A misszióban nem szabad önelégültté válnunk – Beszélgetés Fodor Réka és Csókay András orvosokkal

2019. január 10. , csütörtök | 19:55

„Mennyország és pokol az orvosmisszióban” címmel tartott előadást a Párbeszéd Házában január 8-án este Fodor Réka háziorvos és Csókay András idegsebész. A két orvosmisszionáriussal az előadás előtt beszélgettünk.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Milyen indíttatásokból lesz valaki orvosmisszionárius a világ legszegényebb országaiban?

Fodor Réka: Tizenkét éves koromban elolvastam Albert Schweitzer életrajzát, és annyira megragadott az ő tevékenysége, hogy elhatároztam: én is missziós orvos leszek. Nem származtam hívő katolikus családból, az emberi jóságban hittem. Idealizált kép élt bennem Schweitzerről, a nagy fehér varázslóról, aki gyógyítja a vadonban a kis fekete gyerekeket. Mindez ideaként mélyen beleégett a szívembe. Később, már a Fazekas Gimnázium diákjaként tudatosult bennem, hogy először is el kell végeznem az orvosit ahhoz, hogy orvosmisszionárius legyek. Fel is vettek az egyetemre, de húszévesen egy autóbalesetben nagyon súlyos koponyaalapi törést szenvedtem. Ebből teljesen felépültem, de öt évig még vissza kellett járnom kontrollra, hogy kiderüljön, nem vagyok-e epilepsziás. Hál’Istennek nem voltam az. Közben halasztottam az egyetemen, és elmentem Párizsba stoppal, egy évig utcazenélésből tartottam fenn magam. Nagyon jól kerestem, nem is akartam hazajönni többé, vonzott a nagy szabadság. Egy év elteltével azonban megszólított a Jóisten, bár még mindig nem voltam hívő. Magmagyarázhatatlanul nagy vágyat éreztem arra, hogy visszatérjek Magyarországra, és folytassam az egyetemet. El is végeztem, közben azért vissza-visszajártam Párizsba utcazenélni, hogy legyen zsebpénzem. Igazából akkor tértem meg, amikor a férjemmel, Greguss Sándor íróval, rendezővel felkészítőre jártunk, hogy szentségi házasságot köthessünk. Két lányunk született. A devizaválság idején súlyosan eladósodtunk, borzasztó nehéz helyzetbe kerültünk. Mentőövként kínálkozott egy háziorvosi állás Svédországban. Megpályáztam, és elnyertem. Közben azonban találtam egy felhívást a Facebookon, hogy a Magyar Afrika Társaság (AHU) missziós orvosokat keres Afrikába. Egy négytagú csoport tagjaként negyven napra kimehetek Uganda északi részére, Mbale térségbe. Igent mondtam, és így kezdődött az én orvosmissziós küldetésem 2015-ben, több mint harminc évvel azt követően, hogy először megszületett bennem a vágy: missziós orvos leszek. Negyven napig voltam Ugandában. Azóta már jártam Nigériában és Kongóban is.

Csókay András: Még 2016-ban elzarándokoltam Međugorjéba, meghívtak egy tanúságtételre. Utána odajött hozzám egy nigériai atya, Francis Chiawa. Elkezdtünk beszélgetni. A közös imádság után egyértelművé vált a Szűzanya hívása számunkra, hogy szervezzünk Nigériába egy idegsebészeti missziót. Azóta már négyszer jártam ott, a szabadságom terhére végeztem gyógyító munkát. Január 25-én megyek ötödszörre. Számomra az egyik legfontosabb tapasztalat az, hogy a misszióban nem szabad önelégültté válnunk. Amikor azt hisszük, hogy a miénk ez a projekt, akkor abban a pillanatban széthullik minden, és a legmélyebb zuhanást éljük meg. Mindig mindent fel kell ajánlanunk a Jóistennek, hiszen onnan jön a hívás mindig. Ha mégis túl elégedettek vagyunk önmagunkkal, rögtön ránk szól az Úr Jézus. Ezt éreztem, amikor megismerkedtem Rékával, hogy lehetek én kiváló misszionárius a Jóisten segítségével, de Réka nő létére megteszi ugyanazt, mint én, két lánygyermek mellett, a „szent” ember férje maximális támogatásával. Nekem pedig egy „szent” asszony feleségem van, orvosmissziós küldetést ugyanis lehetetlen a társunk megértő támogatása nélkül végeznünk. Nagyon lényeges, hogy a távolban minden pillanatban érezzük, hogy lélekben velünk van a családunk. Tehát ez családi vállalás. Ez erőt ad a nehézségek leküzdéséhez, mert valóban sok pokoli dologgal találkozunk a missziós munkánk során.

– Például?

Cs. A.: A legnehezebb számomra látni azt, hogy azért kell meghalnia gyerekeknek, mert a családjuknak nincsen száz koszos dollárja arra, hogy megmentsék a gyereket. Ez téboly.

F. R.: Afrikában ugyanis semmiféle társadalombiztosítás nincs, az emberek csak a legvégső esetben vagy inkább azután mennek orvoshoz. A malária elleni gyógyszer tíz dollár, a CT száz dollár, betegség esetén a családok teljesen eladósodnak, amit soha nem tudnak törleszteni. Ezért sokszor inkább varázslóhoz fordulnak, mint orvoshoz.

Cs. A.: Két helyen vagyok érdekelve, egyrészt az afrikai misszióban, Nigériában, a déli országrészben fekvő, többségében keresztények lakta Onitsha városának Borromeo Szent Károlyról elnevezett kórházában, másrészt a bangladesiben. Itt ismertük meg a sziámi ikreket. Banglades muszlim ország, de békés irányultságú. Az egészségügy ingyenes. Afrikában viszont minden ellátásért fizetni kell, még a katolikus kórházban is, bent tartják a gyógyult betegeket addig, amíg a család összegyűjti a gyógyítási költségeket.

F. R.: Előfordul, hogy néhány gazdagabb beteg, akik már meggyógyultak, kiváltanak a pénzükön három-négy beteget. Ez a nigériai misszióban történt. Ugandában, Mbale városában naponta 160 beteget láttunk el. Kongóban pedig lepra- és nyomortelepen is gyógyítottam.

– A három afrikai országban, ahol szolgáltak, európai szemmel nézve elképzelhetetlenül nagy a nyomor, a szegénység. Hogyan lehetséges, hogy mégis Afrikában növekszik legdinamikusabban a kereszténység napjainkban?

Cs. A.: Egyszerre van jelen a pokol és a mennyország. Pokoli dolog az, amikor idegsebészként látom, hogy egy kisgyermeket simán meg lehetett volna menteni egy egyszerű műtéttel, de hiányzott az életben maradásához háromszáz dollár. Ott van azonban a mennyország is, mert a cudar körülmények ellenére is élő, mély hit jellemzi az ottaniakat – a legnagyobb szegénység, nyomor közepette is.

A hívő ember célja, hogy ne maradjon meg csupán az ész szintjén, hanem jusson el a belső megtapasztalásig, és az a közösségi élmény, amit átélünk az afrikai orvosmissziónk során, meghozza ezt a megtapasztalást. Amikor három-négy hét után hazaérkezünk, mindketten hatalmas fáradtságot érzünk, mintha maratont futottunk volna, de a lelkünk az ég felé emelkedik. Nehezen értették meg, amikor ünnepségeket rendeztek a tiszteletünkre, hogy miért mondjuk azt nekik: köszönjük, de higgyétek el, hogy mi többet kapunk a ti testvéri hitetektől és szeretetetektől, mint ti tőlünk szakmailag vagy fáradozásból.

F. R.: A nigériai Onitsha város kórházában minden reggel hat órakor szentmise kezdődik, háromnegyed hétig tart. Utána reggeli következik, majd kezdődik a kórházi munka. Én nem járok mindennap misére itthon. Ott viszont egyértelmű volt, hogy részt veszek a szertartáson, a többiekkel együtt. Vasárnap háromórás mise van, ötezer ember részvételével, csak az áldozás negyven percig tart. Megáldják a terményeket, énekelnek, tiszta szívből dicsőítik az Istent. A szertartás után pedig bemutattak minket, a nagy fehér orvosokat, akik eljöttek, hogy ingyen gyógyítsanak. Érdekes, de még akkor sem rohant el senki. Nemcsak vasárnapi keresztények, hanem a mindennapokban is megélik a hitüket. Még a Facebookra feltett üzeneteik is tele vannak Istennek szóló köszönettel. Mi délen nem tapasztaltuk ugyan, de északon a Boko Haram gyilkolja a keresztényeket, akik ennek ellenére kitartanak a hitük mellett, úgy, ahogyan azt az őskeresztényekről olvassuk.

Cs. A.: A jövő legvalószínűbb forgatókönyve, hogy Európát leigázza az iszlám, a kereszténységet pedig az afrikaiak fogják megmenteni, így Európát is újraevangelizálják majd.

– Beszélnének néhány jellemző élményükről?

F. R.: Ugandában például nem katolikus környezetben gyógyítottam, hanem varázslók vagy akár a szabadkeresztény egyházak hívei körében. Rengeteg mosollyal találkoztam, szomorú embert szinte nem is láttam, pedig meg lett volna minden okuk a bánatra, amilyen nyomorúságos körülmények között éltek, élnek. Ennek ellenére tele vannak derűvel. Amikor hazajövök egy-egy orvosmissziós utamról, mindig ledöbbenek, hogy itthon, az összehasonlíthatatlanul jobb viszonyok ellenére mennyi a bánatos, kedvetlen, közönyös ember. Vannak nagyon nehéz, emberpróbáló helyzetek, amikor szinte lehetetlen jól dönteni. Nigériában történt, hogy egy Tobias nevű, négygyerekes férfinak rendszeres dialízisre (művesekezelés) volt szüksége, ami száz dollárba került hetente. Az alapítványunk számláján azonban csupán háromszáz-négyszáz dollár volt. (Fodor Réka 2016-ban hozta létre az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítványt, amelynek célja, hogy elmaradottabb országokba, térségekbe és katasztrófa sújtotta területekre egészségügyi missziókat szervezzen, támogasson és egészségügyi ismeretterjesztést végezzen. Számlaszám: Afréka Alapítvány 10101346-27099400-01004002 – a szerk.) Ha elköltöm ezt a pénzt Tobias kezelésére, a többi beteg gyógyítására nem marad semmi. Egész éjszaka nem aludtam, folyamatosan járt az agyam, hogy mit tehetnék. Írtam a férjemnek, akinél nem sokkal korábban gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak, de csodával határos módon, az érte elmondott imák meghallgatásra találtak az Úrnál. Ma is él, jól van. Azonnal intézkedett, és sikerült összegyűjtenie az alapítvány számára kétezer dollárt. András pedig hozzátett még nyolcszáz dollárt. Így megvolt a pénz Tobias dialízisére. Meg is gyógyult. Sőt, amikor a Niger folyó kiöntött, és több család otthontalanná vált, az ő segítségükre is futotta a pénzből. Az isteni gondviselés mindig működik, csak sokszor nem vesszük észre.

Cs. A.: Folyamatosan a gondviselésre kell bíznunk magunkat, állandóan imádkozunk, mert azért az orvosmisszió nem egyenlő a vidámparkkal, rengeteg veszélynek is ki vagyunk téve.

– A rengeteg nyomor, szenvedés látványa miként hat a hitükre?

F. R.: A hitem csak növekedett és mélyült az elmúlt három évben. Kezdve onnan, hogy miután hitelspirálba kerültünk, a legutolsó pillanatban el tudtuk adni úgy a házunkat, hogy vettünk az árából egy lakást, megmenekültünk. Utána, amikor anyagilag a mélyponton voltunk, és úgy látszott, hogy sikerül kievickélnünk ebből a jól fizető svédországi házi orvosi állással, jött az orvosmissziós ajánlat Ugandából, a harmincéves álom megvalósulása.

A hitem növekedésében nagy szerepe van annak is, ahogyan a nigériaiak vagy az ugandaiak viszonyulnak a szenvedésekhez. Engem és Andrást jobban megviselnek ezek, mint őket. Élő, valódi hitük van. A temetésen halleluját zengenek, mert tényleg elhiszik, hogy a mennybe jutnak. Ugyanez volt a helyzet gyakran a végstádiumban lévő betegek esetében is: én rosszabbul éreztem magam, mint ők, mert megnyugodva várták, hogy hamarosan színről színre láthatják Istent. Minderre természetesen itthon is van példa, de közel sem olyan arányban, mint odakint. Ők anyagilag állnak nagyon rosszul, nekünk viszont hitben kellene felnőnünk hozzájuk.

Cs. A.: Isten léte nem kérdéses. Az ember sajnos ilyen világot teremtett. A paradicsomban nem volt értelmetlen halál, mert nincs éppen száz dollár. Afrika két évezredes nyomoráért óriási felelősség terheli Európát. Az viszont egyértelmű, hogy nem az illegális bevándorlás a megoldás, ehelyett oda kell menni, ahol a baj van. Így például Bangladesbe is.

– A hároméves, fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerlányokat, Rabiát és Rukiát a napokban hozták Budapestre. Mi tette ezt szükségessé?

Cs. A.: Az ikerpár szétválasztásához három fő szakaszból álló műtétsorozat szükséges, a fő agyi szállítóér-hálózat érfalon belüli kétlépcsős szétválasztását Hudák István idegsebész vezetésével a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány háromfős orvoscsapata elvégezte Bangladesben tavaly februárban és augusztusban. Hudák doktor egy endovascularis sebészzseni, az érpályán belüli sebészet egyik legjobb szakembere a világon. Most a bőr tágítása következik, ami állandó orvosi felügyeletet igényel. Az alapítvány plasztikai sebésze, Pataki Gergely nem tudott volna hosszabb szabadságot kivenni, ezért hoztuk ide az ikerpárt, négy hónapra – a Semmelweis Egyetem fogadta be őket. Több műtétjük is lesz, egy nagyobb, háromórás, amikor Gergő beülteti az expandert, a bőrnyújtót, amit ő tervezett meg, hosszú munkával. Utána következik heti két-három kisebb műtét láncolata, majd a harmadik szakasz, az agy és a koponya végleges szétválasztását jelentő „nagyműtét”, a tervezésemmel, majd Gergő zárja a két óriási sebet a fejtetőn, de ezt még nem tudjuk, hol lesz. Ezt a műtéti eljárási több lépcsős sorrendet elsőként alkalmaztuk orvoskollégáimmal sziámi ikrek szétválasztásánál.

Minden lépéshez mély imádság által jutunk el. Például a Jézus-ima juttatta eszembe, hogy az érpályán keresztül, katéteres eljárással kellene elzárni a vénákat, mert így sokkal nagyobb a túlélési esély. Teljesen a gondviselő Istenre bízzuk magunkat. Természetesen nagyon fontos a tudomány is, hiszen rengeteg olvasás, gyakorlás áll amögött, hogy idáig eljutottunk. Meggyőződésem, hogy az istenhit és a tudomány csak kéz a kézben, együtt tud működni. Mivel az ilyen típusú műtéteknél nagy a halálozási arány, az is előfordulhat, hogy nem sikerül a beavatkozás, akkor tudomásul kell venni, hogy valahol túlbecsültük a képességeinket. A Jóisten ugyanis soha nem hibázik.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
csak-azok-kepesek-vedelmezni-akik-szeretettel-szolgalnak-ferenc-papaert-adtak-halat-budapesten
Csak azok képesek védelmezni, akik szeretettel szolgálnak! – Ferenc pápáert adtak hálát Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának hatodik évfordulója alkalmából Michael August Blume érsek, apostoli nuncius ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be magyar nyelven, Szent József főünnepén, március 19-én a budapesti Szent István-bazilikában.

2019. március 19. , kedd
szent-jozsef-es-mai-apak-interju-asztalosne-elekes-szende-pszichologussal
Szent József és a mai apák – Interjú Asztalosné Elekes Szende pszichológussal

Szent József Jézus életében betöltött szerepéről és az apák mai helyzetéről beszélgettünk Asztalosné Elekes Szende pszichológussal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával.

2019. március 19. , kedd
Útravaló – 2019. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Útravaló – 2019. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. március 19.

Mai evangélium – 2019. március 19.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 1,16.18–21.24a

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle