A libanoni nuncius Bejrút bombázása után: Az ország békét érdemel, a háború halált hoz

„Soha nem volt még hasonló. Azt mondják, tíz perc alatt tíz, szinte egyidejű támadás történt… Rengeteg izraeli harci repülőgépet vetettek be. A sajtó körülbelül ötvenről beszél, de ezt még ellenőrizni kell. Halottak? A Vöröskereszt eddig közel 87 halálos áldozatot és 722 sebesültet számolt össze. Ez a szám még emelkedni fog, mert valószínűleg sokan vannak a romok alatt is” – április 8-án este Paolo Borgia érsek hangja a telefonban fáradtnak tűnik. Libanon apostoli nunciusa több mint tíz órán át volt misszióban az ország délkeleti részein Bechara Boutros Raï maronita pátriárkával együtt, hogy segélyt vigyen az embereknek, nem csak a keresztényeknek, és közelségéről biztosítsa őket. A jelenetek, amelyekről ezekben az órákban Bejrútból képek érkeznek – a közösségi médiában eltalált épületekről, a házakból felszálló fekete füstfelhőkről és a civilek felett repkedő kövekről terjednek felvételek –, bárkit próbára tennének.

– Érsek úr, mi történik Bejrútban?

– Egész nap tüzérségi lövéseket hallottunk a Hezbollah és Izrael közötti összecsapások miatt. Egész nap ezt láttuk. Most hatalmas a forgalom, a város bedugult, a központban szirénák szólnak, mentők járnak, Bejrút fenekestül felfordult. Az izraeli légicsapások még mindig tartanak. Az izraeli média információi szerint várhatóan 48 órán keresztül ilyen intenzitással folytatódnak. Még nem látjuk, hogyan alakul a helyzet.

– És mindez azután, hogy tegnap Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette: támogatja az USA és Irán közötti kéthetes fegyverszünetet, de Libanont kihagyta belőle…

– Értem, hogy ez két különböző helyzet, bár összefüggnek. Egyrészt Irán kötődik a Hezbollahhoz, másrészt a Hezbollah Izrael számára külön problémát jelent. Mindazonáltal

erősen kívánatos lenne, ha itt is létrejönne egy tűzszünet, és tárgyalások kezdődnének a Libanon és Izrael közötti stabilizációról.

A konfliktushelyzet nem könnyű, és nem tesz mást, mint mélyíti az ellentéteket, amellett, hogy halált és pusztítást vet. Mint ismeretes, Izrael a Hezbollah leszerelését akarja, és ezt a célt még nem érték el. Egy fegyverszünet újra megnyitná az utat a diplomácia előtt. Másrészt a libanoni hatóságok is – különösen a köztársasági elnök – többször kérték és szorgalmazták a közvetlen tárgyalások megkezdését Izraellel a háború lezárása érdekében. Úgy vélem azonban, hogy az út továbbra is az, amelyet XIV. Leó pápa jelölt ki a március 15-i Úrangyala imádság alatt: „Kívánom, hogy megnyíljanak a párbeszéd olyan útjai, melyek segítik az ország vezetőit, hogy tartós megoldásokat találjanak a jelenlegi súlyos válság kezelésére, valamennyi libanoni érdekében.”

– És mi lehet a megoldás az ország számára?

– Mindig ugyanaz:

tovább dolgozni a békéért, és megoldásokat találni még akkor is, ha látszólag nem állnak rendelkezésre.

A háború pusztítást, halált, rengeteg menekültet és sok fájdalmas, nehezen kezelhető helyzetet hoz. Ezért talán mindenkinek meg kellene értenie, hogy nem ez a helyes út, hanem egy másikat kell választani: közös, észszerű álláspontokat kell találni.

– Mondhatjuk, hogy Libanon a „legsötétebb óráját” éli?

– Nos… Libanon annyi háborút élt már át, hogy nem tudom, ez-e a legsötétebb óra. Minden óra nehéz, és különböző embereket, különböző körülményeket érint. Minden háború egyedi, és egyformán fájdalmat okoz, növeli a pusztítást. Nem hiszem, hogy ki lehetne jelenteni, ez a legsötétebb, vagy sem, tekintve, hogy Libanon több mint ötven éve háborúban él.

– És hogy vannak az emberek? Az elmúlt napokban sok falut és központot látogatott meg délen a humanitárius missziók során. Mit gondolnak az emberek? Mit mondanak? Mit remélnek?

– Nagy a szenvedés Bejrút környékén a sok menekült miatt, különösen a síiták élnek nagyon nehéz helyzetben. Sok keresztény is elmenekült Bejrút térségébe vagy az ország északi része felé. Természetesen nehéz, mert mindent hátrahagynak, és súlyos a gazdasági probléma is, hiszen a tevékenységek megszűnnek, ha a déli falvakat elhagyják. Emellett ott van a hontalanság érzése azoknál, akik rokonoknál vagy barátoknál húzzák meg magukat. Azok az emberek, akikkel a déli falvakban találkozom, és akik maradni tudtak, nagyon erősen kötődnek a földjükhöz, a régiójukhoz, ami arra készteti őket, hogy ellenálljanak és maradjanak. De sok a bizonytalanság a jövőt illetően, és ott van az elszigeteltség miatti magány is. Nem tudnak elköltözni!

Úgy érzik, terhet hordoznak, és azt egyedül kell cipelniük. Ezért megyünk el és látogatjuk meg őket, mert érezniük kell az egyetemes és a libanoni egyház jelenlétét, különösen a Szentatya jelenlétét,

valamint sok jóakaratú emberét, akik segítik, támogatják őket, és közel állnak azokhoz, akik ezeket a drámákat átélik.

– A pápa húsvéti üzenetet küldött a debeli keresztényeknek, amelyben arra buzdít, hogy tekintsenek a feltámadásra mint a remény forrására, és ne veszítsék el bátorságukat. Milyen visszhangja van XIV. Leó felhívásainak?

– A keresztények számára hiteles válaszként visszhangoznak: most arra van szükségünk, hogy a feltámadásra tekintsünk. A libanoniak nagyon vallásosak, így a húsvét megélése számukra a keresztény hit fontos pillanata.

Olyan, mintha még mindig a nagyhét napjait élnénk, de mindig a feltámadásra tekintve, az Úrra, aki megment minket és új életet ígér.

A nem keresztények is nagyra értékelik a Szentatya szavait, üzeneteit, különösen azokat, amelyek a békére vonatkoznak. És nagyra értékelik a pápa érdeklődését a háborús övezetek iránt is.

– Ugyancsak a pápa előző nap Castel Gandolfóban, újságírókkal találkozva az Egyesült Államokra utalva arra buzdította az embereket, hogy forduljanak a Kongresszus tagjaihoz vagy a hatóságokhoz és politikusokhoz, mondják nekik: „Nem akarunk háborút, békét akarunk!” Ez a felhívás kiterjeszthető Libanonra és esetleg magára a Hezbollahra is?

– Természetesen, ez a felhívás mindenkire vonatkozik. Egyaránt szól a Hezbollahnak és Izraelnek, hogy keressék az utat a problémák megoldására, és nyissanak Libanonban egy békés utat, az új élet útját, amelyet ez az ország annyira óhajt és megérdemel.

– Érsek úr, elfáradt? A fizikai fáradtságon túl esetleg lelkileg is, látva mindazt, ami történik?

– Nem, egyáltalán nem vagyok fáradt. Ébren kell tartani a reményt, különben hogyan tudnánk életben tartani mások reményét?

– A pápa arra is kért mindenkit, hogy imádkozzanak tovább. A Szent Péter-bazilikában április 11-én imavirrasztást tartanak a békéért. Mi az Ön imája ezért a földért, amelynek nunciusa?

– Az, hogy eljöhessen a béke, hogy nyugodtan és derűsen élhessünk. Libanon mindig kihívás, mert a sokszínűség országa, tele ellentétekkel; a kihívás az, hogy mindezt harmonikusan újra összeállítsuk, hogy megmutatkozhasson ennek az országnak a szép arca. Mindenki érti a béke fontosságát, hogy

a béke nem vereség, hanem Istentől jövő jó; nem azt jelenti, hogy megadjuk magunkat a helyzetnek.

A béke igazságos, valami olyasmi, ami a kiengesztelődésen keresztül lehetőséget ad az élet megnyitására. A háború csak halál.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Rabih Daher/ AFP

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír