Püspöki Szent Liturgián adtak hálát a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templom megújulásáért

Hazai – 2025. október 22., szerda | 10:27

A jóindulat szláv jelképével, kenyérrel és sóval fogadták Sátoraljaújhelyen, a „czerkó” bejáratánál az utrenye kezdete előtt Orosz Atanáz miskolci megyéspüspököt. Október 19-én a vasárnapi Szent Liturgia és hálaadás azonban nemcsak az épített falakért szólt, hanem a benne hitét megvalló közösségért is. „A templom megszentelésével az ott lévők is megszentelődnek” – mondta a főpásztor.

A liturgián elhangzott homíliában Orosz Atanáz püspök az egyetemes szeretet evangéliumi parancsára irányította a figyelmet.

„Ahogy akarjátok, hogy veletek bánjanak az emberek, úgy bánjatok ti is velük” – idézte a főpásztor Lukács evangéliumának felolvasott szakaszát. Hozzátette: „Ha csak ennyit megjegyzünk a mai evangéliumból, már sokat viszünk haza.”

A miskolci megyéspüspök az ószövetségi Tóbiás tanítását is idézte: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.” (Tób 4,16) Ha csak ezt az „aranyszabályt” tartanák be e világ nagyjai, akkor is már jócskán előrelépnénk, hiszen akkor nem kellene nukleáris háború veszélyeiről beszélnünk.

A szeretet oly nagy hatalom, amely sokkal többet alakíthat az embereken

– hangsúlyozta Orosz Atanáz püspök, rámutatva, hogy ez az ószövetségi intelem Jézus tanításában továbbmélyül: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót!”

Aki kereszténynek vallja magát, nem léphet visszább. Szeretnie kell ellenségeit is.

Persze nem azért, hogy gyötörje magát, hanem remélheti azt, hogy az ellenségen valamit alakít ez a szeretet.

Jézus Krisztus határtalan szeretetét kell alapul vennünk. Ő életét adta ellenségeiért is – azokért is, akik megölték.

Jézus Krisztusnak ez a mindörökre szóló példája nemcsak egy minta, hanem egyúttal olyan hatékony kegyelmi erő, amely működik mindazokban, akik megkeresztelkedtek, és életüket az ő tanításához kötik

– fogalmazott a főpásztor.

A szeretet példaképeként a megyéspüspök felelevenítette a három hete boldoggá avatott Orosz Péter Pál életét is, aki „letartóztatása idején is a rózsafüzért tanította imádkozni azoknak, akik fogva tartották és kínozták őt”. Számtalan alkalommal saját ruháját, új cipőjét adta oda a szegényeknek, betegeknek, haldoklóknak. Életében „a szeretet nem elmélet volt, hanem konkrét cselekedet.”

E példák arra tanítanak bennünket, hogy az igazi krisztusi szeretet lehetőleg újat ad, és sohasem vár viszonzást – emelte ki Orosz Atanáz.

A szerte a világban zajló háborús konfliktusok kapcsán arra mutatott rá a Miskolci Egyházmegye főpásztora, hogy „az igazi béke nem pusztán politikai alku, hanem a szívek kiengesztelődése.”

Végül a felújított templom legfőbb védőszentjéhez, az Istenszülőhöz fordult imádságos felhívással, hogy kérjük közbenjárását a békéért és egységért, s hogy mi magunk is „a remény jelei” legyünk mások számára.

A liturgia végén Trescsula László parókus a templomfelújítás kapcsán köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a megvalósításhoz.

Az elmúlt években lezajlott felújítás a hívek áldozatos adományai és az állami támogatás révén valósult meg.

A megújítási munkálatok során elkészült a templomhoz vezető járda, a falakat teljesen újravakolták, és helyreállították a külső, illetve az udvaron álló keresztet.

Kezdeményezőként a munkálatok előkészítésében nagy szerepe volt a korábban itt szolgáló Damjanovics József, Martinek Zsolt, Tóth Ferenc, Molnár Attila, Molnár Ádám és Troszt Ákos atyáknak és Sorosi Zsolt tervezőmérnöknek.

Hálával emlékeztek a projektmenedzserre és a kivitelezésben részt vevő szakemberekre is.

„Kaptunk egy gyönyörű szép templomot, ahol találkozhatunk Istennel és egymással. Most már azért imádkozom, hogy ezt a gyönyörű templomot mindig töltsük meg, és imádkozzunk benne” – mondta a parókus.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria