A jellemóriások minden kor emberének örök útitársai – Mindszenty-zarándoklat Esztergomban

Ünneplő zarándokok sokasága az esztergomi bazilikában

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1993 óta rendezi meg a hercegprímás május 6-i halálának évfordulójához kapcsolódóan az országos engesztelő Mindszenty-zarándoklatot.

A bíboros nyughelyéhez az ország számos pontjáról érkeztek zarándokok. A budapesti Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola részéről május elsején négyszázan vágtak neki a kétnapos fizikai próbatételnek, mely egyben lelki elmélyülésül is szolgált. Mindszenty József tiszteletére május 3-án, vasárnap Bécsben Székely János, az MKPK elnöke mutat be szentmisét; május 5-én, kedden pedig Rómában folytatódik a hercegprímásról való megemlékezés.

Az esztergomi bazilikában bemutatott szentmisén jelen volt Sulyok Tamás köztársasági elnök és Varga Zs. András, a Kúria elnöke, a közélet és a tudományos élet képviselői, a Mindszenty Alapítvány tagjai, köztük Kovács Gergely posztulátor, az alapítvány elnöke és Ugron Imre, az alapítvány megbízott társelnöke.

Koncelebrált az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága és az Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan tagjai, valamint Török Csaba, az esztergomi bazilika plébánosa. Az ünnepen együtt ünnepeltek a Magyar Máltai Lovagrend, a Szent István és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjai, szerzetesek és szerzetesnők, továbbá számos zarándokokcsoport az egyházi iskolák diákjaival, tanáraival és a családjaikkal.

Az engesztelő zarándoklat szentmiséjére ünnepélyesen bevonultak a kanonokok és a püspökök: Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK alelnöke; Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök; Palánki Ferenc debreceni megyéspüspök; Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök; Marton Zsolt váci megyéspüspök és Varga Lajos váci nyugalmazott segédpüspök, valamint Felföldi László pécsi megyéspüspök, a szentmise főcelebránsa és szónoka.

Erdő Péter bíboros, prímás megbízásából Süllei László általános helynök köszöntötte a Mindszenty-zarándoklat résztvevőit. Különös tisztelettel említette Sulyok Tamást, Varga Zs. Andrást, köszönetet mondott Felföldi Lászlónak, hogy „elfogadta a bíboros atya meghívását, és vállalta a szentmise celebrálását; a jelen lévő püspököknek azt az egységet, amellyel a szentmisében eggyé válnak imádságban hazánkért”. Köszöntötte Mindszenty bíboros rokonait, a közélet megjelent képviselőit. Megszólította a pécsi katolikus iskola és a Pannonia Sacra iskola növendékeit, tanárait és a szülőket is: „Köszönjük azt az áldozatos hűséget, amellyel évről évre zarándoklatukkal, imáikkal kísérik hazánkat, élővé téve hitvalló nagy elődeink örökségét. Ezzel az alázatos és tiszta lelkülettel kapcsolódjunk a szentmisébe, vigyük az Úr elé Mindszenty József bíboros, hercegprímás emlékezetét, felajánlását, aki egész életében a szent Pannóniáért, nemzetünk megújulásáért fohászkodott. Hisszük és érezzük, hogy ő ma együtt imádkozik velünk az égi hazában.”

*

Felföldi László homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják. 

Gyógyító szeretettel legyünk a megújuló Egyházban

„Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok, és e kegyelem nélkül semmi sem lennék, és mivel minden jó az Úrtól jön, Neki akarok mindenért köszönetet mondani: a próbatételért, a vigasztalásért, a veszélyért és az exodusért, a méltánytalanságért és a derűért.” Mindszenty József bíboros sorai a fülünkben és a szívünkben csengenek. Ez az üzenet mai ünnepünk ereje: hálaadás az életéért, rendíthetetlen hitéért, valamint mindmáig ható tanúságtételéért.

Azért jöttünk ide a hercegprímás halálának 51. évfordulója alkalmából, hogy példáját szemlélve megerősödjünk hitünkben, emberi méltóságunkban, és határozottabb szívvel, építő tettekkel és gyógyító szeretettel legyünk megújuló Egyházunk sója egy ízét vesztett világban, valamint világossága a sötétséget növelő erőkkel szemben Sík Sándor szavaival: „A testvéreknek, kik az éjben járnak / Isten küldött szentjánosbogárnak.”

A Magyar Katolikus Egyház ezen különösen fontos ünnepén néhány rendkívül aktuális gondolatot szeretnék előtérbe helyezni, melyet mindnyájan tovább gondolhatunk személyes életünk, családjaink és egyházközségeink vonatkozásában. Ezek a gondolatok az Egyház, közösség, család, ifjúság, nevelés, küldetés kérdéskörei az imádság hátterével, melyekről Mindszenty József bíboros is világosan és határozottan foglalt állást, ezért most az ő gondolatait kihangosítva szeretném a magam gyengeségét megerősíteni.

Az Egyház ma

Az Egyház képe olyan, mint egy „tábori kórház”, ahova befogadnak mindenkit, akit megsebzett az élet – mindez Ferenc pápa tanításában kapott különös hangsúlyt, és jövőképet ad számunkra.

A sebzettek csalódottak: önmagukban, embertársaikban, emberi kapcsolataikban, családban, Egyházban. Sebzettségük kapcsolati, szellemi, lelki veszteség és békétlenség. Ezért

első feladatunk a gyógyítás, mert csak a gyógyulás után gondolkodhatunk küldetésünk megvalósításában, építő tevékenységben.

Feltámadása után Jézus elsőként gyógyította a csalódott, reményvesztett apostolok, tanítványok szívét, csak utána adott nekik küldetést. Ezt fogalmazta meg XIV. Leó pápa a megválasztását követő első beszédében, szívének, lelkének legmélyét adva: „Béke mindnyájatokkal! (…) Ez a feltámadt Krisztus első köszöntése, a Jó Pásztoré, aki életét adta Isten nyájáért. Én is szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen szíveinkbe, eljusson családjainkhoz, minden emberhez, bárhol is vannak, minden néphez, az egész földre. Béke veletek! Ez a feltámadt Krisztus békéje, egy fegyvertelen béke, egy lefegyverző béke, alázatos és tartós, Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül.”

Ennek a békének, csak ennek a krisztusi békének van gyógyító ereje a személyes életünkben, a családi asztalnál és közösségeink megújuló találkozásaiban.

Közösség

Honnan ered ez a gyógyító, békét adó és közösséget teremtő elhivatottságunkat éltető forrásunk? A hitből fakadó tartásból vagy a jellem erejéből? Mindszenty azt hirdette:

Az emberek százmillióihoz nem a szellemóriások, hanem a jellemóriások állanak közel. Ezek maradnak minden korok minden emberének örök útitársai.”

Ez a gondolat hűen tükrözi Mindszenty emberi és főpapi életútját: a szilárd elveket, a diktatúrákkal szembeni kompromisszumképtelenséget, az egyszerű emberek iránt tanúsított lelkipásztori gondoskodást és az Istenbe vetett sziklaszilárd hitet.

A jellem tisztasága olyan egyetemes érték, amely átível évszázadokon, kultúrákon és társadalmi rendszereken. Olyan egyetemes erkölcsi mérce, amely a közösségek viszonylatában is meghatározza azok belső értékét és összetartását.

Család

Ám ahhoz, hogy a belső tartás nemzedékeken átívelő örökséggé váljon, a család pótolhatatlan fundamentumára mint az emberi élet első közösségi lépcsőfokára van szükség.

Mindszenty 1955-ben több mint három hónapot tartózkodott a Pécsi Egyházmegyéhez tartozó Püspökszentlászlón, ahova a korábbi börtönévek után a külpolitikai nyomás és megromlott egészségi állapota miatt helyezték át házi őrizetbe. 1955. július 26-án itt látogathatta meg édesanyja, akinek szíve a fiával együtt merült a szenvedés tengerébe. Az éveken át tartó sötét rabságban az idős édesanya az egyetlen ragyogó csillag volt Mindszenty számára. Ezért is fogalmazta meg emlékiratában: „Nem tudok elég hálás lenni Istennek, hogy őt adta nekem, és hogy életem legnehezebb időszakában is ott állhatott mellettem. Ő már rég beérett kalász volt az örökkévalóságra, de Isten – irántam való irgalomból – meghosszabbította életét.”

A családot mint minden közösségünk alapkövét és a jellemformálás elsődleges bölcsőjét ekképpen méltatta Erdő Péter bíboros úr:

A család igazi alapja a szeretet és az a fajta belső becsületesség, amivel a mai közvélemény sokszor már nem is tud mit kezdeni. Pedig az élet tele van olyan helyzetekkel, amikor egy érték mellett meghozott döntésünk kitartásra, sokszor áldozatra is kötelez, és – minden ellenkező előítélettel szemben – éppen ettől leszünk boldogok.”

Az ember a családban tanulja meg az emberi és istenkapcsolat valóságát, tanul meg szenvedni és szeretni, amelyek nélkül nem lehet az emberi méltóságunkat megélni és tisztelni.

Ifjúság

Kedves Fiatalok! Hatalmas köszönet, hogy itt vagytok és velünk tartotok! Azzal, hogy eljöttetek ma ide, a létezés egyik legnagyobb kalandját: az úton lét élményét éltétek át.

Az életünk ugyanis csak akkor lesz igazán kerek, ha nemcsak a célvonalat nézzük, hanem képesek vagyunk megélni magát az utat is annak minden pillanatával együtt.

Ezen az úton haladva Isten mindannyiótokat egy teljesen egyedi, rátok szabott küldetésre hívott el. Ez a ti személyes sztoritok: találjátok meg ezt a személyes utat, és merjetek Jézussal barátságban, az ő vezetésére bízva magatokat valami igazán értékeset és szépet alkotni!

Leó pápa úgy fogalmazott, hogy ez imádságot, csendet és figyelmet igényel, el kell tehát hallgattatnunk a folytonos cselekvést és beszédet: „Kedves fiatalok, ne féljetek mindent odaadni – időtöket, erőtöket – Istennek és testvéreiteknek; ne féljetek teljesen odaajándékozni magatokat az Úrnak és másoknak! Csak így találtok mindig új ízt és egyre mélyebb értelmet az életben. A világnak szüksége van tanúságtételetekre, hogy legyőzze korunk tévútjait, és szembenézzen a kihívásokkal, és mindenekelőtt, hogy újra felfedezze az Isten és a felebarát iránti szeretet jó ízét.”

Erről az istenkapcsolatról Mindszenty József hercegprímás 1946. október 20-án, a pécsi székesegyházban bemutatott szentmise homíliájában így elmélkedett: „A vallás nem holmi jelentéktelen, liliputi élettényező, hanem az emberi élet tengelye és mestergerendája, a társadalom fundamentuma, az élet hajójának iránytűje, az élet tengerén átkísérő és kikötőbe vezérlő kormányos. Csak ott állhat fenn erkölcsösség, ahol szilárd vallási alapok vannak. Csak az Istenben és örök életben hívő, komoly vallásossággal lehet nagy embereket, hősöket, szenteket nevelni, és a bűn örvényében fuldoklókat és a szenvedőket csak egyedül a vallással lehet felemelni.”

Küldetés

A felemelkedés pedig mindig magában hordozza a megújulást, melyről itt, ebben a fizikailag megújuló bazilikában különösen is aktuális beszélni. Az épület statikai vizsgálatát végző szakemberek így fogalmaztak szakvéleményükben: „Az esztergomi bazilika felújítása során feltárt repedések kialakulásának megértéséhez széles körű építéstörténeti, anyagtulajdonságokat érintő és számítási vizsgálatokat kellett elvégezni, hogy feltárjuk a károsodás mértékét, jelentőségét és a szükséges helyreállítás volumenét.”

Így vagyunk most az Egyházban, így vagyunk az egyházközségeinkben, itt-ott repedezettek, de még jól tartanak a falai. Azért, hogy ezek a stabil alapokon nyugvó falak az utókor számára is biztos menedékként szolgáljanak, Krisztus tanítványaiként nem dőlhetünk hátra,

most van itt az ideje, hogy Istenre emelve a tekintetünket embertől emberig kapcsolódjunk,

ahogyan az Egyház történelmében elődeink már nagyon sokszor megtették.

Főtisztelendő Atyák! Most nagyon bátor szívekre, erős lélekre van szükségünk. Le kell ülnünk híveinkkel, időt nem számolva bőségesen és sokszor, hogy felmérjük egyházközségeink repedéseit, gyengeségeit, ugyanakkor a jövőt jelentő erőit.

Értő hallással hallgassuk meg az embereket, mert élethelyzetükből adódóan sokszor tisztábban és élesebben látják a kialakult helyzeteket, mint mi.

Ahogyan az épületeink felújításában, úgy közösségeinkben sem mi vagyunk a legjobb szakemberek. Bízzunk azokban, akik velünk együtt Krisztus tanítványai. Higgyünk közös Mesterünkben, az Egyház építőmesterében, az alapítóban, Krisztusban, aki azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Az életnek, a történelemnek ezen a pontján most rajtunk van a sor.

Ahogyan a bazilikát sem felülről és nem kívülről, hanem nagyon is belülről, a repedések mélyéről vizsgálták és erősítették meg, úgy nekünk sincs más lehetőségünk.

Leó pápa ezt a megújulást a harmóniára épülő, újjászülető Egyház képeként így írja le: „A keresztény újjászületés révén Jézus testvérei leszünk. (…)

Szívből induló reformra van szüksége az Egyháznak, hogy valóban hatékony legyen. Elsősorban egyetértés szükséges a lelki egységhez: a Krisztushoz tartozás egysége.

A születő egyház nem társadalmi szerződésre épül, hanem arra a harmóniára, ami a hitben, a kapcsolatokban, az elvekben, az élet döntéseiben nyilvánul meg, melyeknek középpontjában Isten szeretete áll, aki emberré lett, hogy üdvözítsen minden népet.”

A napjainkban tapasztalható fásultság és csüggedés csak átmeneti állapot. Mindszenty bíboros szerint ugyanis „Egy nemzet felemelkedése mindig a mai napon kezdődik. A fásultakban is van parázs a hamu alatt, csak a tűzre várnak. Az igaz és jó meg szép utáni vágyat nem lehet kioltani az ember szívében-lelkében.”

A megújulás belülről indul, a szívből. A hit egysége, a szeretet kapcsolatai és a Krisztushoz tartozás adja az Egyház valódi erejét. Ahogyan a fa életét a gyökér tartja meg, úgy tart meg bennünket is hitünk és közösségünk legmélyebb alapja.

Beszéde végén Felföldi László felolvasta Alföldi Géza Csak a gyökér kitartson című versét, mely „itt és most, ma nekünk szól”.

Főhajtás és imádság Mindszenty József boldoggá avatásáért

A szentáldozás után Ugron Imre vezetésével imádkoztak Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá avatásáért, majd Török Csaba megköszönte Felföldi László buzdító szavait, valamint a zarándokoknak a közös imádságot.

Felföldi László a szentmise végén Mindszenty hercegprímás családfelajánlási imáját imádkozta el a családokért:

A záró áldás után az asszisztencia, a papság, a káptalan, a püspökök és a díszvendégek levonultak az altemplomba, hogy tiszteletüket tegyék és imádkozzanak Mindszenty József bíboros, hercegprímás sírjánál.

A lovagrendek tagjai megkoszorúzták a sírt, Sulyok Tamás és a közjogi méltóságok főhajtással adóztak a bíboros emlékének.

Fotó: Wágner-Csapó József/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír