Színházi előadást tartottak a Máltai Szeretetszolgálat által gondozott hajléktalanoknak

Kultúra – 2016. február 9., kedd | 9:06

A Medve Színpad a „Dankó Pista, az örök Ady-rege” című zenés színházi előadásának második részét mutatta be január 29-én – a már több mint egy éve tartó támogató együttműködés keretében – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállásán.

A Budapest I. kerületében található hajléktalanszállón otthonra találó emberek nagy része súlyosan mozgássérült, ezért nem tudjuk őket elvinni színházba, de a Medve Színpad időről időre megadja nekik a színház élményét – mondta Alagi Szilárd, a társulat vezetője. A színészek már hatodik alkalommal léptek fel a Feszty Árpád úti szállón, ahol rendszeresen kulturális programmal lepik meg az ott gondozott hajléktalan embereket. Decemberben megismerkedhettek Ady Endre és Dankó Pista kapcsolatával és műveikkel, januárban pedig az előadás második részét láthatták. A költő és a zenész szerzeményeit Halmy György, a társulat vezetője alkalmazta színpadra Rossa László zeneszerző közreműködésével. Ady mindenkinek szól – véli a rendező, aki az előadás előtt a fellépő művészekkel együtt végigjárta azokat a szobákat, melyeknek lakói nem tudtak részt venni az előadáson. A rövid beszélgetéseket zenélés kísérte. Sárközi Dávid hegedűművész húzta el az ágyban fekvők nótáját, Bánfi Kata és Berényi Dániel színművészek pedig elénekelték a gondozottak kedvenc dalait.

Ezúttal is a szálló éttermében tartották az előadást, amelyen a bent lakók közül húszan vettek részt. A közönség soraiban foglalt helyet Benkő László, az Omega együttes zongoristája, valamint Buváry Lívia operaénekes is. Az Ady és Dankó Pista műveiből álló közel egyórás darabot Bánfi Kata színésznő és Berényi Dániel, a Madách Színház színésze adta elő, zongorán az előadás zeneszerzője, Rossa László kísért. A nő és férfi közti kapcsolatot, a haza és nemzet iránti érzéseket és a baráti köteléket bemutató előadás megrendítően hatott a hallgatóságra. A mély érzelmi hatáshoz a színészek szuggesztív alakítása mellett hozzájárult az átható zene, az elhangzó darabokat szinte állandó hegedűszóval kísérte Sárközi Dávid, aki az előadást követő kötetlen beszélgetésben mesélt az autentikus cigányzene történetéről, Dankó Pistáról, és arról is, mekkora hatással volt a magyar városi zenére az eredeti roma muzsika. A levezető beszélgetésen a közönségből többen ott maradtak, és hosszan elemezték Ady Endre költészetét és Dankó muzsikáját. A közönség legaktívabb tagja Benkő Lászlót is bevonta a párbeszédbe, összehasonlítva a költőóriás műveinek zeneiségét, a cigánymuzsikus témáit, valamint az Omega zenekar dalait. Buváry Lívia Rossa Lászlóval a cigányzene érzelmi mélységeit és magas minőségét elemezték, miközben a közönség többi tagjával azt találgatták, hol és milyen körülmények között találkozhatott a két művész.

Szívesen vállalunk ilyen fellépéseket, mert tudjuk, hogy ezek az emberek nélkülünk nem juthatnának el színházba – erősítette meg egymást Bánfi Kata és Berényi Dániel, akik azt is hozzátették, kevés helyre mennek a társulattal, de a szeretetszolgálat intézménye már jó ideje állandó helyszíne előadásaiknak. Halmy György, a Medve Színpad egyik alapítója az előadás után felajánlotta a szálló lakóinak, hogy amennyiben egészségük engedi, legyenek társulatuk vendégei állandó játszóhelyükön, a Fészek Klubban, ahol ingyenesen, tiszteletjeggyel vehetnek majd részt az előadásaikon.

A Medve Színpadot 2010-ben Halmy György és Csuja Imre alapította. Ady Endre költeményei nyomán születtek meg azok a színházi rítusjátékok, melyek a Medve Színpad repertoárjában egy ősi hagyományt megidézve igazságaikat alapvetően Ady költészetéből merítik.

A Medve Színpad kísérleti színház, ahol ősi hagyományok és igazságok vezérlő elvei mentén visszatérnek azon elgondoláshoz, miszerint a színház az emberi lét, az emberi és isteni természet mélységeibe, annak lényegébe hatol, nézőit saját emberségükhöz vezeti, és mindezt szakrális cselekedetnek kijáró tisztelettel teszi.

Forrás: Medve11.com

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat; Medve Színpad Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria