„Isten mindig jövőt épít” – Megemlékezés a vörösiszap-katasztrófa tizedik évfordulóján Devecserben

Napos idő, de nagy szél várta vasárnap délután Devecserben azokat, akik a vörösiszap-katasztrófa tízedik évfordulóján a városba érkeztek. Mintha az élők minden nehéz percét, fájdalmát el akarná fújni a Teremtő. Bár a korábbi utcák helyén, az emlékparkban már békés látvány fogad, a helyiek még mindig nem tudták feldolgozni az áradás következményeit.

A Katolikus Karitász munkatársai az elsők között, a katasztrófa másnapjának reggelén már a helyszínen voltak. Vadász Bálint, aki közel másfél évig élt Devecserben a helyreállítás koordinátoraként, elevenen emlékszik az első napok és hetek megfeszített munkájára. „Legalább három héten keresztük szinte folyamatosan dolgoztunk. Volt, hogy éjjel 11-kor végeztünk és hajnal 3-kor kelni kellett, mert érkezett egy külföldi segélyszállítmány, és azt le kellett pakolni. Legalább két komoly bakancsom volt, amit az első hónapokban ki kellett dobnom. Nem nagyon tudtuk az elején még, hogy milyen anyaggal állunk szemben. Kaptunk például jelentős mennyiségben hypót, de a lúgos hatású anyaghoz ez nem volt jó. Azután kiderült, hogy például a gipsz hatásosan »szedi össze« a vörösiszapot, abból azt hiszem, több tonnányit használtunk el.” „Meg volt az ecet!” – teszi hozzá Gergő, aki szintén több hónapig dolgozott a mentésben és helyreállításban a karitász önkénteseként. Ma is a devecseri napok, a megfeszített munka jut eszébe, ha ecet szagát érzi.

Vadász Bálint szerint nagyjából 3 hónap kellett ahhoz, hogy a felfokozott fordulatszámú mentésről áttérjenek a normálisnak mondható munkavégzésre. Eleinte még hétvégén is dolgoztak, de 2011 tavaszán már volt szabad napja is. Koordinálásával az állam által épített házakat sikerült bebútorozni, s garázst vagy melléképületet építeni melléjük. Sok jó emléket őriz innen, s nem meglepő, hogy a szentmise előtt egy hölgy lép hozzá az unokájával, köszönni, megörülve a viszontlátásnak.

Zagyva Richárd, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász akkori igazgatója, ma országos igazgatóhelyettes kapcsolódik be a beszélgetésükbe. Ő is megerősíti, hogy ebben a helyzetben kérdés nélkül jöttek segíteni önkéntesek, akiket külön buszokkal hoztak a helyszínre, s napokig voltak társaik a mentésben. Az első hetekben több százan jöttek, az ország minden területéről. 2010 tavaszán a felsőzsolcai árvíz után 500 házat épített újjá a karitász. Lakóik, amikor meghallották, mi történt a devecseriekkel, maguk jelentkeztek Árvai Ferenc atyánál, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatójánál, hogy szeretnének visszaadni abból, amit a karitász adott nekik és szeretnének segíteni.

A szentmisét Udvardy György, veszprémi érsek celebrálta, Nagy Nándor Richárd helyi plébánossal, Écsy Gáborral, a Katolikus Karitász országos igazgatójával, Szijártó Lászlóval, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatójával, Tál Zoltán keszthelyi plébánossal és Lőrincz Pállal, a Pannonhalmi Egyházmegyei Karitász igazgatójával együtt. A szentmisén a helyi hívek mellett részt vettek a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász önkéntesei.

Az érsek homíliájában arra hívta fel a figyelmet, hogy a devecseri katasztrófa során nagy szükség volt a segítségre. Hozzátette: Sokan akkor is itt maradtak segíteni, amikor már nem is volt hírértéke. Biztosan sokan megkérdezték akkor: Hol van az Isten? Kérdéseinkre nem mindig kapunk választ, nem mindig kapunk megnyugtatást, sokszor „csak” mellettünk van Isten a bajban, mellettünk van a szenvedésben, akkor is, ha értelmetlennek látjuk az életet. Megerősít azzal, hogy mellettünk van.

Az érsek hangsúlyozta: „Egymás számára legyünk Isten segítő karjai! Nemcsak a bajt kell tudnunk kezelni, a veszélyt orvosolni, hanem a jövőt is kell építeni. Isten átél, segítséget nyújt és mindig jövőt épít!”

Beszédében a főpásztor kiemelte még a felelősségvállalás szükségességét, s felidézte XVI. Benedek Caritas in veritate, valamint Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáit. Ferenc pápa október 4-én kelt Mindnyájan testvérek kezdetű, legújabb enciklikájával kapcsolatban megjegyezte, hogy a nehézségek során is együvé tartozunk, mert életünk az irgalmas szamaritánus történetének dinamikájával is értelmezhető: hol megsebzettek, hol segítők vagyunk.

A szentmisét követően került sor a Katolikus Karitász által odaítélt Caritas Hungarica díjak átadására. A Veszprémi Főegyházmegyei Karitász ezzel is szerette volna hangsúlyozni, hogy az önkéntesek munkája a devecseri mentés során és napjainkban is kiemelt jelentőségű. A Caritas Hungarica díjat a Veszprémi Főegyházmegyében Körmendi Hedvig, Lehel Józsefné és Marczona Péter vehették át 2020-ban. Az elismeréseket Udvardy György veszprémi érsek, Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Szijártó László, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatója adta át.

A megemlékezés fáklyás felvonulással folytatódott, és az emlékparkban ökumenikus imádság keretében hálát adtak a segítségért, imádkoztak az elhunytakért.

Écsy Gábor atya itt tartott beszédében elmondta: „A szentmisén azokért imádkoztunk, akik ebben az összefogásban részt vettek: a közel 1000 önkéntesért, akik a karitász hívására jöttek ide Devecserbe, hogy fizikai munkájukkal segítsenek a bajban. Imádkoztunk azokért, akik jelentős összegeket adományoztak a károsultak megsegítésére. És azokért az adakozókért, akik a világ különböző részeiről küldték el felajánlásaikat, ennek köszönhetően a Katolikus Karitász nagyon jelentős összeggel tudott hozzájárulni az élet újrakezdéséhez itt, Devecserben. Hálával gondoltunk azokra is, akik tárgyi adományaikat juttatták el a karitászon keresztül ide. És Isten irgalmas szeretetébe ajánlottuk azokat a testvéreinket, akik a vörösiszap-katasztrófa áldozatául estek. Az itt eltöltött másfél éves jelenlétünk igazi összefogást hozott a támogatott családokkal. Ezek a kapcsolatok messze túlmutattak a segélyezésen és adományosztáson. Megtanítottak bennünket arra, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk, és mennyire egymásra vagyunk utalva. Mennyire fontos az összefogás; nem csak akkor, hanem most is!”

Az ünnepi megemlékezés végére elcsendesült a szél. A fáklyák lángjai megvilágították az emlékpark közelébe épített játszóteret, ami méltó bizonyítéka annak, hogy az élet Devecserben 2010. október 4-én megállt, de az összefogásnak köszönhetően mégiscsak megy tovább.

Forrás: Besze Erika/Katolikus Karitász

Fotó: Dauner Bálint

Magyar Kurír