Keresztút épül a Nógrád megyei Héhalmon

Hazai – 2016. március 9., szerda | 11:43

A héhalmi önkormányzat, a helyi egyházközség keretein belül működő rózsafüzér-társulat és a hívek összefogásával keresztút épül a héhalmi temetődombra felvezető út mentén, mintegy hatszáz méter hosszan.

Az igényes kivitelű, terméskővel borított és külön tetővel ellátott stációkban Koltai László fafaragó művész fa táblaképeit helyezik el.

A keresztút kivitelezését a hívek adományaiból, az önkormányzat támogatásából és önkéntes munka felajánlásával végzik. Az építéssel kapcsolatos munkák az időjárás viszontagságai ellenére jelenleg is folynak.

Az évek óta tervezett keresztút remélhetőleg még húsvét előtt elkészül. A tervek szerint március 19-én, ünnepélyes keretek között Varga Lajos püspök áldja meg.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria