Püspöki szentmisét és ökumenikus imádságot tartottak a békéért, ’56 mártírjaiért Székesfehérváron

Hazai – 2025. november 7., péntek | 9:01

A nemzeti gyásznapon ökumenikus imádságra hívta a békéért, a megbékélésért Spányi Antal püspök a város keresztény felekezeteinek lelkipásztorait. A püspöki szentmise után közös mécsesgyújtással emlékeztek ’56 mártírjaira.

Az imádságra érkezőket Dózsa István, a Szent Imre-templom plébánosa köszöntötte, megköszönve, hogy a „magyar történelem tragikus, de egyben mégiscsak dicsőséges évfordulóján, az 1956-os forradalom megtörésének évfordulóján” eljöttek, hogy közösen fohászkodjanak a békéért.

„Nem lehet nemzeti megbékélésről beszélni ott, ahol a családokban békétlenség van. És nem lehet világbékéről beszélni akkor, amikor a nemzet sem tud békében lenni. Ezért ezen az estén e gondolatok mentén imádkozunk együtt.”

„A világban túl nagy a békétlenség, s a békétlenség miatt túl nagy a fájdalom, túl nagyok az emberek sebei. Ma, egy olyan történelmi korban, amikor társadalmunkat, de az egész világot békétlenség és háborúk tépázzák, különösen fontos és szükséges szót emelni: legyen bátorságunk, hogy kiálljunk a békességért. Ne a tömeggel sodródjunk, hanem merjünk – az Egyház üdvösségre való tanítását vállalva – tanúságot tenni Krisztus békéjéről” – mondta el bevezetőjében Spányi Antal megyéspüspök, majd azért fohászkodott, hogy Krisztus az ő békéjét teremtse meg bennünk és minden testvérünkben. Adjon békességet a családokban, a nemzetekben és az egész világban.”

Az ökumenikus alkalmon Bencze András evangélikus püspökhelyettes megemlékezett ’56 áldozatairól, akik nem érhették meg földi életükben a békét. Kovács Dániel baptista lelkész is megosztotta gondolatait a forradalom leverésének évfordulója, valamint a világban most is dúló háborúkkal kapcsolatban. Imádkozott azokért a testvérekért, akiket a hitük miatt üldöznek, hogy szabadulást kapjanak. Tavasz Kristóf beosztott református lelkész a világ, a társadalom békéjéért, a háborúk áldozataiért és a megbékélésért imádkozott. Azt hangsúlyozta, Jézus Krisztus sokat tett a világ békességéért, és a békéért való harcban munkatársainak hív bennünket.

Jármi Zoltán görögkatolikus szervezőlelkész is szólt a hívekhez, és a családok békéjét kérte az Úrtól. Arra hívta fel a figyelmet, hogy minden áldozat mögött egy család van, akikért imádkozni kell, hogy megleljék békéjüket Istenben.

Együtt imádkoztak a lelkipásztorokkal Ugrits Tamás, Tóth Tamás és Nyárai-Horváth István fehérvári plébánosok és Léder Tamás református beosztott lelkipásztor is.

Az ökumenikus imádság után Spányi Antal megyéspüspök koncelebrált szentmisét mutatott be a város papságával, majd a papok, a lelkipásztorok, a hívek és a közéleti vezetők a Városház téren csendes mécsesgyújtással rótták le tiszteletüket 1956 hősei előtt.

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria