A csanálosi templom három évszázados jubileumát ünnepelték a szatmári egyházmegyében

A templom búcsúnapján, a Szent Kereszt megtalálásának ünnepén tartott megemlékezés méltó főhajtás volt mindazok előtt, akik az elmúlt három évszázadban építették, gondozták, hittel és szeretettel megtöltötték a közösség szívének számító templomot.

Az ünnepség kezdetén Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök a templom bejáratánál, a harangláb tövében megáldotta azt a két emléktáblát, amelyek a templom felszentelésének háromszázadik évfordulójáról, valamint az egyházközség hajdani templomépítő plébánosáról, Holczer Jánosra emlékeztetnek. A templom külső falán elhelyezett harmadik emléktábla a csanálosi plébánosok névsorát örökíti meg az utókor számára. A szentmise elején elhangzott a helyi költő, Sróth Ödön erre az alkalomra írt verse a község hitének állhatatosságáról.

Szintén a szentmise előtt elhangzott ünnepi beszédében Tzier Ernő csanálosi plébános rámutatott, hogy a 18. század elején a jobb megélhetés reményében telepedtek le sváb családok a mai Németország területéről. Ők nem hoztak földi javakat magukkal, de annál értékesebb lelki kincseket: a család iránti hűséget, a munka becsületét és az Istenbe vetett hitet. Ebben a törekvésükben támogatóra is találtak gróf Károlyi Sándor személyében, aki hasonló elképzeléseket ápolt a térség jövőjéről. A kezdeti nehézségek után az itt élők az Isten házára is gondot fordítottak. Így született meg az a templom, amely ha nem is mai formájában 300 éve, de azóta is áll. A plébános megemlékezett arról is, hogy a templom falai között nemcsak a hála és a dicsőítés szava szállt az ég felé, hanem a megpróbáltatások idején is innen kértek irgalmat és erőt a hívek.

A szentmise bevezető gondolataiban a főpásztor emlékeztetett arra, hogy a mostani templom elődje 300 évvel ezelőtt kezdett formát ölteni, és számos viszontagság után nyerte el jelenlegi alakját, s a hívek számára otthonná vált. Emlékeztetett arra is, hogy a katedrálisok nem egy-két év alatt épültek fel: évtizedeken, olykor évszázadokon keresztül tartott a munkálat, amely mindig türelmet és kitartást kívánt, mert „a templom nem csupán közönséges épület, hanem az élő hit, a szeretet és az áldozatkészség gyümölcse”. Külön megköszönte mindazok szolgálatát, akik hozzájárultak a templom fennmaradásához, akár kétkezi munkával, adományokkal vagy imádsággal. A püspök megemlékezett az elhunyt pápáról is, s imát kért az új Szentatya megválasztásáért.

Schönberger Jenő püspök homíliájában a templom, valamint a Szent Kereszt jelentőségéről beszélt. Az emberek ősidők óta igénylik a szent helyeket. A templom nem csupán épület, hanem Isten jelenlétének, az emberi hitnek és a közösségnek a jele. Aggodalommal szólt arról, hogy napjainkban csökken a keresztelések száma, és figyelmeztetett, hogy a lelki templom felépítése mindannyiunk közös feladata.

A szentbeszéd második részében hangsúlyozta, hogy a keresztet el lehet utasítani, de az élet keresztjeitől nem lehet megszabadulni, mert a kereszt megtalál minket. A keresztet el kell fogadni, mert lelki gyógyuláshoz vezet.

Krisztus keresztje ugyanis nem pusztán szenvedésének eszköze volt, hanem Isten szeretetének legmélyebb kinyilatkoztatása. A kereszt által Isten közel van minden ember fájdalmához és küzdelméhez.

Nem elég csak szemlélni a keresztet, meg is kell vallani a hitünket, tanúságot kell tenni róla.

Sajnos a kereszt ma eltűnőben van a közéletből. A keresztény ember küldetése, hogy megvallja hitét, ne szégyellje Krisztust, hanem örömmel kövesse. A kereszthordozás nemcsak önmagunk, hanem szeretteink és azok üdvössége érdekében is felajánlható áldozat. A püspök atya zárásként közös imára hívott, azt kérve, hogy keresztjeink viseléséhez Krisztust Urunk adja meg a szükséges kegyelmet.

A teljes beszámoló IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír