Június 17-én, hétfőn a Palazzo Vecchióban, a firenzei városháza „Ötszázak” termében ravatalozták fel Franco Zeffirellit, akitől hosszú sorokban állva, éjfélig várva vettek búcsút mindazok, akik szerették, tisztelték tehetségéért, emberségéért és nyíltan megvallott keresztény hitéért.
A művész nevét a katolikus világ főként két filmje révén ismeri: az 1972-ben készült Napfivér, Holdnővér Assisi Szent Ferencnek állít emléket; az 1977-ben forgatott, többrészes Názáreti Jézus című filmalkotás az evangéliumok tanúságtételével és hűséges szeretetével idézi fel a Megváltó alakját.
Franco Zeffirelli temetési szertartását június 18-án, kedden délben tartották a firenzei Virágos Boldogasszony-székesegyházban, Giuseppe Betori bíboros, a város érseke vezetésével, Firenze lakói, hívek, az olasz társadalmi és művészeti élet jeles képviselői jelenlétében.
A Vatikáni Rádió olasz szerkesztősége 2013 nyarán, kilencvenedik születésnapja alkalmából készített interjút a művésszel. A Róma külvárosában található otthonában folytatott beszélgetésben Franco Zeffirelli kifejtette:
– Ha az ember nem ad, nem kap semmit. Ha nem adsz, nem növekszel, hiszen teremtőképességünk a keresztségünkkel együtt születik, életünk kezdetén. (...) Az ember is (...) teremt valamit, ami nemcsak magának hasznos, hanem gyermekeinek és barátainak. Ez egy állandó és pozitív üzenet, mely a megkapott adomány adta felelősségérzetből ered. Most végső értelemben minden emberre gondolok, a gonoszokra is, mert van egy minőségi jóság. Nem igaz, hogy minden ember a sátán fia. Sok olyan embert ismertem, akik látszólag gonosz teremtmények voltak, ellenben nagy gazdagság rejtőzött bennük. Rendezőként nem akarok a rossz védelmezője lenni, arra gondolva, hogy a rosszból is a végén valami jó kerekedik. A magam hosszú életében arra jöttem rá, hogy nekünk a jót kell tenni...
– Mit jelent Önnek a „rossz”?
– Fogoly! Aki rossz, az valamiként foglya saját felvetéseinek. Akinek hiányzik az értelmi világosság, hiányzik a szép, a természet iránti fogékonyság. Büszkén kell hordanunk azt a karaktert, amit Isten adott.
– Eléggé szabad volt Ön az életében, a pályája során?
– Személyesen nagyon sok szeretetet kaptam a szüleimtől, akik szerették egymást, és úgy éltek, hogy meg is lehessen látni szeretetük gyümölcsét (...). Mindennek a kezdete az ő hatalmas szeretetük.
– Ön örököse ennek a szeretetnek?
– Igen, és nem mások rosszaságának az örököse. A szeretettel az ember végül szentté lesz.
– Milyen a hittel való kapcsolata?
– Az én hitem inkább szeretet. Szeretem Jézust, mert ő olyan személyiség, aki mindenbe szeretetet vitt, amit csak érintett. Nem csak azért szeretem, mert Ő Isten Fia. Tetszik minden, amit mond, amit csinál; s amit megértettem belőle, azzal egyetértettem. Nem lehet nem engedelmeskedni az isteni szónak! Még ha ellenkezik is a te érdekeddel, még ha össze is töri a terveidet. Vakon kell tudni, hogy ami tőle jön, az a javamat szolgálja…
– Miben látja a jó megtestesülését?
– Mindenben. Követtem el bűnöket, de hiszem azt, hogy mindig rendeztem a soraimat a mi Urunk terveivel, a jónak a nagy távlatában. Hiszem, remélem…
– Ha meg kellene mutatni a megtestesült jót valamiben, mi lenne az?
– A jó olyan, mint a por, ami belep akkor is, ha nem akarjuk. De mégsem piszkít be. De figyeljünk csak, és emlékezzünk: nemde minden porból van…?!
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria