A rekonstrukciónál tart a bangladesi sziámi ikrek magyar szétválasztása – Továbbra is kell az ima

Kitekintő – 2019. szeptember 13., péntek | 13:12

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának vezető orvosai – Pataki Gergely, Csókay András és Csapody Marcell – szeptember 9-én visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztus 1-jén és 2-án 33 órás maratoni műtéttel szétválasztott bangladesi sziámi ikrek állapotát, s megkezdjék az Operation Freedom műtétsorozat negyedik szakaszának tervezését, illetve kivitelezését.

A magyarul „szabadság hadműveletet” és „szabadság műtétet” egyaránt jelentő Operation Freedom negyedik szakasza a rehabilitáció és a koponyarekonstrukció.

Rabeyán – aki már öt nap után magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már elhagyhatta az intenzív osztályt – ötórás plasztikai sebészeti beavatkozást, koponyarekonstrukciós műtétet és hegplasztikát végeztek az orvosok Pataki Gergely vezetésével szeptember 11-én.

Rukayánál a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel. Ennek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar. Ennek következményeként az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyermeknél jelentős állapotromlás alakult ki, ugyanakkor a végtagjait jelenleg is képes mozgatni, szemét kinyitni. Nála a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat most még nem tehető.

Az alapítvány csapatának meggyőződése, hogy a gyógyító tevékenységet a tudományos munka mellett jelentősen segítette sokak támogató imája, amit továbbra is nagyon köszönnek.

A magyar orvoscsapatot 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és hétévnyi bangladesi missziós munka után.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű Operation Freedom szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóérszakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel, Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott, Pataki Gergely vezetésével.

Az augusztus eleji végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt, Csókay András vezetésével.

Az Operation Freedom jelenleg zajló negyedik fázisát pedig a rehabilitáció, illetve az ismét a plasztikai sebészeti szakterülethez tartozó koponyarekonstrukciós műtétek jelentik, Pataki Gergely vezetésével.

A lépések külön-külön is tudományos jelentőséggel bírnak: több orvosszakmai területen is új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat. A műtétsorozat folytatásához a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapatának továbbra is nagy szüksége van minden anyagi és lelki támogatásra.

Csókay András szerkesztőségünkbe eljutott üzenetében megfogalmazza: „Megköszönve az eddigieket, akinek még van szabad imakapacitása, köszönjük ha Rukeya teljes ébredésének szenteli azt.” Imádkozzunk együtt Rukeya gyógyulásáért.

Forrás és fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria