– Hogyan dőlt el, hogy hitoktató lesz?
– Egyrészt van bennem egy tanítói véna, másrészt nem engedtem, hogy Bálint fiam kisdobos legyen. Az osztályfőnöke kérdésére, hogy miben különbözik a 10 parancsolat a kisdobos parancsoktól, nem tudtam válaszolni. Ekkor jöttem rá, hogy hitem van, de tudásom kevés, és jelentkeztem a hitoktató képzésre. Ez arra az időszakra esik, amikor az iskolai hitoktatás is elindult. A nyolcadik kerületben kezdtem harminckét évvel ezelőtt, sok cigány osztályom is volt. Mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy megtaláljam, mi az, ami leköti a gyerekeket, amire odafigyelnek. Minden osztály más és más, minden csoportot, minden korosztályt, piciktől a felnőttekig egészen más szinten kell tanítani. Elkötelezettnek kell lenni, hogy az ember megtalálja a megfelelő módszert és felismerje, a hitoktatás nem foglalkozás, hanem kegyelem, hivatás, a szó legszorosabb értelmében.
– Ez azt is jelzi, hogy megtalálják órán kívül is?
– Igen. Ami izgalmas, nemcsak a gyerekek, hanem a tanárok is.
– Régóta ismeri a tanári pályát. Érzékelhető, hogy másképp kell most már hozzáállni a fiatalokhoz? Más módszertan kell feléjük?
– Igen, de ahhoz, hogy más módszert használjunk, nekünk kell megváltozni. Van tankönyvünk, de a hitoktatás a tanúságtételen múlik, hogy az aktuális témával milyen kapcsolatban áll az ember. Ha nincs meg ez az élettapasztalat, nem lehet átadni a tananyagot.
– Ön hogyan oldotta meg a vasárnapot?
– Három gyermeket neveltem föl, nálunk ez nem volt kérdés. Kikészítettük a tiszta ruhát, felsikáltuk az udvart, készültünk, elolvastuk a vasárnapi evangéliumot, mit fogunk hallani. Készülni kell mindig, mert a vasárnapi szentmise az egy találkozás, nem program, nem színház, nem az Auchan. Nagyon-nagyon fontosnak tartom az imát, mert ha van imaélet otthon, akkor vasárnap elmennek a templomba a családok. Imádkoznak, hálát adnak, megköszönik például azt, ami jó aznap a hittanórán. Így elindul a beszélgetés is. Ma nem tudnak a gyerekek beszélni az érzelmeikről, nem tudnak beszélni arról, hogy mi történik, nem mernek megnyílni. Látom a felnőtteknél, ami nagyon komoly téma most, hogy ők sem mernek megnyílni. Ha otthon nincs őszinte beszélgetés, akkor se az iskolában, se a munkahelyen, se a templomban nincs. Tehát hazamennek és magányosak Krisztus nélkül, közösség nélkül az emberek.
– Ha már említette a hittanórákat, akkor van saját módszertana?
– Van, sokat tanultam. Az ötpontos módszer, amit még Udvardy György püspök atya, meg Fogarasi Judit nővér tanított – abban minden van: elmélyülés, számonkérés, új anyag, egy kis beszélgetés, ének, liturgia, házi feladat és áldás, amivel elmennek. Ez a legjobban bevált módszer nálam az iskolában. Minden attól függ, milyen a csoport, és hogyan lehet őket jobban megfogni.
– Mikor boldog, elégedett egy óra után?
– Amikor csillognak a szemek, amikor hozzák az otthoni kis keresztet, rajzolnak nekem, békességgel mennek el, hiszen jó volt az óra. De az biztos, hogyha zaklatottan megy az ember tanítani, vagy nem imádkozik előtte, nem sikerülnek mindig olyan jól az órák. Jézussal kell hittant tanítani, nem egyedül. Mindig odaültetem Jézust valahová, ezáltal a gyerekek megérzik Krisztus jelenlétét.
– Említette, hogy könyvet ír a hitoktatásról.
– Igen. Már nyugdíjasként dolgozom, és le akarom írni az élettapasztalataimat arról, hogy kezdődik a hitoktatás, milyen buktatói vannak, milyen félelmek, kudarcok, örömök értek. Azt gondolom, jó ezt a kezdőknek továbbadni, hogy ne essenek kétségbe, ha kudarcaik, félelmeik vannak, ha nem megy egy óra, mert Jézus ott van mellettünk, és ha a hívjuk, menni fog.
A beszélgetés teljes terjedelemben ITT olvasható.
Az adás elérhető a Spotify felületén is!
A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastje, amelyben egyaránt foglalkoznak hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekeznek azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Viddeó: Lélekjelenlét
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
