Krisztus szeret benneteket – Elsőáldozók zarándoklata Vasváron

Hazai – 2023. május 23., kedd | 9:46

Május 18-án újra Vasvár adott otthont a Szombathelyi Egyházmegye elsőáldozói számára rendezett találkozónak. Stift Zoltán rajzzal, Kiss László bábozással, a verbita szerzetesek és segítőik pedig énekkel, zenével igyekeztek a gyermekek szívébe vésni Krisztus szeretetének üzenetét. A program a Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök által celebrált szentmisével ért véget.

Mintegy ezerkétszázan utaztak idén a vasvári kegyhelyre, hogy hálát adjanak a már megélt vagy előttük álló nagy pillanatokért. Jókedv, sok nevetés, rajzos, bábos, zenés programok várták a gyerekeket. Évek óta nagy sikerrel rendezi meg az egyházmegye a programot, köszönhetően a szervezők gondos előkészítő munkájának és az előadásokon elhangzó lelkekig elérő gondolatoknak.

Hurgoi Sándor vállalta, hogy társaival együtt zenével, énekkel, néha kis testmozgással alapozzák meg a hangulatot. Minden évben örömmel megy a vasvári programra: „A gyerekek itt megtapasztalhatják a közösséget, ami összekovácsolja őket, és segít az Isten felé, mert együtt próbáljuk meg megtalálni az utat az Úrhoz. És ahogy együtt vagyunk, zenélünk, beszélgetünk, megtapasztaljuk azt az örömet, amire mindannyiunknak szükségünk van.”

A szentmise előtt a szombathelyi ferences plébánia elsőáldozója, Sági Réka elmondta, hogy nagyon izgatott volt, nem is tudta hogyan készüljön fel megfelelően. Édesanyja azzal tudta megnyugtatni, hogy amikor Jézus a szívébe költözik, az örömteli ünnep lesz, ezért nincs mitől félnie. Tóth Léna, a szombathelyi ferences plébánia másik elsőáldozója is örömmel gondolt vissza az alkalomra, a Krisztussal való találkozásra és a szép ünnepre megtelt szombathelyi ferences templomra.

Krisztus szeret benneteket – mondta prédikációjában Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök. Felidézte azt az evangéliumban olvasható történetet, amikor gyerekeket akartak Jézushoz vinni az emberek, hogy áldást kérjenek rájuk, de az apostolok elzavarták őket. Jézus azonban ezt nem hagyta, mert szerette a gyerekeket.

A mai napon Jézus boldog, mert látja a lelkesedéseteket. Nagy az öröm az égben, de a mi szívünkben is – zárta szentbeszédét a segédpüspök, aki azt kérte a gyerekektől, hogy maradjanak olyan lelkesek, ahogy az a nap során és a szentmisén is tapasztalható volt.

Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök szentbeszéde ITT meghallgatható.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria