A londoni Szent István Házban tartották meg az angliai nemzetiségi lelkészek találkozóját

A vendégeket Csicsó János angliai magyar főlelkész köszöntötte, majd az Angliai Római Katolikus Magyarok Egyesülete képviseletében Korpos Attila röviden bemutatta a helyszínt, amely az angliai magyar ajkú közösség központja.

Ezt követően Paul McAleenan westminsteri segédpüspök, az angliai nemzetiségi lelkészségek főkoordinátora szólt pár szót, majd a találkozó meghívott előadóját, Lengyel Ervint, a londoni apostoli nunciatúra ügyvivőjét külön is üdvözölte.

A londoni apostoli nunciatúra ügyvivője korábbi diplomáciai szolgálata során szerzett tapasztalatai nyomán mutatta be a külhoni lelkipászori szolgálat sarkalatos pontjait. Előadásában elsőként a külhoni káplánok speciális helyzetéről szólt. Rámutatott, hogy a külhoni káplánok magukon hordozzák hazai közegük eredeti jellemzőit: a nyelvet, a vallásgyakorlat és a lelkiség megélésének módját, saját kulturális örökségüket. Így a fogadó országban bizonyos szempontból mindig idegenek maradnak, ugyanakkor távollétük miatt egyre inkább eltávolodnak saját hazájuk közegétől is, az otthoniakkal való kapcsolattartás szövete fellazul. Ezért is fontos, hogy vannak olyan találkozók – amilyen a jelenlegi is –, amelyek értik és elismerik a megtartó közösségek fontosságát, s ahol a külhoni káplánok egymással is megoszthatják tapasztalataikat, megnyithatják szívüket.

Hangsúlyos elemként említette Lengyel Ervin azt is, hogy a diaszpórákban működő külhoni közösségek egyúttal az Istennel való találkozásnak is különleges helyei. Az idegen országokban letelepedett hívők ugyanis számos kihívással és nehézséggel találkoznak a fogadó országokban, miközben – talán éppen emiatt is – Isten különleges kegyelmét és adományait tapasztalják meg. Gyakran előfordul, hogy az idegen országba érkező hívők „a fogadó közegben másképpen lesznek hívők”, mint korábban a hazájukban voltak. A külhoni lelkipásztorok feladata ezért sem merül ki az általános rutinfeladatok ellátásában, hiszen a speciális helyzetben, idegen környezetben lévők iránti figyelmes gondoskodásra ilyenkor fokozottan nagy szükség lehet.

Felmerül természetesen a haza és az identitás kérdése is. A külhoni hívek számára a pasztoráció sem csupán a vallás és a hitélet gyakorlásáról szól. Esetükben „nemzeti pasztorációt” kell végezni: a nemzeti és kulturális identitás megerősítése révén a külhoni katolikus közösségek hozzájárulnak az eredeti otthonukat elhagyó és új otthont kereső hívők személyiségének integráns fejlődéséhez. Ezáltal a külhoni lelkipásztorok munkája a nemzeti és etnikai identitás újraépítésének és inkulturációjának is fontos összetevője.

A mozgásban lévő világban a híveknek nemcsak a lakóhelyük változik, hanem megváltozik az emberekkel, a közösségekkel és a kultúrákkal való kapcsolatuk is. A katolikusok lakóhely-változtatása nagy kihívást jelent az egyházfegyelmi struktúrák számára is a szentségek kiszolgáltatása, a liturgikus ünnepek megtartásának módja tekintetében. Lengyel Ervin felhívta a figyelmet arra, hogy a katolikusok nem az otthoni plébániájuk utca szerinti felosztásába vetik hitüket, hanem a Katolikus Anyaszentegyház mellett köteleződnek el, amely világméretű intézmény. Az átállás azonban nem mindig könnyű, ezért különösképpen is fontos feladatuk a külföldiekkel foglalkozó lelkipásztoroknak, ahogyan a fogadó egyházmegyei hivataloknak is, hogy lelkipásztori türelemmel, megértéssel, egyfajta „intézményes rugalmassággal” kezeljék az idegen környezetben felmerülő lelkipásztori kérdéseket a szentségek kiszolgáltatása (például keresztelések, bérmálkozás) kapcsán.

Végül hangsúlyozta a béketeremtés melletti elkötelezettség fontosságát, ugyanis mint mondta, a külföldi lelkipásztoroknak a béke hirdetése is feladatuk. Nyugat-Európában napról napra nagyobb feszültséget kelt az orosz–ukrán háború eszkalálódása, a találkozón összegyűlt katolikus lelkipásztorok között pedig többen is vannak olyanok, akik olyan országokból érkeztek Londonba, ahol korábban is fegyveres konfliktusok zajlottak vagy zajlanak jelenleg is. Az előadó emlékeztetett: bármely társadalom jövőjét csakis egészséges lelkű és élő emberek építhetik, halottakkal ez nem lehetséges. Ezért különösképpen is hangsúlyos, hogy a fegyveres támogatás ajánlása helyett a katolikus közösségekben a béke melletti elköteleződés kerüljön a középpontba.

Az előadást ünnepi szentmise követte, melynek főcelebránsa Paul McAleenan püspök volt, koncelebrált Philip Miller westminsteri egyetemi lelkész, püspöki megbízott és Adrian Cullen állandó diakónus, mindketten az angliai nemzetiségi lelkészségek koordinátorai. Szentbeszédében – kapcsolódva az előadásban elhangzott gondolatokhoz – Paul McAleenan a külhoni lelkészségek egyedülálló küldetését helyezte a középpontba, és minden papot arra biztatott, hogy bátran kövesse Szent József példáját a lelkipásztori szolgálatban is.

A találkozó ünnepi vacsorával zárult, mely során a vendég atyák megismerkedhettek a tradicionális magyar ízekkel és borokkal. A vacsora végén Paul püspök külön gratulált a filippínó közösség lelkészének, Cruz Francisco atyának, aki éppen aznap ünnepelte pappá szentelésének 27. évfordulóját. Csicsó János természetesen egy üveg Tokaji aszúval gratulált, mondván: „Vinum regum, rex vinorum”.

A Londoni Szent István Házban megtartott találkozón a magyar mellett jelen voltak az afrikai missziós, az albániai-koszovói, a brazil, a cseh, a horvát, a filippínó, a francia, a ghánai, az indiai, a karibi, a kínai, a kongói, a koreai, a latin-amerikai, a lengyel, a litván, a maláj, a máltai,  a német, a nigériai, az olasz, a portugál, a román, a szlovák, a szlovén, a vietnámi, a zambiai és a zimbabwei káptalan képviselői, valamint Srí Lanka szingaléz és tamil lelkésze.

A nap közös hálaadó imával zárult.

Forrás és fotó: Angliai Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főlelkészség

Magyar Kurír