Felújították a Szent Lukács-otthon kápolnáját Hévízen

Hazai – 2023. január 17., kedd | 9:02

A Veszprémi Főegyházmegye honlapján január 16-án közzétett híradás szerint befejeződött a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona kápolnájának külső felújítása. A munkálatokra pályázaton nyert 15 millió forintot az érsekség hévízi intézménye.

Karácsonyné Kiss Enikő intézményvezető felelevenítette: 2020 szeptemberében jelent meg a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságának felhívása, amely templomok, kápolnák, épületrészek megújítására, állagmegóvására biztosított forrást. Ezen sikeresen szerepelt a hévízi otthon, és a maximálisan elnyerhető támogatást, 15 millió forintot folyósított a Bethlen Gábor Alapkezelő.

A 2020-as árakon kalkuláltuk a beruházást – folytatta Karácsonyné Kiss Enikő –, de a covidhelyzet miatt csúszott a felújítás, ezért időközben módosítanunk kellett a terveinken, így a nyílászárócsere már nem fért bele a rendelkezésre álló keretbe. Ám ezen kívül mindent megvalósítottunk, amit szerettünk volna: elkészült a kápolna külső szigetelése és újraszínezése, és a kivitelezők lecserélték a párkányokat is úgy, hogy az épület arculatát megőriztük.

A megújítást szeretnék folytatni a Szent Lukács Idősek Otthonában. Az A épületrészben már 2017-ben végeztek hasonló munkálatokat, és a másik szárny külső rekonstrukciója is esedékes, amit ugyancsak pályázati forrásból szeretnének a jövőben megvalósítani, és ha sikerül forrást szerezni, akkor a kápolna nyílászáróit is kicserélik.

Az intézményvezető elmondta: változó a covidhelyzet az otthonban, így arra rendezkedtek be, hogy a vírus bármikor felütheti a fejét. Arra törekednek, hogy a kívülről érkezők vigyázzanak az intézmény lakóira, ezért például kötelező számukra a maszkhasználat.

Mindemellett igyekszünk a közös foglalkozásokat úgy megtartani, hogy a megfelelő távolság meglegyen az otthonban élők között. Programjaink a szokásos rendben zajlanak, ahogy a hitélet is: hetente szentmisével, gyónási lehetőségekkel – mondta el Karácsonyné Kiss Enikő, hozzátéve: jelenleg nyolcvan ellátottról gondoskodnak, a várólistán pedig több mint kétszáz név sorakozik. 

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria