Egyetlen szeretetjel sem vész el – A Katolikus Karitász zarándoklata Sárospatakra

Tizenegy egyházmegyéből, hazánk minden szegletéből érkeztek karitászközösségek a zarándoklatra, a szervezet védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosába. A remény szentévében a Karitász újra kívánta éleszteni a covidjárvány megtörte hagyományt.

A találkozó a sárospataki Szent Erzsébet-bazilikában szentmisével kezdődött.

Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke homíliájában Jézus hegyi beszédének egy részletéből indult ki, amelyben az Úr arra tanít, hogy szeressük ellenségeinket, tegyünk jót velük is, legyünk irgalmasok, ahogy mennyei Atyánk is az.

A püspök ezt a radikális, viszonzást nem váró szeretetet állította a középpontba, és kiemelte Szent Erzsébet életét, különösen annak utolsó szakaszát.

A szenvedés nem büntetés, hanem küldetés, amely által Isten közelebb von magához – hangsúlyozta a szombathelyi segédpüspök. – Szent Erzsébetnek fiatalon számos nehézséggel kellett szembenéznie: húszévesen megözvegyült, elveszítette rangját, otthonából száműzték, betegséget és nélkülözést is átélt. Mindezeket azonban nem keserűen, hanem Istentől kapott hívásként fogadta.

Tudta, hogy a kereszt nem Isten haragja, hanem közeledésének eszköze,

és vallotta: „Jobb szenvedni Krisztusért, mint kényelmesen élni nélküle.” Ez a lelkület ma is üzenet: a nehézségeket szeretetből, Istenhez kapcsolódva viselni termékeny lehet – hangsúlyozta Fekete Szabolcs Benedek püspök.

A szombathelyi segédpüspök személyes példaként említette: amikor elsőpénteki beteglátogatásra megy, gyakran megkeseredett emberekkel találkozik, akik életszenvedéseiket sorolják. Volt egy idős asszony, Mari néni. Öröm volt hozzá menni – fogalmazott Fekete Szabolcs Benedek. – Ágyhoz kötött nyomorúságában is észrevette a napfény szépségét, az ágynemű friss illatát, és hálás volt a legkisebb jóért. Még a kórházban is azt mondta: „Nekem mindenem megvan”, miközben az éjjeliszekrényén ásványvíz, egy szutykos pohár, egy gyógyszerestégely volt mindössze. Úgy fejezte be életét, hogy Isten a minden, megtalálta benne az örömet, és békével viselte a szenvedést.

Szent Erzsébet özvegysége után nem bezárult, nem önsajnálatba süppedt, hanem felszabadult arra, hogy teljesen Istennek és a szegények szolgálatának éljen.

Amikor minket érnek nehézségek, ne befelé forduljunk, hanem hajoljunk le, forduljunk oda a másik emberhez – buzdított a püspök. – Ha megtaláljuk a célt, megvan a feladatunk. És mennyi a feladat! Szent Erzsébet ezt ismerte fel, és a cselekvő, kitartó, hálát és viszonzást nem váró szeretetet élte. Ez a szeretet radikalitást, időnként fanatizmust kíván. Fekete Szabolcs Benedek erre a szeretetre bátorított: „Ilyen radikális szeretettel tartsatok ki a szolgálatban, még akkor is, ha nem kaptok érte köszönetet!”

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója előadásában a segélyszervezet küldetéséről, jövőképéről és az Egyház szociális tanításának gyakorlati megvalósításáról beszélt. Hangsúlyozta: a Karitásznak nincsenek „új tervei”, a küldetés ma is Jézus Krisztus szeretetének és az Egyház szociális tanításának megélése a szegények szolgálatában. Ezt kell jól, egyre jobban, tökéletesedve végezni fizikailag, infrastrukturálisan, létszámban és lelkileg, erősítve a szervezet hálózatát. 

Ez a szolgálat sokkal összetettebb annál, mint hogy csak „jobb szervezetként” kell működniük. A Karitász jövőképe mélyebb, alapelvekre épül, amelyek az Egyház társadalmi tanításából fakadnak. Ezeket kell beépíteni a mindennapokba: a helyi karitászcsoportok életébe, a szociális intézmények működésébe és minden munkatárs szemléletébe.

Ma itt hatszáz karitásztag alkot közösséget, akik részét képezik a Caritas Internationalis 162 országban működő közösségének, melynek stratégiai iránymutatásai mindannyiunk számára irányadók – mondta Zagyva Richárd. Majd emlékeztetett Ferenc pápa két évvel ezelőtti, a világ karitászvezetőinek szóló üzenetére, melyben a Szentatya azt kérte: minden karitászmunkatárs legyen „misszionárius tanítvány”, aki tanúságot tesz a szeretetről, akinek karitatív szolgálata középpontjában mindig az ember személye áll, nem az adminisztráció, nem a csomag, nem a feladat. A segített emberben minden helyzetben fel kell ismernünk Isten gyermekét, aki aktív részese kell hogy legyen saját fejlődésének.

A Katolikus Karitász országos igazgatója Ferenc pápa szavai közül kiemelte azt az erős képet, amely szerinte a Karitász lényegét ragadja meg:

A szeretet arra késztet minket, hogy feltűrjük az ingujjunkat, és a szívünket is beletegyük a szolgálatba.”

Ez azt jelenti, hogy a segítség nem távolságtartó, nem postán küldött csomag, nem elméleti megoldás. Sokkal inkább személyes, közel lépő, bátor és együttérző jelenlét: „bemenni a másik ember otthonába, lehajolni hozzá”, valódi kapcsolatot teremteni.

Az előadó felvázolta a Caritas Internationalis öt fő stratégiai irányát. Az első: a Karitász legyen mindig az Egyház szívében – a szeretet látható arca. A karitászmunkatárs, bárhol is szolgál, az Egyház nevében cselekszik, ezért felkészültségre, hitelességre és közösségépítésre van szükség. A második irány a kockázatcsökkentés és a válságokra való gyors reagálás, ami szervezettséget, készletet, képzést és jól kiépített riasztási rendszert igényel. A harmadik pont a fenntartható és átfogó emberi fejlődés: a szegénység minden formája elleni küzdelem, a béke és igazságosság előmozdítása, valamint a teremtésvédelem beépítése a Karitász mindennapi gyakorlatába. A negyedik irány a globális szolidaritás építése, vagyis annak megtanulása, hogyan erősíthetjük fel a szegények hangját – azokét is, akik alig hallatszanak. Az ötödik stratégiai irány pedig a Karitász hatékonyságának növelése: a szakértelem fejlesztése, a munkatársak képzése, az egység és együttműködés folyamatos erősítése helyi, országos és nemzetközi szinten.

Zagyva Richárd végül a szegények világnapjához kapcsolódva idézte a pápa üzenetét:

A szegénység minden formája arra hív, hogy az evangéliumot konkrétan éljük meg, és a remény kézzelfogható jeleit nyújtsuk a rászorulóknak.

Miután a szentév véget ér, rajtunk múlik, hogy továbbvigyük a kapott kegyelmeket – imádságban, megtérésben és tanúságtételben.

Lőrincz Pál OSB, a Katolikus Karitász Országos Központjának lelki igazgatója elmélkedésének fő gondolata az volt, hogy Krisztus szeretete és a szegények szolgálata egymástól elválaszthatatlan, ahogyan azt az Egyház és XIV. Leó pápa tanítása is hangsúlyozza. Kiemelte:

a hívő ember imádságos élete természetesen vezet oda, hogy észrevegye a szükséget szenvedőket.

A szegénység sokféle formában jelentkezik: testi, lelki, társadalmi, magányból fakadó, betegségből adódó és kirekesztettséggel járó élethelyzetekben. A hívő ember feladata, hogy minden ilyen helyzetben felismerje a szenvedő Krisztust. Így a szegénységgel való találkozás nem pusztán jótékonyság, hanem a kinyilatkoztatás helye: az alázatos és tehetetlen emberben maga Krisztus jön el hozzánk. A szegények hálája – különösen a kiszolgáltatottaké – visszahat ránk: tanít, formál, türelemre és elégedettségre nevel, és segít felismerni, mi igazán fontos. A szegényekkel való szolgálat nemcsak nekik hoz enyhülést, hanem lelki növekedést ad annak is, aki segít.

Pál atya utalt arra az evangéliumi történetre, amikor a betániai asszony drága olajat önt Jézus fejére. Bár a tanítványok pazarlásnak tartják, Jézus megmutatja, hogy „egyetlen szeretetjel sem vész el”, még a legkisebb sem, különösen akkor nem, ha olyan ember felé irányul, aki szenved, magányos, szükséget szenved, ahogy egykor maga az Úr is. A szegények szolgálata és Krisztus szeretete ugyanannak a kapcsolatnak a két oldala, erre tanít a szentek példája.

A Krisztussal való élő kapcsolat érzékennyé tesz a szegények iránt, és konkrét, gyakorlati szeretetre indít. A Karitász szolgálata is csak úgy hiteles, ha ebből a Krisztus iránti szeretetből fakad – emelte ki Lőrincz Pál OSB. – Kérjük, hogy bennünk is erősödjön ez a lelkület: a Krisztushoz való hűség és a szegények iránti irgalmas szeretet elválaszthatatlan egysége – buzdított végül.

Bereczkei Miklós címzetes apát, plébános elmondta: tíz éve, amióta itt van Sárospatakon, igyekszik elmélyedni Szent Erzsébet életében. Egyre jobban megismeri ezt a Krisztushoz oly szorosan kötődő sorsot, aki az imádságból élt, és abból merítette erejét, hogy Krisztus szemével próbáljon látni, Krisztus szívével érezni, és Krisztus kezével tenni a jót.

Miklós atya beszélt azokról az élményekről, melyeket az elmúlt években a közösség átélt, és amelyek azt mutatják, hogy Szent Erzsébet közbenjárása ma is ható erő: évek óta minden kedden Szent Erzsébet litániáját imádkozzák az ereklyéje előtt, és minden hónap első keddjén imaórát és szentmisét tartanak. A hívek és zarándokok egy kis ládikába helyezik imaszándékaikat és adományaikat, amelyekből szentmiséket ajánlanak fel. Ezek az imaszándékok sokszor megható történeteket rejtenek. Egy fiatal pár például évekkel korábban gyermekáldásért imádkozott itt, s amikor megszületett gyermekük, visszatértek, hogy hálát adjanak. Egy idős asszony a covid idején súlyos beteg lánya gyógyulásáért könyörgött, és azóta rendszeresen visszajár, hogy kérje és megköszönje Szent Erzsébet közbenjárását. De vannak olyan esetek is, amikor valaki ugyan nem gyógyult meg testileg, mégis a hozzátartozók imája és Erzsébet közbenjárása segítette őt, hogy lélekben felkészülten induljon az Atya házába.

Bereczkei Miklós személyes vallomást is megosztott: maga is gyakran húzódik az ereklye közelébe imádkozni, és sokszor visz virágot is hálából. Ezt a szokást többen is átvették a hívek közül. Meggyőződése, hogy

Szent Erzsébet közbenjárása napjainkban is kézzelfogható, és a hozzá fordulók életében ma is ugyanúgy jelen van az isteni Gondviselés, mint évszázadokkal ezelőtt.

Adja meg az Úr mindnyájunknak, hogy ilyen fényt sugárzó emberekké válhassunk! – zárta üzenetét Miklós atya.

Fotó: Vermes Tibor

Trauttwein Éva/Magyar Kurír