Aki téged meghívott, sosem engedi el a kezedet – Diakónusszentelést ünnepeltek Székesfehérváron

Az ünnepi szentmisén koncelebrált Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora; a szeminárium elöljárói és tanárai, jubiláns papok és az egyházmegye számos papja.

Az egyházi rend az egyetlen szentség, melyet az Egyház nem köteles bárkinek kiszolgáltatni, csak annak, aki megfelelő módon kéri, és akit az egyházi közösség alkalmasnak tart rá. A liturgiának ezért fontos eleme a kiválasztás. 

A diakónusszentelés szertartása a jelölt bemutatásával kezdődött.

Hajdu Ferenc nagyprépost, helynök arra kérte a főpásztort, hogy szentelje fel Egyed Viktort a felelősségteljes szerpapi szolgálatra.

Szentbeszédében Spányi Antal püspök a szerpap feladatairól és szolgálatáról, majd a tanúságtevő papi élet jellegzetességeiről, meghatározó jegyeiről szólt.

Arra kérte a szentelendőt: legyen mindig a hit, az imádság embere, hogy az emberek meglássák benne lelkének kincsét, a krisztusi életet; a Szentlélek ajándékával megerősítve segítse az egyházmegye püspökét és papságát az ige, az oltár és a jótékonyság szolgálatában; mindenki iránt szeretetet tanúsítva hirdesse az evangéliumot;

a Szentlélekkel és bölcsességgel eltelve váljon igazi tanúságtevő férfivá, miként azok, akiket egykor az apostolok a szeretet szolgálatára kiválasztottak. 

Teljes odaadással, osztatlan szívvel ragaszkodjon Krisztushoz, az Isten és embertársai szolgálatához, akkor is, ha értetlenség, lekicsinylés, akár fenyegetettség veszi körül a világban – buzdította a jelöltet a főpásztor.

A Lélekből való élet bátorságot ad, hogy a kereszteket hordozni tudd és viseld egész életedben. Így lesz megélt valósággá az, amit hirdetsz, és így tudod megélni azt, amit hiszel.

Nélküle gyenge lesz a tanúságtételed, kevés lesz a lelkedben az öröm, és mindig bizonytalannak fogod érezni magadat küldetésedben. De ha törekszel arra, hogy lelkedben mindig ott legyen az Isten irgalma, a kegyelmébe vetett bizalom, akkor megéled, hogy nem vagy magadra hagyva.

Isten kegyelme, szeretete, jelenléte mindig elkísér, mindig veled lesz. Megtapasztalod, hogy az az Isten,

aki téged meghívott, aki neked feladatot adott, és annak teljesítésére megadott minden szükséges kegyelmet, (...) sohasem engedi el a kezedet.

És akkor lesz erőd szolgálni, másokért élni; nem teljesíteni a feladatot, hanem odaadni az életet egy feladatra

– fogalmazott a diakónusjelölthöz intézett személyes hangvételű beszédében a megyéspüspök. – Szép az az élet, amelyet másokért élünk, mert amit egynek a legkisebbek közül teszünk, gazdaggá tesz bennünket. Amikor az ember megtalálja az örömet abban a szolgálatban, amit a legkisebbekben is fölismert, akkor megtalálta Krisztust, akiért cselekedni tud.”

A szentbeszéd után a főpásztor kérdéseire válaszolva Egyed Viktor tanúságot tett szándéka tisztaságáról és komolyságáról, hogy magát az Egyházban egészen Krisztusnak szenteli Isten iránti szeretetből és a nép javára. 

Majd letérdelve tiszteletet és engedelmességet fogadott az egyházmegye püspökének.

A Mindenszentek litániája alatt a szentelendő arcra borult az oltár előtt, hogy kifejezze önátadását Krisztusnak és az Egyháznak.

A liturgia következő, bensőséges és lényegi mozzanata volt a szentelő püspök csendes imája, miközben kezét a szentelendő fejére helyezte, akit ezzel a gesztussal fogadott be az egyházi rend szerpapjai közé és kérte számára Isten Szentlelkének ajándékát.

„Nézz kegyesen, Istenünk, e szolgádra, aki majd szent oltárodnál szolgál, s akit alázattal a szerpapi tisztségre szentelünk. Küldd el reá a Szentlelket, kérünk, Istenünk, hogy hétszeres kegyelmi ajándékod által a szolgálat hűséges végzésére erőt nyerjen. Az evangéliumi erények gazdagsága töltse el őt a tettetés nélkül való szeretet, a betegekkel és a szegényekkel való törődés, a mértéktartó tekintély, az ártatlan tisztaság s a lelki ember fegyelme.

A te parancsaid tündököljenek minden tettében, hogy élete példájával szent népedet követésre serkentse, a lelkiismeret szavát nagyra becsülve tartson ki szilárdan és állhatatosan Krisztus mellett, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak” – hangzott el a szentelő imádságban.

A felszentelés után a diakónust beöltöztették a dalmatikába, majd a püspök átadta neki az igehirdetés szolgálatának jelét, az evangéliumoskönyvet.

„Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél. Ügyelj arra, hogy amit olvasol, azt hidd, amit hiszel, azt tanítsd, és amit tanítasz, azt kövesd is!” – hangzott el.

A felszentelt diakónus békecsókot váltott a püspökkel, a papokkal és a diakónusokkal.

A szentmise végén Spányi Antal megköszönte a jubiláns papoknak, a pappá szentelésének 65. évfordulóját ünneplő Varga János nyugállományú kanonok, érdemes főesperesnek és az 50. évfordulóját ünneplő Kutschi András nyugállományú címzetes prépostnak buzgó szolgálatukat.

Ezt követően a jubiláns papok megáldották a jelenlévőket.

A főpásztor megköszönte a szeminárium rektorának, az elöljáróknak, tanároknak a fáradozását, tanítását, ahogy formálták a jelölt gondolkodását, egyéniségét, hogy Krisztus tanújává válhasson.

Köszönetet mondott a diakónus családtagjainak szeretetükért, áldozatukért, valamint minden megjelentnek a közös imádságért, ünneplésért.

A diakónusszentelésen együtt imádkoztak a szentelendőért és a jubiláns papokért a Prohászka Imaszövetség tagjai is.

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír