„Becses dolog az Úr szemében szentjeinek halála” – Mészáros Levente OFM a tranzitusról

Ünneplésünk már néhány éve elkezdődött. Főleg számunkra, ferencesek számára meghatározó ez a jubileum, de azoknak a testvéreinknek is fontos lehet, akik szimpatizálnak velünk, akiket – még ha nem is kötelezték el magukat fogadalommal – Ferenc személyisége és példája megragadott.

2009-ben már ízelítőt kaptunk, hogy milyen nagy dolog is az, hogy éppen akkor élünk ferencesként a Földön, amikor centenáriumot ünnepelhetünk. Ugyanis 2009 volt az az esztendő, amikor pontosan 800 éve annak, hogy Szent Ferenc megkapta III. Ince pápától rendi szabályzatunk szóbeli jóváhagyását, és ezzel megalapította a Kisebb Testvérek Rendjét. Különös kegyelem, hogy XIV. Leó pápa is szívén viseli sorsunkat. A remény jubileumi szentéve idén január 6-án, vízkeresztkor lezárult, és nem sokkal a Szent Péter-bazilika szent kapujának 25 évre történő bezárása után egy újabb, rendkívüli jubileumi évet hirdetett meg a Szentatya Assisi Szent Ferenc tiszteletére. A 2027. január 10-ig tartó kegyelmi időszak során teljes búcsúban részesülhetnek mindazon hívek, akik az Egyház által meghatározott feltételeket teljesítik, és elzarándokolnak Assisibe, illetve bármely ferences templomba vagy kegyhelyre a világon. A szentév megnyitóján konfliktusokkal sújtott világunkban Leó pápa a béke és a kiengesztelődés fontosságát hangsúlyozta.

Az Úr jelenlétében imára összegyűlve a lelkünkben visszhangzik a zsoltáros mély vallomása: „Amit fogadtam az Úrnak, megadom egész népének színe előtt” (Zsolt 116,14). Ebben a mondatban benne van az egész életünk: az ígéreteink, a hitünk és a felvállalt hűségünk. De a zsoltár nem áll meg itt. Egy váratlan, mégis gyönyörű fordulattal összeköti a földi életet az örökkévalósággal, megadva spirituális reflexiónk és belső utazásunk alaphangját: „Becses dolog az Úr szemében szentjeinek halála” (Zsolt 116,15). Ízlelgessük ezt a mondatot. Milyen halált kívánhat az Úr? A pusztulást, a megsemmisülést, ami eleve rossz? Semmi esetre sem. Isten ezt a fajta pusztulást soha nem akarta, hiszen Teremtőnk nem a halálban leli örömét. Isten az élet abszolút Ura, a minket újjáteremtő és megtisztító Lélek, az irgalom kifogyhatatlan Atyja, a feltámadás örök Istene. Isten szentségéhez semmi rossz, gonosz, vagy bűn nem férkőzhet. Akkor hát, mit jelent szentjeinek ez a „becses halála”? Ennek megértéséhez Szent Ferenc életútját kell szemlélnünk, amely a „kis meghalások” folyamatos láncolata volt.

Ferenc nem sokkal megtérése után, apja és a püspök előtt mindenétől megvált, még a ruháit is eldobta, ezzel is jelezve, hogy ezentúl csak a Mennyei Atyát ismeri el Atyjának, és nem csak vagyonáról mond le, hanem társadalmi identitásáról is. Ferenc ezzel a gesztusával – tudta, vagy sem – elindult egy olyan úton (a kis meghalások útján), amely az élete következő 20 évében a teljes önátadásig folytatódott. Ferencnek, mint minden finom úrinövendéknek, fizikai iszonya volt a betegségtől és a betegektől. A fordulat akkor következett be (egy újabb kis meghalásnak lehetünk tanúi), amikor Assisi mellett találkozott egy leprással. Korábban elfordult volna, de most belső késztetést érzett, leszállt a lóról és megcsókolta a beteg kezét, ami belső gátlásainak áttörését jelentette. Innentől nincstelenül, mezítláb járva kezdett prédikálni, templomokat újított fel, követői lettek, akiket nem ő választott. A testvérek önként csatlakoztak ehhez a szegényes, de Istennek tetsző életformához, amit Ferencben láttak megvalósulni.

Ferencet megérteni a ferences misztika nélkül lehetetlen, mely Ferenc lelki tapasztalatán alapul, és jellegzetessége, hogy („A világban, de ne a világból!” – elvet vallva) soha nem szakad el a látható világtól, a teremtményektől és az emberi valóságtól. Nem lenne azonban teljes a kép, ha csak a pipacsos mezőn futkározó madarak barátját, vagy a patakparton szemlélődő Ferencet mutatnánk be. „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia és a betegség ismerője…” – mondja Izajás az Úr szenvedő szolgájáról (Iz 53,3). Ferencre is igazak lehetnek ezek a prófétai szavak, hisz ő volt az alter Christus, vagyis a másik vagy második Krisztus.

Az írás teljes terjedelemben IDE kattitnva olvasható. 

Forrás és fotó: Ferences Média

Magyar Kurír