Alapítójuk emléknapját ünnepelték a szalvatoriánusok Temesváron

Megszentelt élet – 2021. július 23., péntek | 16:47

Szentmisével és szoboravatással ünnepelték július 21-én a rendalapító, az idén tavasszal boldoggá avatott Johann Baptist Jordan liturgikus emléknapját az Isteni Üdvözítő Társasága (SDS) temesvári tagjai.

Május 15-én avatta boldoggá Ferenc pápa Rómában, a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban Johann Baptist Jordant (Keresztről nevezett Ferencet, 1848–1918), az Isteni Üdvözítő Társasága rend (SDS) – közismert nevükön szalvatoriánusok – alapítóját. A rendalapító emléknapjának július 21-ét jelölték ki.

Ünnepélyes keretek között ülték meg július 21-én rendjük alapítójának emléknapját a temesvár-erzsébetvárosi plébánia közösségéhez tartozó hívek lelkigondozását ellátó szalvatoriánusok. A szerzetesek két mellszobrot rendeltek Johann Baptist Jordanról: egyet gipszből a kolostor számára, egyet pedig bronzból a temesvár-erzsébetvárosi templom kertjében állítottak fel, melyet július 21-én, szerdán áldottak meg ünnepélyesen.

A szobrok alkotói Varga Luigi István és Ungor Csaba.

A szoboravatás előtt, 18 órakor ünnepi szentmisét tartottak az Isteni Üdvözítő Társasága alapítójának emlékére.

A szentmise főcelebránsa Barazsuly István SDS plébános volt; koncelebrált Lauš Nikolaus SDS rendházfőnök, Gál Márton SDS hivatásgondozásért felelős lelkipásztor, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató, Hojda Ionuc oravicabányai plébániai kormányzó és Radulov Piry újmoldovai plébániai kormányzó.

A szentmise elején Barazsuly István plébános és Lauš Nikolaus rendházfőnök üdvözölte a jelenlévőket. Johann Baptist Jordan életét, tevékenységét és lelkiségét Gál Márton SDS mutatta be.

A liturgia végén a rendházfőnök megköszönte mindazok hozzájárulását, akik széppé tették a helyi szalvatoriánus közösség számára jelentős eseményt. Lauš Nikolaus külön köszönettel fordult a mellszobrok alkotói, Varga Luigi István és Ungor Csaba szobrászművészek felé.

Az ünnepi eseményen jelen volt Dominic Fritz temesvári polgármester, németországi meghívottak és a Temesvár több plébániájáról érkezett hívek népes csoportja.

Forrás és fotó: Gerhardus.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria