Még tart az MKPK által meghirdetett országos gyűjtés a közel-keleti keresztények megsegítésére

Hazai – 2017. augusztus 17., csütörtök | 17:25

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismerve sok keresztény közösség helyzetét, júniusi ülésén úgy döntött, hogy az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére online adománygyűjtést hirdet.

Akik szeretnének, még augusztus hónapban, az erre a célra létrehozott bankszámlaszám mellett (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, CIB Bank 11100104—18181490—14000003), a plébániákon leadott adományaikkal is hozzá tudnak járulni a gyűjtéshez.

A gyűjtés elsődleges célja, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, támogatva lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését.

Az anyagi támogatás nemcsak konkrét segítséget jelent az elüldözött családok számára, hanem a keresztény közösség testvéri szolidaritásának kifejeződése is. Alapja annak a reménynek, hogy Isten a legnehezebb helyzetben élők számára is előkészíti a jövőt és a békét. A hívek pedig az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával mennyei Atyánk irgalmas szeretetéről tesznek tanúságot.

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke volt az M1 augusztus 16-i Ma Este című műsorának vendége. A teljes beszélgetést ezen a linken tekinthetik meg.

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria