A kiengesztelődés jelévé kell válnunk – Interjú Arnold Chrapkowski pálos generálissal

Megszentelt élet – 2020. február 18., kedd | 20:56

Alapítója halálának 750. évfordulójára a pálos rend meghirdette a Boldog Özséb-emlékévet. Arnold Chrapkowskival, a rend generálisával ebből az alkalomból beszélgettünk.

– Hogyan határozná meg egy laikus számára a pálos karizmát?

– Nemzetközivé lett rendünk ma 17 országban, 70 házban van jelen és 500 tagot számlál. Vannak köztük lengyelek, magyarok, németek, angolok, horvátok, lettek, fehéroroszok, ukránok, spanyolok, vietnámiak és kameruniak is. Törekvésünk, hogy visszatérjünk két alapítónk, Remete Szent Pál és Boldog Özséb tanításához, akik ezt vallották: Egyedül Istennel – Solus cum Deos. Özséb példát mutatott arra, hogy az életszentséget együtt is meg lehet élni. Ma fizikai értelemben vett remeteségről nem beszélhetünk, de lelkiről igen. A közösségi imában megéljük az Isten iránti vágyakozást.

– A lelki remeteség megtapasztalása távol áll a mai ember életétől.

– Számunkra a lelki remeteség a vágyakozást jelenti az imádságra. Jasna Górán több mint száz szerzetes él együtt, és más nagy kolostorainkban is az ima határozza meg a napi ritmust. Klauzúrában élünk, csendben, Istenre figyelésben. Isten szeretetéből töltekezünk, amit így magunkkal tudunk vinni a szolgálatba. Történelmünk jól kirajzolja lelkiségünk egy meghatározó sajátosságát, a kereszt titkát. Az első templomunk a Szent Kereszt titulust viselte. A történelem során számtalanszor elestünk, és mindig felálltunk: a török időkben, a 18. századi feloszlatás után és a kommunizmus egyházüldözése után is. Boldog Özsében keresztül vissza tudunk térni a kereszt titkának megéléséhez. A Mária-tisztelet is lelkiségünk meghatározó tulajdonsága. Mária nélkül nem beszélhetünk pálos lelkiségről. Az első pálos templomban, Klastrompusztán, a fő helyen a szent kereszt állt, mellette pedig a Szűzanya oltára, a Magna Patrona Hungariae. Amikor 1382-ben Márianosztráról elmentek a szerzetesek Lengyelországba, „őt” vitték magukkal. Mária társul szegődik mellénk az utunkon, és mi is a társai vagyunk tiszteletének terjesztésében.

– Mit jelent Boldog Özséb tisztelete a mai közösség számára?

– Mindkét alapítónkat januárban ünnepeljük. Sok bennük a közös vonás. Megtervezett, rendezett életük volt, de Isten újratervezte azt, ők pedig engedték. Követték Isten hívó szavát. A pálos hagyomány szerint Özséb előkelő magyar nemzetségből származott. Igen képzett pap, esztergomi kanonok volt, egyházjogi könyveket is írt. Ebből az életből lépett ki Isten hívására, és vonult remeteségbe a pilisi dombok közé. Fontos a hívő ember számára, hogy merje elfogadni az újratervezést, és elindulni azon az úton, amit Isten mutat neki. Legyünk nyitottak arra, ha Isten másképpen akar valamit, és merjünk rálépni az új útra.  

– Példaértékű a történelemben a magyarországi és a lengyelországi pálos közösségek kapcsolata. Melyek ennek az összetartozásnak a legkiemelkedőbb pontjai?

– Az évszázadok során a lengyel és magyar kapcsolatok meghatározóak voltak. A márianosztrai pálos kolostor 1352-es megalapítása után harminc évvel tizenhat pálos szerzetes indult a Magyarországgal perszonálunióra lépett Lengyelországba, hogy kolostort alapítson. 1382-ben a Częstochowa melletti dombon jött létre az első lengyel pálos kolostor, amely a Jasna Góra (fényes hegy) nevet kapta. Miután II. József feloszlatta a magyar közösséget, a 20. század harmincas éveiben lengyel szerzetesek indították újra a magyar pálos életet, és a rendszerváltás után is megérkezett Magyarországra a lengyel segítség. Ma is nagyon szoros a kapcsolat a két nemzet között. Június végén van a magyarok zarándoklata, de ezen kívül is rendszeresen érkeznek hozzánk Lengyelországba. 2011-ben a częstochowai pálosok Magyarországnak ajándékozták kegyképük másolatát, amely a Szent István-bazilikában kapott helyet. Állami szinten is kölcsönös a segítségnyújtás, előmozdítandó a térség és Európa ügyeit. 

– A lengyel és a magyar pálos közösség identitásának a történelem során meghatározó eleme volt a nemzethez tartozás. Jasna Góra a svéd–lengyel háború okán a nemzeti és a vallásszabadság jelképévé vált. Magyar vonatkozásban pedig Pázmány Péter szavai mutatják a rend és az ország összekapcsolódását: „Ha valaki Magyarország sorsos állapotját látni kívánja, tekintse Első Remete Szent Pál szerzetét.” Mit jelent a nemzethez tartozás megélése ma a kelet-közép-európai testvérek közösségében?

– A történelem valóban azt mutatja, hogy a pálosok szorosan összekapcsolódtak országuk életével. Lengyelország történetét nehéz elképzelni a pálosok nélkül, és ugyanez igaz Magyarországra és Horvátországra is. De a rendi közösségben nem a származás, a nemzeti hovatartozás határozza meg a kapcsolatokat. Jézus személye köt össze minket. Ma a rend teljesen nemzetközi, ez érvényes a formációs házunkra és a szemináriumunkra is. Lengyelországban a pálos rendi képzésben a lengyelek mellett részt vesznek magyarok, horvátok, afrikaiak, ausztrál és vietnámi szerzetesek is. Mindenki a maga mentalitása és kultúrája szerint él és hozza be a közösségbe istenkapcsolatának egyediségét. Minket a karizmánk és a küldetésünk köt össze. Erre kell építenünk. Ha a neveltetésünkből, a kultúránkból fakadóan megmutatkoznak közöttünk különbségek, akkor sem ezeket hangsúlyozzuk, hanem az egységünket, ami Jézusban valósul meg. 

– Fehéroroszországgal, Romániával, Ukrajnával, Szlovákiával történelmileg erősen terhelt volt a viszony.

– A múlt századig alapvetően Európában voltunk jelen, a 21. században azonban kiléptünk más kontinensekre is. Az Ön által említett országok nehéz történelmi időket éltek meg, főként a kommunizmus alatt. Nem volt szabad vallásgyakorlat, sőt, a politika szándékosan szította a vallások közötti ellentéteket. Látjuk, hogy a korábbi feszültségek a kommunizmus bukása után sem múltak el teljesen. Ezt tapasztaljuk a volt Jugoszlávia országaiban. A ’90-es években Horvátországban menekülniük kellett a pálos atyáknak, a kolostorokat tönkretették. Ugyanezt látjuk Ukrajnában, Mariupolban, ahol a fronttól húsz kilométerre folyamatos a feszültség. Kamerunban állandóak a villongások az angol és a francia zóna között. Magunkban hordozzuk országaink történelmének meghatározottságait. Fontos, hogy idővel ezek a tapasztalatok tanulságul szolgáljanak, hogy az ember ne hagyja manipulálni magát olyan erők által, amelyek önös gazdasági és politikai érdekek szerint mozgatják a társadalmat. Pálosként nekünk, akik Európa országaiból származunk, fontos, hogy ne ragadjunk le ezeknek a konfliktusoknak a szintjén. Jellé kell válnunk, megmutatva, hogyan lehet kiengesztelődni egymással.

* * *

Puskás Antal atya, a budapesti pálos kolostor házfőnöke a nemzetközi jelenről

A magyar pálos közösség szoros és eleven összeköttetésben áll a lengyel központtal. A hivatalos kapcsolatok mellett baráti szálak kötik össze a szerzeteseket. Látogatják egymást, a zarándoklatok alkalmával is eljutnak egymáshoz. Minden tartomány, így a magyar is a generális alá tartozik. Egy-egy országon belül a rendnek általában saját elöljárója van, és kolostorai, melyek élén házfőnökök állnak. A pálos szerzetességre készülők Lengyelországban végzik a noviciátust. Előtte, a jelöltidő alatt meg kell tanulniuk lengyelül. Így közösségben tudnak felkészülni a rendi életre. Jelenleg egy novícius és egy jelölt van a magyar tartományban.

„A magyar közösség számára új helyzetet jelent a nemzetköziség” – magyarázza a budapesti házfőnök. A rend számára újdonság, hogy Kameruntól Vietnámig más földrészeken is vannak tagjai. „Valami változik, formálódóban van. Egyelőre várakozással nézünk elébe, és reméljük, hogy ez az új helyzet gazdagítani fogja a rendünket. Azt mondhatnánk, olyan ez, mint amikor a 13–14. században Magyarországról kiindulva terjedni kezdett Európában a közösség, először Horvátország, majd Lengyelország felé. Ha csak a számokat nézzük, el kell ismernünk, hogy nehéz helyzetben vagyunk. De nem szoktam ezen keseregni, biztosan megvan az értelme ennek is. Ráirányítja a figyelmet a közösségeink megerősítésére, megtisztulására. Hiszem, hogy ez valaminek a kezdete.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. február 16-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria