A Király! A királyod? – Legyünk 20 ezren együtt az Úrral november 25-én!

2017. november 4. szombat 18:59

Egyórás szentségimádásra hívnak Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 25-én, szombaton a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői. Céljuk, hogy 17–18 óra között húszezren imádkozzanak egyszerre.

„Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett…”

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői arra biztatnak, hogy különböző helyszíneken, de egy időben, együtt imádkozzunk azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.

„Tarts velünk! Veled együtt megleszünk 20 ezren. Mit kell ehhez tenned? Csatlakozz!” – írják az esemény honlapján.

Mit kell tennie annak, aki csatlakozni szeretne?

1. Keressen olyan helyet, ahol már most is van szentségimádás a www.szentsegimadas.hu oldalon, illetve az esemény weboldalán található térképen!

2. Ha nincs a környékben szentségimádási lehetőség, akkor a helyi templomban, iskola- vagy kórházkápolnában, szerzetesi közösségben szervezhetnek a helyi plébánossal, templomigazgatóval, szerzetesi elöljáróval egyeztetve szentségimádást.

3. Imádkozhatnak a kihelyezett Oltáriszentség előtt csendben, elmélkedve, hagyományos módon, énekelve, dicsőítve; gyerekekkel, fiatalokkal, családokkal, idősekkel. Be lehet vonni zenészeket, imacsoportokat, rózsafüzér társulatokat, közösségeket, iskolákat és mindenkit, aki szívesen tölt egy órát a mindenség Királyával.

4. Fontos, hogy minden résztvevő jelentkezzen a krisztuskiraly.iec2020.hu oldalon. A szervezők így látják, hogy mennyien imádkoznak együtt, elérte-e már a bekapcsolódók száma a 20 ezer főt. A jelentkezések által tud bővülni a szentségimádási helyszínek száma is. A csatlakozókkal együtt lehet teljes az egész Kárpát-medencében a lefedettség. A jelentkezés során fel lehet iratkozni a NEK 2020 hírlevélre, amelyen keresztül folyamatosan tájékozódni lehet arról, hogyan halad a 2020-as esemény előkészítése, és első kézből lehet értesülni programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.

A szervezők kérik az érdeklődőket, terjesszék ismerőseik közt is a szentségimádás hírét. Ha konkrét helyszínre hívnák meg őket, akkor használják a helyszíneknél található megosztó gombokat az esemény honlapján.

További részletek ITT találhatók.

Forrás: NEK

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
erdo-peter-az-antropologiai-kihivasokrol-az-ember-nem-egeszsegre-hanem-eletre-szuletett
Erdő Péter az antropológiai kihívásokról: az ember nem egészségre, hanem életre született!

Az emberiséget fenyegető antropológiai kihívások címmel tartottak konferenciát a Vatikánban a Kultúra Pápai Tanácsa plenáris ülése szervezésében, amelynek tagja Erdő Péter bíboros, prímás. Ferenc pápa a tanács tagjait november 18-án fogadta.

2017. november 18. szombat
szent-marton-dij-atadas-es-varatlan-foapati-bejelentes-pannonhalman
Szent Márton-díj átadás és váratlan főapáti bejelentés Pannonhalmán

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kapta idén a Szent Márton-díjat, amelyet november 17-én, péntek este adtak át a Pannonhalmi Főapátságban. Várszegi Asztrik főapát ezen az eseményen jelentette be, hogy jövő év elején átadja főapáti feladatait az utódjának.

2017. november 18. szombat