Sikeresen szerepeltek a katolikus iskolák diákjai a tudományos tehetségkutató versenyen

Hazai – 2022. június 20., hétfő | 11:23

A 31. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny fiatal feltalálóinak és tudósainak tíz díjat, illetve a díjakkal járó ösztöndíjat ítélt oda a június 13-i eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség.

II. díjban részesült Molnár Donát, a budapesti Piarista Gimnázium tanulója, akit Bottka Benedek tanár segített a felkészülésben (pályamunkája: vívó találatjelző gép vezeték nélküli rádiós modullal). A Piarista Gimnázium részvételét külön elismeréssel is méltatták.

Kiemelt dicséretben részesült Lászik Dorottya és Vajdovich Péter, a szentendrei Ferences Gimnázium két diákja munkája a Napok helyett percek a rákdiagnosztikában című projekttel. Kutatásuk során a rákos daganatok prognózisának megállapítását segítő új eljárást dolgoztak ki, amely jelentősen meggyorsíthatja az onkológiai gyógyító eljárásokat.

Pénzjutalommal díjazták a kiemelkedően innovatív középiskolai tanárokat, illetve a nyolc legeredményesebb innovatív középiskolát.

A díjazottakról és a további 27, dicséretben részesített pályázatról szóló beszámoló ezen a linken nyitható meg.

A középiskolások számára 2021 szeptemberében meghirdetett verseny első fordulójából 63 pályamunka jutott tovább, közülük 53-at sikerült kidolgozniuk és bemutatniuk a pályázóknak. A 26 tagú bírálóbizottság akadémikusokból és gazdasági szakemberekből állt.

A június 13-i eredményhirdetésen a középiskolás fiatalokat és tanárokat Csák János kulturális és innovációs miniszter, valamint Kollár László, az MTA főtitkára köszöntötte. A legjobbnak ítélt pályázók három első, három második és négy harmadik díjat, valamint egy különdíjat vehettek át a minisztertől és Jakab László zsűrielnöktől. A díjazottak a 12 havi ösztöndíj mellett okleveleket és iparművész által készített porcelán kisplasztikát kaptak.

Kiemelkedő, nemzetközileg is jegyzett kutatási eredményeket értek el:

• Kovács Viktória és Tóth Regina (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) – Újrahasznosítható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kisméretű RNS-ek azonosítására című pályázatukkal. 

• Kovács Nóra Anna (János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár) – Rusty című pályázatával. Nóra fejlesztésével azokat a társadalmi csoportokat kívánja megcélozni, amelyek szeretnének egy élhetőbb környezetért apró lépéseket tenni, valamint jól rezonálnak egy robot által felmutatott Társadalmi Tükör Technológia jelenségére.

• Barna Benedek László (Budapesti Szent István Gimnázium) – UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz című pályázatával.

*

A Magyar Innovációs Szövetség, az ITM és az Emmi által kiírt tanulmányi verseny során önálló, innovatív tudományos projekteket kell megvalósítaniuk a középiskolás diákoknak.

Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bírálóbizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió 2022 szeptemberében Leidenben rendezendő 33. Fiatal Tudósok Versenyén, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az európai uniós díjakért.

Forrás: Magyar Innovációs Szövetség

Fotó: Ferences Gimnázium

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Lászik Dorottya, Mészáros Lukács és Vajdovich Péter