A HÉT VERSE – Nagy László: Ne hagyj a csontokon állnom!

Kultúra – 2026. január 24., szombat | 20:30

Fény, láng, mese, élet, halál, szerelem, tündér – sok Nagy László költészetét olyannyira jellemző metafora egyben van ebben a versben. A 100 éve született költő halála évfordulója alkalmából választottuk e verset, melyben a lírai én segítségért kiált, hogy élhessen, hogy a halál kellékeit, láncait leoldhassa magáról. Segítsen nekünk is a vers, a művészet… segítsen élnünk, kitelelnünk.

NE HAGYJ A CSONTOKON ÁLLNOM

Ne hagyj a csontokon állnom,
te ragadj vállon,
vonszolj szobádba,
engem keresztfát
fektess az ágyra,
el innen, el
fénybe,
mesébe,
forralt borhoz,
térdemről csupa-dér
csokrokat oldozz,
nyakamról koszorút,
gyászszalagos hámot,
roskaszd le rólam
fekete zászló-ruhámat,
húzz-vonj szobádba
holtak madarától,
ezüstbetű-hemzsegésből,
jég-gyöngy-szaharából,
átváltoztass,
életre mozgass,
idomíts a létezéshez,
törhetetlen értelméhez,
szádban a mézhez,
piros almádhoz,
küszöbödön rikogatva,
romboltatást, romlást
kiátkozz,
láng, te szerelmes,
fűtsd át a lelkem,
tündér,
tündér,
segíts kitelelnem!

Kép: Borsodi Heni

Magyar Kurír

#A hét verse #évforduló #irodalom #istenkeresés #művészet

Kapcsolódó fotógaléria