Ének, tánc, kukoricamorzsolás és íjászkodás – Népi kalandtúra Hajdúdorogon

Hazai – 2025. október 19., vasárnap | 14:00

Formabontó ügyességi versenyt rendeztek október 10-én a Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskolában, melyen a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő intézmények különleges bánásmódot igénylő általános iskolás tanulói is részt vehettek – bizonyítva, hogy a beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézséggel küzdő, sajátos nevelési igényű gyerekekben is ott lapul a tehetség.

A „Népi kalandtúra” elnevezésű rendezvény második alkalommal adott lehetőséget a különleges bánásmódot igénylő tanulók tehetséggondozására.

2024-ben Szüretelő címmel szerveztek komplex ügyességi csapatversenyt Szolnokon, a Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában.

Idén a hajdúdorogi Nagy Szent Bazil Általános Iskola, illetve az iskola három munkatársa, Kissné Dalanics Ildikó intézményegység-vezető, Petrusné Simicskó Julianna intézményegységvezető-helyettes és Bencze Gyöngyi gyógypedagógus vállalta a verseny megszervezését.

A lebonyolításban az intézmény minden pedagógusa közreműködött, többek között kísérőként, állomásvezetőként vagy teaház szervezőjeként.

A verseny imádsággal kezdődött. A részt vevő gyerekek, kísérők és segítők Dalanics Zoltán esperes-parókus és Baráth Gábor kisegítő lelkésszel együtt kérték Isten áldását és segítségét a versenyre.

Petrusné Simicskó Julianna köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy ez a verseny nem arról szól, hogy ki a leggyorsabb vagy a legerősebb, hanem „a mozgásról, a jókedvről és az összetartozásról”.

„A múlt gyökere, a jövő ereje!” – ismertette a Népi kalandtúra jelmondatát Kissné Dalanics Ildikó, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a versennyel szeretnék felhívni a figyelmet a néphagyományokban rejlő értékekre. „A néphagyományok olyanok, mint a fa gyökerei: belőlük táplálkozunk.”

Népdalaink, néptáncaink, népmeséink, szokásaink segítenek abban, hogy tudjuk, honnan jöttünk és mit viszünk magunkkal tovább a jövőben – fogalmazott az intézményegységvezető-helyettes.

Népdalkincseinkből adott ízelítőt az iskola 6. osztályos tanulóiból álló Cserfes énekegyüttes.

A leányok Radics Teréz énektanár vezetésével erdélyi népdallal és bihari népdalcsokorral alapozták meg a verseny hangulatát.

A versenyre összesen 14 csapat érkezett 6 különböző településről: Nyíracsád – Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola; Dunaújváros – Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola; Szolnok – Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola; Debrecen – Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola; Nyíradony – Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola; Hajdúdorog – Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Általános Iskolai Tagintézménye.

Minden csapat egy előzőleg elkészített zászlóval érkezett a versenyre.

A helyszínen egy csatakiáltást is megfogalmaztak, amelyet a verseny kezdetén mutattak be a háromfős zsűri előtt.

Gólya Györgyné, a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartói tanácsadója; Gardáné Kovács Mónika, a főegyházmegye fejlesztőpedagógiai munkacsoportjának vezetője és Juhász Anikó, a Nagy Szent Bazil-iskola intézményvezetője az értékelésnél a zászló ötletességére és kivitelezésére, valamint a csatakiáltás előadására is figyelmet fordított.

A verseny három helyszínen zajlott. A csapatok névre szóló menetlevélben gyűjtötték a feladatok elvégzéséért járó pecséteket.

Az egyik helyszín a Hajdúdorogi Helytörténeti Gyűjtemény volt, ahol a „mesterségek nyomában” három ehhez kapcsolódó puzzle-t raktak ki a gyerekek; a húsvéti tematikájú teremben a kiállított tárgyakkal kapcsolatos kérdéseket válaszolták meg.

A Mészáros Károly Városi Könyvtárban betűket ábrázoló népmesei motívumokat rejtettek el a szervezők. Ezeket kellett megtalálni, majd a betűkből egy szót kirakni.

A harmadik helyszín az általános iskolában volt. A zeneteremben a „Fülelj jól!” elnevezésű feladat várta a versenyzőket (ritmusgyakorlat, hangszer- és dallamfelismerés).

A „Dobbants rá!” állomáson az iskola két népviseletbe öltözött tanulója tánclépéseket mutatott be, amelyeket utánozniuk kellett a verseny résztvevőinek.

Két állomáson is a kukorica játszotta a főszerepet.

Az egyik állomáson meghatározott időre kellett minél több csövet lemorzsolni, a másikon csutkából igyekeztek a versenyzők tornyot építeni.

A mozgásos feladatok sem maradtak el. Az iskola tornatermében zsákban futás, nyári sí és nemezlabdadobás fogadta a csapatokat.

A szervezők arra is figyeltek, hogy a feladatok elvégzése és a menetlevelek összesítése között se unatkozzanak a gyerekek: volt lehetőség kézműveskedni; Újfalusi Márk Antal, a hajdúdorogi dartsklub vezetője jóvoltából kipróbálhatták a darts-ot.

További meglepetésként Pocsai János és Kissné Dalanics Ildikó honfoglaló őseink öltözékét, használati eszközeit és fegyverzetét mutatta be. Lehetőségük volt a gyerekeknek az íjászat kipróbálására is.

A menetlevelek összesítése után Gólya Györgyné minősítette a csapatok teljesítését. Ezüst, arany és kiemelt arany minősítést osztottak ki; az ajándékok mellett érmet is kapott minden versenyző.

A Népi kalandtúra zárásaként Gardáné Kovács Mónika köszönetet mondott a szervezőknek és résztvevőknek.

A csapatverseny tovább vándorol, az azonban még titok, hogy melyik iskola szervezi meg jövőre.

A versenyről, a kiemelt minősítésben részesülő csapatokról ITT olvashatnak bővebben. 

Szöveg: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Tóthné Espán Margaréta

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria