Hitre nevelni élménnyel – Lelkinap a biatorbágyi Czuczor-iskolában az egész közösség bevonásával

A történet az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) Szakmai nap iskolai lelkinap szervezéséről című rendezvényén kezdődött, még február közepén. Ezen az iskola több pedagógusa, köztük Gilyén Mátyás matematikatanár, munkaközösség-vezető is részt vett. A szakmai nap nyomán állt össze az idei adventi lelkinap koncepciója.

Gál Edit főigazgató és Gilyén Mátyás vezetésével kapcsolódtunk be a programjukba. A cél az volt, hogy a lelkinapot – a különböző korosztályokhoz szólva – tényleg a sajátjuknak érezzék a gyerekek, bevonva őket a megvalósításba; a program élményszerű legyen, valamint hogy a lelkinap terhe ne kizárólag a papokra háruljon, hanem a tantestület is aktívan vegyen részt a tartalom kialakításában.

Az iskolában három korosztály – az alsósok, a felsősök és a gimnazisták – párhuzamosan élte meg a napot: az alsósok adventi gyertyagyújtással és szentmisével kezdték; a felsősök elmélkedéssel indítottak, majd forgó rendszerben különböző műhelyekben folytatták a napot, és szentmisével zártak; a gimnazisták pedig A születés című 2006-os filmet nézték meg három részletben, a látottakat kiscsoportos beszélgetésekben dolgozták fel, és a napjuk szentmisével zárult.

A lehetőségek sokszínűsége volt az egyik legfontosabb újdonság a lelkinapon. Az osztályok csoportokra bontva, forgószínpad-szerűen vettek részt a foglalkozásokon. Háromféle területen kínáltak programokat: kézműves-foglalkozások, imádságos alkalmak és lelki feltöltődést szolgáló beszélgetések.

A tanárok maguk vezették a műhelyeket, mindenki azt adta bele, ami a „szíve csücske”, így a nap valódi közösségi eredmény lett.

A kézműves-tevékenységek során volt gyertyadíszítés, adventi koszorúk és kalendáriumok készültek, miközben a műhelyvezető pedagógus régi népszokásokról mesélt. Az imacsoportok zsolozsmával, bibliaolvasással és különféle imádságokkal segítették a ráhangolódást.

A lelki töltődést szolgáló alkalmakon adventi énekek, filmrészletek és irodalmi művek adtak témát a beszélgetéshez.

A napot mind az iskola lelkivezetője, Bohn István atya, mind külsős lelkipásztorok támogatták, akik szentmisét, elmélkedést tartottak és gyóntattak. „A lelkinapon sok mindent csinálunk, de a legfontosabb a lélek megtisztítása, így készülni az ünnepre. Ezért a gyónási készületet támogatva elmélyülést segítő szobát alakítottunk ki” – mondta a hitoktató.

A nyolcadikosok két műhely között megosztották élményeiket. Balázs szerint „sokkal jobb így a lelkinap”, a csoportokban megélik a közösséget, élvezetesek a programok, ezek által jobban rá tudnak hangolódni az adventi időszakra. Balázs tanulságosnak találta a filmet – Dickens Karácsonyi ének filmfeldolgozásának egy részletét látták –, otthon meg fogja nézni az egészet – mondta.

Simon, Böbe és Zsófi értékelik a programelemek közötti mozgást, érdekesnek találják az állomásokat, és fontos volt számukra, hogy a filmrészlet kapcsán beszélgethettek, elmondhatták véleményüket. A nyolcadikosok egyik csoportja adventi koszorút, a másik kalendáriumot készített az osztálynak.

Gilyén Mátyás hangsúlyozta, hogy céljuk érett, felnőtt keresztények nevelése, akik tudják, hogy ezért nekik is kell tenniük valamit. „Mi ehhez próbálunk táptalajt adni. Szeretnénk megmutatni, hogy kereszténynek lenni modern és vagány életforma. Ezért amikor a szentekről tanítunk, arra törekszünk, hogy kiemeljük életükben, ami nagyon emberi, s azt, ami az égre tekint.”

Az OLI-ból más kezdeményezés ötletét is elhozták, hetente három alkalommal reggeli imára várják a diákokat: kedden a kalendárium jeles napjaihoz kapcsolódnak, szerdánként zsolozsmát imádkoznak, csütörtökönként pedig meditáció van. Azt látják, egyre többen vesznek részt ezeken.

A diákok hitbeli háttere nagyon sokféle, ezért a pedagógusoknak differenciáltan kell megszólítaniuk őket. Vannak, akik vallásos családból érkeznek, és vannak, akik most ismerkednek a kereszténységgel. A hitoktató hangsúlyozza: szeretetteljes légkör kialakítására törekednek, melyben a gyerek mer kérdezni, megfogalmazza kételyeit, bizonytalanságait. Ehhez szükséges, hogy a tanárok türelmesek legyenek, és teret adjanak a kérdéseknek.

A „saját nevelésű” gyerekek gyakran segítenek az újonnan érkezőknek, de a kamaszokra jellemző zárkózottság és lázadás természetes része ennek a folyamatnak. A pedagógusok abban bíznak, hogy amit most „beléjük ültetnek” – történeteket, élményeket, közösségi tapasztalatokat –, az később „kicsomagolódik” bennük.

A személyes kapcsolatoknak nagy szerepe van: a tanárok közös étkezéseken, beszélgetéseken, családlátogatásokon és nyári táborokban igyekeznek közelebb kerülni a diákokhoz. Ez teremti meg azt a bizalmi légkört, amelyben a gyerekek megnyílnak, kérdeznek, és valóban befogadják a lelki élményeket. A hitoktató szerint a legszebb pillanat az, amikor látni lehet, hogy „megérik” valami a diák lelkében, és odatalál a hithez – ezért érdemes szerinte ezt a munkát végezni.

Bohn István atya hangsúlyozza: a hitoktatás igazi célja nem egyszerűen a tantárgyi tudás átadása, hanem az, hogy a gyerekek valódi, személyes kapcsolatba lépjenek Istennel, és megtapasztalják: Isten szereti őket. A hittan önmagában megtanulható, de ez még nem jelenti azt, hogy a hit életalakító erővé válik. A döntő kérdés az, hogy a fiatalok képesek-e „Jézus barátaivá” válni, vagyis személyes és élő kapcsolatot kialakítani Istennel.

István atya szerint ehhez három alapvető pillér szükséges: a személyes kapcsolat Istennel, amelyben a fiatal megéli az isteni szeretetet; a lelki kísérés – egy olyan felnőtt vagy lelkivezető által, aki figyel rá, meghallgatja, és kíséri az útján; és a közösség, ahol baráti, testvéri kapcsolatok alakulnak ki, és amely megtartja őket.

A hittanóra keretei önmagukban korlátozottak: lehet tanítani, lehet kérdezni és feleltetni, de személyes találkozás és párbeszéd nélkül nehéz valódi lelki növekedést elősegíteni. A cél az lenne, hogy a hittanórából közösség nőjön ki, ahol egymást is segítik, és együtt tanulnak Isten barátaivá válni. A lelkivezető szerint az iskola legfeljebb keretet adhat minderre, de a fiatalok nyitottsága, elköteleződési készsége nélkül nem megy. A hitben való előrehaladás mindig kétoldalú: a pedagógus törekvése és a fiatalok személyes nyitottsága egyaránt szükséges.

A gimnazisták – felmenő rendszerben három évfolyam diákjai – programját Majzikné Lichtenberger Krisztina állította össze. A születés című amerikai filmet választotta kiindulási pontként. Személyes élményei alapján úgy vélte, hogy a „Jézus születését feldolgozó történet különösen mélyen és érzékenyen mutatja be a szereplők érzelmeit és emberi arcait. A film lassú, megállásra késztető jelenetei annyi réteget tárnak fel, amelyek a különböző hitállapotban lévő gimnazistákat egyaránt képesek megszólítani – azokat is, akik hívők, és azokat is, akik most ismerkednek a történettel, vagy éppen kritikus fázisban vannak” – fogalmazott.

A feldolgozás során a tanárok félóránként megállították a filmet, hogy a diákok csoportokra bontva a látott jelenetek és átélt érzések nyomán beszélgessenek.

Központi témájuk a félelem volt, hiszen a történet szereplői – Heródes, a pásztorok, a bölcsek, Mária és József – mind más-más formában küzdenek saját félelmükkel. Krisztina szerint ez az érzés a kamaszok számára is nagyon ismerős, és jó lehetőséget ad a mélyebb önreflexióra.

A 8–10 fős csoportokban zajló beszélgetések alatt a pedagógusok igyekeztek háttérbe húzódni, és inkább kísérő, meghallgató szerepet betölteni. Ez a biztonságos, elfogadó közeg lehetőséget adott a diákoknak arra, hogy olyan kérdéseket, kételyeket vagy érzéseket is megfogalmazzanak, amelyeket egy hagyományos tanórán nem tennének. Majzikné Lichtenberger Krisztina úgy látja, hogy ebben a folyamatban nem elsősorban a pedagógustól tanulnak a gyerekek, hanem a film vizuális erejéből és egymás mondataiból – és ez teszi a közös élményt igazán értékessé. A  tanárnő elmondása szerint sokan találtak olyan jelenetet vagy arcot, amely különösen megérintette őket – például azt a pillanatot, amikor valamelyik szereplő „megérkezik” személyes hitének felismeréséhez.

Somogyi Adorján, 11. osztályos diák friss élményként egyértelműen pozitívnak élte meg A születés című film megtekintését. Úgy látja, hogy az sokkal realisztikusabb és történelmileg hitelesebb képet ad Jézus születésének koráról, mint a szokásos karácsonyi filmek. Miközben hű marad a születéstörténet lényegéhez, új rétegeket is feltár, amelyek gondolkodásra késztetnek. Elmondta, a beszélgetések során több mélyebb, személyes és morális kérdés merült fel – szóba került a közösség élménye, a korosztály számára ismerős kirekesztettség élménye, amelyet Mária és József is átéltek, valamint a személyes istenélmények.

Adorján szerint ezek a témák mindenkit megszólítottak. A különleges lelkinapot az osztály jól fogadta: a film szerinte kiváló gondolatindító, és segíti a beszélgetést, így nem kell „erőltetett hangulatot” teremteni.

Úgy érzi, hogy osztályában a vallás valamilyen szinten mindenkit foglalkoztat, még akkor is, ha megélésének mértéke különböző. Adorján külön kiemeli, hogy jelenlegi osztályközösségét – amely mindössze tizenegy főből áll – nagyon szereti. Több kevésbé sikeres korábbi közösség után itt végre otthon érzi magát, és elfogadást tapasztal, ami a film kapcsán is szóba került.

A lelkinap a felsősők és gimnazisták számára szentmisével zárult. 

A gimnazistáknak a biatorbágyi templomban Sisa István Lénárd etyeki plébános arról beszélt, hogy a szentmise a találkozás helye egymással és Jézus Krisztussal. A világ körülöttünk tele van zajjal, fénnyel és előrehozott ünnepléssel, ami miatt az ember lelke túlzsúfolttá válik, így nincs hely benne Isten számára – figyelmeztetett. – A „böjt” értelme éppen az, hogy kiürítsük a szívünket, és nyitottá váljunk Isten üzenetére.

A szentmise felajánlásában azért imádkozott, hogy a jelenlévőkben éhség szülessen Krisztus iránt, és megtapasztalják Isten vigasztaló erejét, amely képessé tesz mindenre – még a tanulmányi kihívások leküzdésére is.

Forrás: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír