A nyolc boldogság az Istennel való közösség titka – A Nyolc Boldogság Közösség Budapesten ünnepelt

Az Örökimádás-templom a háromnapos nyári hétvége ellenére megtelt szombat délután. Eljöttek a testvérek és szerzetesnővérek a közösség homokkomáromi és pécsi házaiból; más szerzetesrendek tagjai, a magyarországi közösség alapítói, az egykori és jelenlegi barátok, az egyedülálló és a családos laikusok a gyermekeikkel, a papi testvériség tagjai, valamint a „Bárány barátai”, akik a közösséghez évente megújított elköteleződéssel kapcsolódnak.

Versegi Beáta Mária CB, a Nyolc Boldogság Közösség tagja a szentmise előtt köszöntőjében elmondta: nem magunkat ünnepeljük elsősorban, hanem Isten ingyenes ajándékát, a karizmát. Ez az élő ajándék ötven év alatt elterjedt a világban, de azt is tapasztaljuk, hogy elköteleződésre hív, vonzásban tart, és felkínálja, hogy együttműködjünk vele és továbbadjuk, hiszen

nemcsak a mi ajándékunk, hanem sokaké, az Egyházé”.

A három órakor felhangzó harangszó után a Jubilate Deo ujjongó énekére bevonult az asszisztencia, a diakónusok, a papi testvériség tagjai és a közösség pap barátai, végül Mohos Gábor püspök.

A szentmisén a Nyolc Boldogság Közösség és barátainak ének- és zenekara végezte a zenei szolgálatot, a közösség többszólamú énekeiből válogatva.

A szentmise elején Seidel Péter CB, az Örökimádás-templom igazgatója köszöntötte a püspököt, a közösség régi barátját és jótevőjét. „Hogy itt lehetünk, ebben a templomban, ezt neki is köszönhetjük, nyitott volt a Szentlélek indításaira, és támogatott bennünket imával, jótanáccsal.”

Az Ezekiel próféta könyvéből vett olvasmányban elhangzott az ígéret, hogy Isten kihozza sajátjait a népek közül, megtisztítja őket, új szívet, új lelket ad nekik. Éljenek parancsai szerint, igazodjanak a törvényeihez, és „népem lesztek, én meg a ti Istenetek.”

Szent Pál Rómaiakhoz írt levélrészlete a fogadott fiúság iránt való sóvárgást fogalmazta meg. „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, (…) Isten pedig tudja, mit kíván bennünk a Lélek.”

A Szent Máté könyvéből vett evangéliumban pedig a közösség lelkiségének középpontjáról, a nyolc boldogságról hallottunk.

Együtt adunk hálát Istennek, visszatekintve öt évtized ajándékaiért, gyümölcseiért, hogy mindebből reményt, bátorítást merítsünk – kezdte beszédét Mohos Gábor püspök. – Isten megajándékozta az Egyházat, és bennünket személyesen is egy közösség karizmájával.

Sokan nem is ismernénk egymást, de a karizma összekapcsol, és közösséggé formál minket.

Amit Isten ad, nem feltétlen készen érkezik. Inkább olyan ajándék, mely arra hív, hogy együttműködjünk vele, saját életünkben formáljuk azt, és gyümölcsöt teremjünk.

Ha visszatekintünk, igen sok gyümölcs termett a közösség életében és az egyéni életünkben is a közösség nyomán: megannyi kegyelem, istenélmény, eligazítás, mely a későbbi utunkat meghatározta.

Az evangéliumot magyarázva a püspök kiemelte, a nyolc boldogság nem az e világból való, hanem az Istentől való boldogság. Nem azért boldog a szegény, mert szegény, hanem mert a szegénységében képes lehet arra, hogy megnyíljon, és betöltődjön Istennel. A síró sem azért boldog, mert sír, hanem azért, mert Isten megvigasztalja.

A nyolc boldogság nem egyfajta jó érzés, örömteli pillanat, hanem egy olyan valóság, amely a lényünket sokkal mélyebben járja át: az Istennel való találkozás és a vele való közösség titka.

Azért lehetek boldog küzdelmes helyzetekben és sötét pillanatokban is, mert valahol a lelkem mélyén mégis csak összekapcsolódhatom Istennel, közösségben lehetek vele, aki gyarlóságaim ellenére is éltet, újjáteremt.

Istennek ez az éltető, hűséges jelenléte megtapasztalható mindenben, amit a közösség átélt. Isten hűsége reményt ad nekünk akkor is, amikor visszatekintünk, és akkor is, amikor előre.

A püspök felidézte, amikor a Szentatya az ötvenéves jubileum alkalmából találkozott a Nyolc Boldogság Közösség nemzetközi vezetőivel, majd hangsúlyozta:

az egyházi megújulási hullámban egy Istentől kapott kegyelmi kiáradás gyümölcse a Nyolc Boldogság Közösség,

amely bekapcsolódik az Egyház élő közösségébe és annak hagyományába. A szentek lelkisége táplálja a közösség lelkiségét.

A közösség egy sajátos ajándéka a liturgia lelket felemelő megünneplése, ami nemcsak imádság, hanem

az égi liturgiába, a soha el nem múló boldogságba való bekapcsolódás is, ujjongás a megdicsőült egyházzal

– folytatta a püspök.

Bármilyen szépen éljük meg a liturgiát, az csak egy halvány visszatükröződése a teljességnek, de megsejtünk valamit abból a csodából, amit a mennyországban Isten dicsőítése jelent. Sok erőt és kegyelmet lehet meríteni a liturgiából, hiszen általa közösség alakul ki a megdicsőült egyházzal. Jézus összekapcsol minket az oltáron, és ugyanígy összekapcsol a Szentlélek, mélyebben bevon az örökkévaló jelenlétébe.

Ebből fakad a tevékeny szeretet különösen azok iránt, akik fizikailag, lelkileg gyengék, összetörtek, sebeket hordoznak.

A megújulás hitelességének egyfajta pecsétje, hogy a közösség automatikusan megnyílik az emberi nyomorúság és ínség felé, és cselekszik.

A szeretet e cselekedetei szintén Isten közelségének élményét adják, de nem csak a rászorulók, elutasítottak számára. Aki jót tesz, átéli magában az isteni kegyelem működését.

Ezek a tapasztalatok igazán közösséggé formálnak bennünket. Megérthetjük, mire teremtett minket az Isten, és hogy országa köztünk van. Ugyanakkor folyamatosan hordozzuk tovább az emberi sebzettségünkből és gyarlóságunkból fakadó nehézségeket, küzdelmeket, de ezek Isten kegyelmét nem tudják megállítani. Az irgalma minden rosszból jót tud kihozni, mert a szeretetének nincs határa.

Isten hűséges, ezután is hűséges lesz. Sok mindent megengedett az életünkben, de nem hagyott el minket a nehézség idején, hát még amikor a közelségében lehetünk.

Beszéde végén Mohos Gábor püspök arra biztatott, a hálaadás váljon a mindennapi életünk részévé, mert akkor dicsőítjük meg Istent, ha bármilyen helyzetben hálát tudunk adni, ha kifejezzük iránta azt a bizalmat, amelyből fakad a keresztény hit. Köszönjük Istennek azt is, hogy a magyar közösség a nemzetközi közösség tapasztalatához hozzátett.

A közösség megszentelt életű és laikus tagjai imádkozták a könyörgéseket. A felajánlási adományokat Mikovics Krisztina CB nővér, valamint Kiss Attila, a magyar laikus ág felelőse és a lánya vitték az oltárhoz Mohos Gábornak.

A szentmise végén Bajnóczi Sára CB nővér és Kárpáti Zsuzska, Kiss Attila felesége, a magyar laikus ág felelőse megköszönték a püspöknek, hogy szavaival visszavezette őket a forráshoz, megerősítette őket abban, hogy a karizmájuk ajándék, és a végpont nem itt van, hanem odaát.

Az ünnep a templom kertjében agapéval folytatódott, majd a feltámadási vesperás elimádkozásával ért véget.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír