A Jóisten is tud hálózatot építeni – Harminc éve szökkent szárba Budapest meghatározó hittanja

A főváros közelmúltjának egyik legmeghatározóbb ifjúsági hittanja harminc éve jött létre. Az ebből az alkalomból megrendezett találkozón mintegy háromszázötvenen vettek részt, egykori hittanosok és családtagjaik.

Annak a csodáját, hogy egy már nem működő hittancsoport hogyan tud még ma is élő közösségként működni, és sok száz embert megmozgatni az ország megannyi szegletéből, mutatta meg ez a lelki hétvége, amelyen az egykori ifjúsági közösség lelkivezetőjét, Bíró László püspököt is köszöntötték közelgő 75. születésnapja alkalmából.

A résztvevők megoszthatták örömeiket, nehézségeiket, és közösen keresték az utat, ki-ki hogyan lehet az Egyház építője saját környezetében, plébániáján, a lelkiségi mozgalmakban vagy más keresztény közösségben.

A Csütörtöki Csoportot (CsüCsop) Bíró László püspök, a Központi Szeminárium akkor frissen kinevezett rektora hét-tíz fiatallal együtt alapította 1995 szeptemberében. A heti rendszerességű katekézisekre és a közösség más összejöveteleire az ezredforduló körül már több mint százan jártak. A vidéki származású egyetemista fiatalokhoz egyre több fővárosi diák, illetve friss diplomás is csatlakozott, így volt időszak, amikor több mint 250 aktív „csücsopost” tartottak számon a felelősök. A csütörtök esti alkalmakat Bíró László tábori püspökként 2009-től a jezsuitáknál, a Párbeszéd Házában vezette 2018 őszéig. 2019 áprilisától Németh Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárságának irodaigazgatója (jelenleg az MKPK titkára) állt lelkiatyaként a CsüCsop mellett.

A közösséghez 1995 és 2021 szeptembere között, ameddig a heti rendszerességű összejövetelek tartottak, közel ezer tag csatlakozott. Kétszáznál több hittanos kötött csücsopos házasságot, családjaikban sok gyermek született.

A jubileumi lelkigyakorlatos hétvégén a péntek esti elmélkedést Jávorka Lajos kunszentmiklósi plébános tartotta. A CsüCsop alapítói az ő ifjúsági  hittanosai voltak a kecskeméti Szentcsalád Plébánián.

Az Élő kövek című, tanúságtétellel felérő előadásban négy alapvető szempont hangzott el a csücsopos lelkiségű egyházépítésről.

1. Soha ne félj a kicsi számoktól! Két-három ember elég az Úrnak valamire. 

2. Isten vezet oda, ahol vagy. Nem véletlenül élsz most. Ezt szokta Lajos atya azoknak mondani, akik amiatt szomorkodnak, hogy milyen világban élünk.

3. Nagy szükséged van néhány testvérre, akik a közösséget jelentik számodra. Az előadó hangsúlyozta, hogy erre bizony a papoknak is szükségük van. Bár Bíró Lászlóval sosem szolgáltak közeli helyeken, időről időre összegyűltek más paptársaikkal együtt már a szocializmus utolsó évtizedében is, hogy az Egyházról és annak lehetséges jövőjéről beszélgessenek. Ez számos közösség létrejöttéhez is inspirációul szolgált.

4. Higgyél nagyon abban, hogy igaz a Szentírás, igaz az Egyház tanítása! Jávorka Lajos hangsúlyozta, az Egyház legfontosabb feladata ma is a közösségépítés. Arra is rámutatott, milyen szerencsések vagyunk, hogy életünkben szent pápák sorát ismerhetjük. Ez nem volt mindig így: az 1400 és 1700 közti időkben háromszáz év alatt, a reneszánsz pápák idején mindössze V. Szent Piuszról és X. Boldog Ince pápáról mondható el, hogy szép példát adtak az Egyház közösségének.

A Jóisten is tud hálózatot építeni – köszöntötte nagy örömmel az egykori lelki vezető, Bíró László az egybegyűlteket szombat délelőtt. Elmélkedésének A remény zarándokai címet adta. Mint mondta, már hetvenhét ilyen című előadást hallhattunk a szentévben, ő ezúttal XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikája nyomán beszélt a témáról. Megváltásunk reményteli – visszhangozta a pápai tanítást a lelkivezető.

Reményünk alapja a hit: ha mi kutyaütők vagyunk, Isten akkor is hűséges, hangsúlyozta. Akkor lehet a halálunk reményteli, ha az életünk is az.

Minden filozófia annyit ér, amennyit a halálra tud válaszolni – mutatott rá a nyugalmazott tábori püspök, Szent Ágoston képét idézve: az örök élet olyan, mint elmerülni a szeretet végtelen óceánjában, ami átölel minket, és mi átöleljük a végtelent.

A Bibliában a mennyország is mint közösség jelenik meg. A mennyei Jeruzsálem is egy város, emberek közössége, és a lakoma képe is ezt a vonást erősíti. Bíró László szerint a CsüCsop világa is a mennyország képe volt, ahol „nem féltünk egymástól”, a Szentlélek bátran tudott működni. Bíró László – már XIV. Leó szerdai katekezisei nyomán – arra is rámutatott, hogy

az élet nem mindig attól függ, hogy mit teszünk, hanem hogy miként tudjuk elengedni azt, amit teszünk. Hogy miként tudjuk a napi teendőinket, munkánkat elengedni, hogy Istenre figyeljünk, vagy éppen egymásra.

Miként a kereszten függő Jézus kimondta: „Szomjazom”, úgy mi is – különösen a házaspárok egymásnak – mondják ki, ha valamire szomjaznak, hogy ne sodorja el őket egymástól az élet. Az élet nem akkor teljesedik be, amikor erősek vagyunk, hanem amikor megtanulunk kapni. Nincs az életednek olyan sötét bugyra, hogy abban Jézus ne lenne veled! – adott igazi reményteli távlatot a CsüCsop lelkivezetője.

Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Szeminárium rektora az életszakaszoknak, életünk útjának megélésére biztatott „Megint eljössz majd?” – néhány szó az idő titkáról című szombat délutáni előadásában. Háromszor is megszakította előadását, hogy mindenki a mellette ülőkkel megvitassa, miért ad hálát a múltjában, miért lehet elégedett a jelenével, és – a harmincéves jubileumhoz illően – milyen elkövetkező harminc évet képzel el. Ez utóbbihoz ezt a szempontot adta:

Az, amit ma teszel, közelebb visz-e ahhoz, ami lenni szeretnél?

A nyitó esti szentségimádás, a találkozások öröme, a szombat esti CsüCsop-buli, a csodálatos misék mellett meghatározó élményt jelentettek a tanúságtételek.

Gellén Veronika 1999-ben házasodott össze a férjével. Volt egy olyan terv, hogy volt csücsoposok többen egy helyen telepednek majd le egymás közelében, végül a kiszemelt Pécsre csak ők költöztek. A többiekkel való kapcsolat azonban nem szakadt meg: nyaranta mindig egy-egy hetet együtt töltenek, és a gyermekeik is nagyon szívesen mennek velük; s bár ritkán találkoznak, ebből a körből nagyon szoros barátságok alakultak ki az új generációban is. A gyermekek közül Klári és Bori is arról tettek tanúságot, hogy a csúcson ötvenfős gyermekközösséget nagy családként élik meg, és akik már nem gyermekek, azok is maradnak, maguktól eljárnak ezekbe a családi táborokba. A nagyobb gyerekek közül sokan ezen a hétvégén is jelen voltak, méghozzá komoly szerepben: a résztvevők kisebb gyermekeinek felügyeletét többségében ők látták el önkéntes animátorként.

Egy házaspár tett arról tanúságot, hogy azt az erős közösségi élményt, amelyet a CsüCsopon megtapasztaltak, miként tudták kamatoztatni később. Egy Pest megyei faluban telepedtek le, itt kapcsolódtak be a helyi közösségbe, ahol megtapasztalták, mennyire fontos, hogy legyen egy-két testvéri-baráti házaspár, akikre a közösségépítésben számíthatnak. Az együttműködés velük és a helyi lelkipásztorral olyannyira jól sikerült, hogy beszélgetések és imádságok hatására – és Isten kegyelméből – két, több évtizede haragban levő házaspár kibékült egymással.

Jancsó Árpád jezsuita atya arról beszélt, hogy a csücsopos évek hatására talált rá papi és szerzetesi hivatására.

Borbála szívszaggató dolgokon ment át, mégis a folyamatosan átélt reményről tett tanúságot. Első férjével, Jánossal a CsüCsopon találkoztak, fél év után eljegyezték egymást, egy éven belül összeházasodtak. Házasságkötésükkor már tudható volt, hogy férje nyelvrákban szenved, de nagyon bíztak a felépülésében. Sajnos azonban János alig egy év házasság után elhunyt. Halála előtt elmondta, ha Bori előbb halna meg, ő papnak menne, de ha ő hal meg előbb, és Bori újra férjhez megy, akkor a testvérének fogja az új férjet tekinteni odaátról.

Bori második férje ezzel a nehéz élethelyzettel együtt fogadta el őt, és együtt tartják a kapcsolatot első férje családjával. Még egy plusz nehézséget is kaptak, mivel nem lehetett közös vér szerinti gyermekük, de nagy szeretettel fogadtak örökbe egy kislányt.

Margit, az utolsó tanúságtevő egyedülálló életállapota is lehetővé tette, hogy szüleit haláluk előtt ápolja. Édesanyját agresszív rák vitte el, de a hívő nagycsalád valóban égi születésnapként tudott tekinteni halálára.

A tanárként dolgozó Margit tíz és fél hónapig ápolta az ezután nem sokkal teljesen lebénult édesapját. Fizetés nélküli szabadságra ment, és teljes idejét édesapja gondozásának szentelte. Mint mondja, ebben a helyzetben megtapasztalhatta, hogy teljesen rá van bízva egy ember élete, mint ahogy az édesanyák is megtapasztalhatják ezt a kisgyermekük esetében. Sok testvére segítsége lehetővé tette, hogy fizetés nélküli szabadságot vegyen ki, és Margit hatalmas kegyelemnek élte meg, hogy ennyi időt édesapjával tölthetett, ami kicsit pótolta azt, hogy gyermekkorában jóval kevesebbet lehetett vele.

Bíró Csaba tanúságtétele szűkebb körben hangzott el, de különlegessége miatt nagyon jól megvilágítja, hogy mennyire befogadó, személyválogatás nélküli hittan volt a CsüCsop: ő hajléktalanként érkezett a közösségbe Székely János ajánlására, aki akkoriban a Központi Szeminárium spirituálisaként szolgált. Csaba azért választotta az utcát, mert nehéz sorsú családból származott, szüleinek a lelki dolgokra semmilyen nyitottságuk nem volt. A nem felsőfokú végzettségű Csabát teljesen befogadták a zömében értelmiségiek alkotta hittanon, pedig koránál fogva is jócskán kilógott. Ez az egyetemista hittan ágyazott meg aztán annak, hogy a Katolikus Egyházban megtalálja a hitét. Böjte Csaba csobánkai otthonában szolgálva ismerte meg későbbi feleségét, ma hat gyermekük van, egy tanyán élnek, ami egyben lelkigyakorlatos házként is funkcionál.

Fotó: Vidákovits István

Agonás Szonja/Magyar Kurír