A HÉT VERSE – Jékely Zoltán: Egy kidőlt fenyőszálra

EGY KIDŐLT FENYŐSZÁLRA

Most látni csak órjásnak a fenyőt,
mikor kidőlt
s az irtáson véges-végig zuhant.
Rángatta hét vihar szele,
villámok sem bírtak vele,
de gyökerét gombák bokrai lepték,
nyirokkal marták, leteperték,
e törpék.

Kik bölcs árnyékán enyhelyet kerestek,
ág-bogain gyakorta megpihentek,
a levegőben hontalan körözve
rémült madárnép repdes most fölötte;
fenyőrigó, pirók, rossz-szárnyu holló
sírván-siratja: Nincs Hozzá hasonló
s többé nem is lesz Hozzá fogható nagy
égrenövő sudara a vadonnak,
jaj, hol buvunk meg, hol ülünk meg,
ha a tél viharai jönnek –

Fel nem támasztja jajgatásuk,
míg élnek, addig tart a gyászuk,
a bánat, hogy a mord enyészet
legyőzheti a Szép Egészet,
s szemük láttára hogyan ég el
ez az örökzöld Menedékhely.
1966. május végén

[1966 május végén]

Kép: Borsodi Heni

Magyar Kurír