A pedagóguspiknik elnevezésű hálaadó szakmai napot minden évben más helyszínen rendezik meg: Nyíregyháza és Újfehértó után 2025-ben Mátészalkán tartották; a Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola vezetősége, dolgozói látták vendégül – az oktatási iroda munkatársainak támogatásával – a több mint 500 résztvevőt.
A kölcsönös látogatások abban is segítik a pedagógusokat, hogy megismerjék az adott intézmény körülményeit, mindennapjait. Bár a Nyíregyházi Egyházmegye kiterjedt oktatási-nevelési hálózatában megyeszerte 17 intézményben mintegy 1000 főt foglalkoztatnak, köztük 650 pedagógust, mindannyian egy nagy közösség tagjai: más és más körülmények között, de közös céllal és lelkülettel.
A Mátészalkán rendezett találkozó az Isten felé forduló hálaadással, imaórával kezdődött, amelyet Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezetett.
Elmélkedésében a főpásztor azokat szólította meg, akik egész évben tanítják és nevelik a gyermekeket. A gyermekeket, akik olyanok, akár a virágoskert növényei: hasonlítanak egymásra, de mindegyikük mégis más gondoskodást igényel, hogy növekedjen – fogalmazott a püspök. Ehhez a személyre szabott gondoskodáshoz a pedagógusoknak nem elég a tényanyagok birtokában lenniük, sokféle egyéb tudást, képességet is birtokolniuk kell.
Szocska Ábel megköszönte, hogy a munkatársak az egyházi intézményekben erre az odafigyelő gondoskodásra, nevelésre törekszenek, és ehhez kívánt az elkövetkező évekre is erőt a pedagógusoknak: a gyermekeket mint virágszálakat igényeiknek megfelelően nevelni, szeretni, tanítani.
Püspöki dicséretet vehettek át mindazok, akiket az intézmények vezetői arra érdemesként terjesztettek fel az egyházmegye oktatási irodája felé. A méltatásokat az igazgatók olvasták fel.
A püspöki dicséret okleveléhez pénzbeli juttatást is kaptak a díjazottak, akiknek a főpásztor mellett az oktatási iroda vezetője, Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna, valamint saját intézmény- és iskolai lelkivezetőjük is gratulált.
A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. Az elismerést az illetékes fenntartó adományozza.
A díj elkötelezett hitvalló élet, következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató (egyéb) munkáért adható olyan személynek, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, szülők, munkatársak egyöntetű elismerését.
A mátészalkai találkozó második része szakmai töltekezésre adott lehetőséget: 15 teremben (Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola és a Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda épületében) más és más előadásokba kapcsolódhattak be. A témák között szerepelt a meseterápia, a mozgáskotta, a függőségek, a hittanórai lelki gondozás, a mérés-értékelés, a konfliktuskezelés, a kortársbántalmazás, a robotika.
A nagyobb érdeklődés kísérte témák a következő évben újra előkerülnek majd az úgynevezett pedagógusakadémián, amely továbbképzési lehetőség a tanárok számára.
A közösségbe való tartozás jelképeként a mátészalkai pedagóguspiknik résztvevői együtt ültettek egy fát a görögkatolikus iskola elé. A faültetés a pedagóguspiknik helyszínein ettől az évtől állandó programeleme lesz a tanév végi találkozónak.
Idén ez különösen aktuális, hiszen május közepén tizenkét intézmény vagy telephely kapta meg a Teremtésvédő iskola, óvoda, kollégium címet – ennek tábláját most vehették kézbe az intézmények képviselői, amely nem csupán egy tábla a falon: azok az intézmények, akik megkapták a címet, vállalják, hogy az intézménynek lényegi része lesz és marad (elméleti és gyakorlati szinten is) a teremtett világ védelme.
A címet Szocska Ábel püspök és Szabó Tamás pasztorális és teremtésvédelmi referens adta át.
A kitüntetettek névsora, a témák és előadók listája, valamint bővebb képgaléria ITT található.
A hálaadó szakmai nap „piknikkel” zárult.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria