Oeuvre d’Orient – Nagy múltú francia szervezet a keleti katolikusok mellett

1856-ban a párizsi egyezménnyel lezárták a krími háborút. Franciaország ekkor is ragaszkodott ahhoz a valójában régóta viselt szerepéhez, hogy védelmezi az Oszmán Birodalom területén élő keresztényeket.

L’Oeuvre des Écoles d’Orient (Keleti Iskolák Műve) néven még abban az évben, 1856-ban jótékonysági szervezetet alapítottak a Sorbonne Egyetem professzorai: Augustin Cauchy matematikus, Charles Lenormant hellenista, Alfred de Falloux politikus és író, Charles de Montalembert történész, valamint Gustave François Xavier Delacroix de Ravignan történész, aki később jezsuita pap lett. Az új szervezet elsősorban a libanoni francia nyelvű iskolákat kívánta támogatni.

Az első igazgató Charles Martial Lavigerie atya lett 1857-ben, akit később kineveztek Nancy püspökévé, majd algériai érsekké és bíborossá – ő alapította a jól ismert Fehér Atyák (Pères Blancs) társaságát (Afrika Misszionáriusai).

IX. Pius pápa 1858-ban jóváhagyta az Oeuvre des Écoles d’Orient egyházi szervezetként való működését.

1860-ban mintegy 20 ezer keresztényt mészároltak le a drúzok Libanonban, ami általános felháborodást keltett Franciaországban. Az addig békésen egymás mellett élő drúz, illetve maronita keresztény közösségek között 1840 tájt alakult ki súlyos (elsősorban nem vallási alapú) konfliktus, ami 1860-ra polgárháborús helyzetben kulminálódott. Az európai hatalmak a beavatkozás mellett döntöttek, és francia csapatok érkeztek Bejrútba. Az európai nyomás hatására az oszmán vezetés garantálta a maronitákkal való igazságos bánásmódot, és helyi autonómiát adtak Libanonnak, maronita kormányzó vezetése alatt.

Lavigerie atya a polgárháborús helyzetben Libanonba utazott, ahol kórházakat és gyógyszertárakat (gyógyszer-elosztó pontokat) állított fel, jelezni kívánva szolidaritásukat a keleti keresztényekkel. Ekkor fedezte fel saját misszionárius hivatását is.

1886-ban a szervezet igazgatója Félix Charmetant fehér atya lett 1921-ben bekövetkező haláláig; ő 1895-től fogva fellépett az Oszmán Birodalomban az örményeket érő atrocitások ellen.

1931-ig viselte eredeti nevét a szervezet, azóta használják a rövidebb l’Oeuvre d’Orient (Keleti Mű) alakot. Ekkortájt bővítették ki küldetésüket is: a szegénység enyhítése, az egészségügy és a lelkipásztori gondoskodás is bekerült a tevékenységi körükbe az oktatás támogatása mellett – mindez szoros együttműködésben a Keleti Egyházak Kongregációjával.

Pascal Gollnisch atya 2010-ben lett a szervezet 11. igazgatója Párizs érsekének ajánlására, majd 2014-ben Vingt-Trois bíboros ajánlására a franciaországi Keleti (rítusú) Katolikusok Ordinariátusa általános helynökévé nevezték ki.

2017-ben jöttek létre leányszervezeteik Lengyelországban, Spanyolországban, Svájcban és Monacóban, és ugyanabban az évben megszületett a FACE (Fellowship and Aid to the Christians of the East) néven az Egyesült Királyságban működő águk, Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa elnöke bátorítására és támogatásával.

A FACE pasztorális tanácsadójának Timothy Radcliffe-et nevezték ki, a domonkos rend korábbi legfőbb elöljáróját; Michael Louis Fitzgerald bíboros, fehér atya, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa korábbi elnöke a FACE védnöke és fő tanácsadója a vallásközi kapcsolatok terén.

*

Franciaország közel-keleti szerepe – amint az többek között Louis Raphaël Sako káld katolikus pátriárka  egyes megnyilatkozásaiból is sejthető – meglehetősen összetett téma, melyből most csak a missziók kérdését emelnénk még ki, a francia Joseph Brucker SJ nyomán.

A franciák régi joguknak tartották a missziók védelmét, az Oszmán Birodalomban és Kínában is. A katolikus egyház küldetésének előmozdítása mindig is motiválta a francia monarchákat, a későbbi francia kormányokat azonban hidegen hagyta. Ennek ellenére egy ideig igyekeztek továbbra is megtartani elődeik előjogait, és védelmet nyújtottak, ha jóval kisebb mértékben is, a katolikus misszióknak – még olyan szerzetesrendeknek is, amelyek Franciaországban be voltak tiltva (például finanszíroztak jezsuita iskolákat Szíriában).

A missziók protektorátusa terminus valamely keresztény ország jogát jelenti arra, hogy a missziókat és misszionáriusokat védelmezze egy muszlim vagy más nem keresztény országban.

A protektorátus előnyei túlságosan nyilvánvalóak voltak még a legkevésbé klerikális francia minisztereknek is, így ragaszkodtak hozzá; nyilvánvaló volt, hogy Franciaországnak presztízst és befolyást nyújt a protektorátus, mely Levantére és a Távol-Keletre is kiterjedt. Olyan hatalmat jelentett, amelyet sem kereskedelem, sem hódítás nem adhatott meg neki.

A protektorátusnak köszönhetően a tisztelet, hála, szeretet, amelyet a katolikus misszionáriusok nyertek meg maguknak, bizonyos mértékig francia tulajdonná vált – írja a Catholic Encyclopediában Joseph Brucker francia jezsuita. – Még ha föl is merült időnként, van-e bármi haszna ennek a régóta fennálló privilégiumnak, más országok erőfeszítései, hogy ők is részt szerezzenek belőle, gyorsan a franciák eszébe juttatták, bizony hogy van.

Összeállította: Verestói Nárcisz

Forrás: Oeuvre-orient.com; Facecharity.org; Catholic Encylopedia

Fotó: Oeuvre-orient.com; Wikimedia Commons; La Croix

Magyar Kurír