Papp Miklós a házasságról beszélt vajhagyó vasárnap Gödöllőn

A házasság hetének zárását és a nagyböjt kezdetét is beleszőtte mondandójába Papp Miklós. Egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy Jézustól kell megtanulnunk jól szeretni házastársunkat, és meg kell teremtenünk közös spiritualitásunkat a családunkban. Ha ez sikerül, akkor a karanténból szabadulva nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is szabadabb emberekké válunk.

Nem csak a házasság hetében, folyamatosan ott motoszkál az emberben, hogyan szerethetnénk jól a házastársunkat, a gyermekeinket, idősödő szüleinket, unokáinkat, testvéreinket – kezdte beszédét Papp Miklós. – Az ember azért akar jól szeretni, mert tudja, ez teszi őt boldoggá.

„A karanténhelyzet nagyon jól megmutatta nekünk, hogy mennyire tud hiányozni az ölelés, az együttlét. Az ember a szeretettől boldog, és ha nem jól szeretünk, attól bizony boldogtalanok leszünk. De honnan lehet megtanulni jól szeretni? Egyrészt nagyon sok ismeretet szerezhetünk a humán tudományokból, a pszichológiából. Megtanulhatjuk könyvekből is, hogyan kell jól kommunikálni, bocsánatot kérni, építő beszélgetést folytatni. Az irodalmi, művészeti alkotásokból is sokat gazdagodhatunk e téren, mind segíteni akarnak, hogy jól tudjunk szeretni.”

Mi, akik a templomban imádkozunk, hiszünk abban, hogy a szeretett Vőlegény elénk jött. Az agapé, a szeretet vendégsége jött el Jézus Krisztusban, akitől megtanuljuk, mi az igazi szeretet. Ez a mi örömünk, ez a mi igazi tanulási folyamatunk, amihez különösen nagyböjtben érdemes csatlakoznunk.

Tulajdonképpen a böjt alkalmat teremt, hogy az év egy tizedét odaadjuk az Istennek.

Adjuk meg Istennek, ami az Istené, azért, hogy az agapéban találkozhassunk vele, és tanuljunk meg tőle szeretni. A nagyböjt nem annyi, hogy kivonjuk magunkat a világból, nem eszünk, nem iszunk annyit, mint általában, ezt a karantén amúgy is megoldotta helyettünk.

A nagyböjt egy lelki esemény, melynek alkalmával megtanulhatjuk jól szeretni az Istent.”

Ez egy tanulási folyamat – hangsúlyozta Miklós atya –, egyedi történés, kínlódás. „Add meg Istennek, ami az Istené, és akkor meg fogod tudni adni a feleségednek, ami a feleségedé, az unokádnak, ami az unokádé. Előbb szeretni kell Istent, tanulni tőle, és utána ezt a családba bevinni. Nagyböjt mindig arról szól, hogy osztatlan szívvel az élő Istenre figyelünk.”

Azokat a tapasztalatokat kell felidézni magunkban imáink alkalmával, amikor azt éreztük, Isten személyesen nagyon megérintett, szeretett minket. Amikor azt éreztük, egyik előttünk álló lehetőség sem jó, de az Isten egy másik utat ajánl, ami végül boldoggá tett minket. Mindenkivel előfordul, hogy nem érdemli meg azt a jót, amit adott neki az Úr, mégis megkapja. Mindent felülmúlón, túlcsordulóan figyel ránk az élő Isten.

„Jézus Krisztus előre szeret akkor is, ha nem érdemeljük meg. Tehát az ő példáján nekünk is előre kell szeretnünk a házastársunkat – Jézus Krisztus hatalmas áldozatokra volt képes, a házastársunkért tudjunk mi is áldozatot hozni. Jézus irgalmas, a házasságban mi is legyünk képesek ezt az irgalmat gyakorolni, mert bizony előfordul, hogy vétünk egymás ellen.”

Az esküvői szertartás egyik legszebb mozzanata, amikor feltesszük a menyasszony és a vőlegény fejére a koronát. A korona jelenti a királyi méltóságot, és egyszersmind egyfajta papságot is jelent. Ez a korona királyi felelősség, de papi felelősség is, hiszen a keresztség által mindenkinek általános papsága van.

Minden házaspárnak, majd később családnak ki kell alakítania a család spiritualitását, lelkét.

A nagyböjt erre is alkalmas időt nyújt, hogy egy gazdag spirituális világba belépve saját családunk, házasságunk spiritualitását is kialakítsuk. Viszont ezt senki nem tudja helyettünk megtenni.

„A római katolikusoknál azt látjuk, hogy az evangéliumi tanácsokat kezdik el élni a házas felek, sokan csatlakoznak egy szerzetesi közösség harmadrendjéhez – mi, görögkatolikusok szintén gyakran átvesszük a szerzetesrendek kemény böjtjét, imádságait. De a saját házas spiritualitásunk nem csak ebből áll: együtt kell imádkoznunk házastársunkkal, gyerekeinkkel, mert akkor nemcsak Istennek mondunk el egy üzenetet, hanem egymásnak is.

Idén a házasság hetének szlogenje az „Ezerszer is igen” volt. Mikor mondjuk ki ezt az igent? Amikor megfogjuk a házastársunk kezét, és elmondjuk együtt a Miatyánkot. Amikor együtt imádkozunk, és azzal egymásnak is üzenünk, hogy „közös a jövőnk”, vagy éppen „bocsáss meg, ha nem kedvesen szóltam”.

Milyen a mi családi imádságunk és böjtünk? – tette fel a kérdést Papp Miklós.

„Egy keresztény férfinak kell hogy legyen fogadalma, és még a feleségének sem kell tudnia, hogy mi az. Ettől tartásunk lesz.

Az is nagyon fontos, hogy legyenek otthon ikonok, keresztek. Ezen ikonok előtt éljük a házasságunkat, ezek előtt veszekszünk, esszük a pizzát, társasjátékozunk, és amikor meghalunk, akkor ezeket az ikonokat hagyjuk a gyermekeinkre, és ezek viszik a Lelket tovább.

Egy családnak kötelező évente egyszer elzarándokolnia egy kegyhelyre, és kérni a Szűzanyának, a Jóistennek az oltalmát. A Sapientia Hittudományi Főiskolán tartott életvezetés kurzusomon mindig el szoktam ismételni, amit Klaus Demmer teológus mondott:

kinek milyen a gondolatvilága, olyan lesz az életvezetése. És ez a spiritualitásra is igaz: kinek milyen a lelke, olyan lesz a családja is.”

Itt, Kelet-Európában sok erőt kivesz belőlünk, hogy el kell tartani a családot – folytatta Papp Miklós –, rohanni kell a gyerekekkel folyton, és a családi ügyek intézése is időigényes kötelesség, de nagyon lényeges lenne, hogy ne a család lelke legyen az utolsó a rangsorban.

A házasság hete azoknak is szól, akiknek most nehéz, mert mondjuk ki: nem mindig olyan mosolygós ez az út; van olyan, hogy eltávolodunk egymástól. Nagyon nehéz lehet, amikor az egyikünk nagyon beteg, vagy esetleg komoly bűnt követett el ellenünk. Sokan az életben és a házasságban is a könnyebb utat keresik: ha nem jó, lecserélik a párjukat. Ezeknek az embereknek az életük vége felé lesz majd talán világos, hogy nem ez a jó út.

Ha az ember a házassági döntését végigviszi az életében, lesznek kísértések kívül és belül, de Jézus ezt úgy hívja, hogy keresztút; ez a szűk kapu. És aki ezt az utat éli, az tudja, hogy egy házasságban nem úszható meg a dráma.

„Akinek sebei vannak a házasságában, egész nagyböjtben idehozhatja a sebeit, és a sebzett Krisztus elé tárhatja – hatalmas vigaszt fog kapni. A kereszttel Krisztus egy olyan egyszemélyes vigaszt akar nekünk nyújtani, amit senki más nem tud. De ahhoz el kell ide jönni őelé.

Egy tanácsot hadd adjak azoknak, akiknek most komoly sebük van a házasságban: ilyenkor tele vagyunk érzelmekkel, indulatokkal, félelmekkel, sértődöttek vagyunk, üresnek, megalázottnak érezzük magunkat.

Ezeket az erős érzelmeket, mint egy függönyt, húzzuk szét, hogy szóhoz juthasson az Isten.”

Mire eljön a húsvét, ha minden igaz, a karanténból is szabadulhatunk, és már szinte most tervezzük a szabad életünk eseményeit. Így tervezzük a jövőben keresztény életünk eseményeit is, mert nagyon fontos lesz újra személyesen is részt venni a szertartásokon, újra ráébredni, hogy milyen fontos a közösség, családi napokat, férfikört, családi zarándoklatokat szervezni. A karanténból való nyitás ne csak horizontális nyitás legyen, hanem emelkedés is – hangsúlyozta Papp Miklós.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír