A nyolc évfolyamot megszólító esemény célja az volt, hogy a diákok testközelből ismerhessék meg a Karitász tevékenységét, valamint bepillantást nyerjenek a fogyatékkal élő emberek mindennapjaiba.
A program során a gyermekek játékos, élményszerű foglalkozásokon keresztül találkozhattak a segítő szeretet gyakorlati megvalósulásával.
A Karitász munkatársai interaktív módon mutatták be a szervezet működését, a segítségnyújtás formáit, valamint beszélgettek a gyerekekkel az empátiáról, az elfogadásról és az önkéntesség fogalmáról.
A különböző gyakorlatok lehetőséget adtak arra, hogy a diákok saját élményen keresztül tapasztalják meg a mozgás- és látássérült emberek mindennapi kihívásait. A gyerekek kipróbálhatták a kerekesszék és fehér bot használatát, így testközelből élhették át, milyen nehézségekkel küzdenek nap mint nap a fogyatékossággal élő emberek. Ez a tapasztalat segítheti őket abban, hogy jobban megértsék az empátia és a szolidaritás fontosságát.
A rendezvény nemcsak a gyermekek érzékenyítését szolgálta, hanem megerősítette azt is, hogy a szeretetből fakadó szolgálat mindenki számára elérhető és gyümölcsöző út.
A Karitász célja, hogy már fiatalkorban felébressze a nyitottságot és az együttérzést, ezzel is segítve egy szolidárisabb, egymásra figyelő közösség formálódását.
A városi misszió eseménysorozatának keretében az érzékenyítő nap is hozzájárult ahhoz, hogy a jövő generációja elköteleződhessen az irgalmas szeretet és a felebaráti segítségnyújtás eszménye mellett.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria