Szent Erzsébet ünnepe között félúton szentelem Gorcsa Jánost diakónussá. A diakónus valahol az angyalok szolgálatát vállalja, Isten küldötteként jár-kel a templomban az oltár és a hajó, a pap és a hívek között; közvetíti Isten üzenetét és adományait.

János testvérünk szentelésekor hangsúlyoznunk kell a Szent Erzsébethez és az első diakónusokhoz kapcsolódó dimenziót, s azt, hogy fontos, az Egyház legalább a szolidaritásával mindenkit tudjon emberi méltóságában utolérni és felkarolni. Kívánom, hogy János testvér is, aki már részt kapott ebből a szolidaritásból az elmúlt években,

diakónusként is mindig érzékeny legyen a szűkölködő, a rászoruló, a szegény emberek iránt, meglássa bennük a megváltó Krisztus arcvonásait, és merjen tanulni is tőlük, úgy ahogy ezt ma Szentatyánk a lelkünkre kötötte, mert rájuk van nyomva a segítségünket kérő Megváltó arca”

– fogalmazott Orosz Atanáz püspök.

Gorcsa János csaknem három éve segíti Sajópetriben a parókus szolgálatát, részt vállal a tanodai cigánypasztorációs feladatokban és a hitoktatásban is. János egy ószövetségi üzenetet választott szentelési jelmondatául: „Menj tehát, én pedig a száddal leszek, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (Kiv 4,12)

Szöveg és fotó: Varga-Juhász Bernadett

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír