Úton, egységben – Egyházmegyei karitászvezetők találkozóját tartották Nyíregyházán

Hazai – 2026. május 18., hétfő | 9:01

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye karitászcsoportjainak vezetői találkoztak május 9-én a borbányai lelkigyakorlatos házban. A csoportvezetőket Gaga Zsuzsa egyházmegyei karitászigazgató hívta össze megbeszélésre, beszámolóra és programegyeztetésre. Csernyus Enikőnek, a Nyíregyházi Szent Imre Karitászcsoport vezetőjének beszámolóját szerkesztve közöljük.

A „Tegyétek boldoggá az embereket!” gondolat Árpád-házi Szent Erzsébet öröksége, amely a szeretet, a figyelmesség és az önzetlen segítés fontosságára emlékeztet. A karitászigazgató előadásában részletesen kifejtette, miért fontos egységben lenni a közös úton, a szolgálat útján, és mit jelent egységben lenni.

Szeretet, szaktudás, szervezettség – ez jellemzi a karitász tevékenységét, mindennapi munkáját. Önkéntes szolgálatukat a Katolikus Egyház nevében végzik, az evangélium szellemében, egységben az országos és az egyházmegyei központokkal, valamint a plébániai csoportokkal.

A karitászigazgató hangsúlyozta, hogy az egyházmegye minden karitászcsoportja számíthat Palánki Ferenc megyéspüspök támogatására, legyen szó lelki, anyagi vagy bármilyen más támogatásról. A püspök támogatása mellett természetesen számíthatnak a karitászigazgató segítségére, valamint az ifjúsági karitászcsoportokéra is. Szeptembertől 16 ifjúsági csoport kezdi meg szolgálatát, szoros egységben a plébániai csoportokkal.

A bevezető előadás után a résztvevők tájékoztatást kaptak az országos programokról, akciókról, majd megosztották egymással tapasztalataikat, majd köszöntötték Csordás Gábor pasztorális helynököt, a karitászcsoport előző vezetőjét. Közös ebéddel zárult a találkozó, ezután lelkileg megerősödve, információkkal gazdagodva tért vissza mindenki további szolgálata helyszínére.

Szöveg: Csernyus Enikő/Nyíregyházi Szent Imre Karitászcsoport vezetője

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria