Az egyházi autonómia és az új közoktatási stratégia a valós adatok tükrében – Tanévnyitó konferenciát szervezett a KaPi

Izgalommal várjuk, hogy mit hoz ez a tanév, és szeretnénk minél több információhoz jutni az újdonságokról – mondta Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) igazgatója a tanévnyitó konferencia kezdetén, majd megnyitó beszédében felhívta az igazgatók figyelmét a tantestületi-közösségi gondolkodás fontosságára.

Ezek után átadta a szót az első előadónak, Csapodi Csabának, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) miniszteri biztosának, aki röviden ismertette szakmai pályafutását (az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója, a matematikaoktatás megújításának egyik meghatározó szakértője: egyetemi adjunktus az ELTE TTK Matematikai Intézetében, kutatási területei közé tartozik a matematika szakmódszertan, a digitális eszközök oktatásban való alkalmazása, a tantervi fejlesztések kérdésköre, valamint a statisztikai műveltség fejlesztése. Az MTA–Rényi–ELTE Matematikadidaktikai Kutatócsoport vezetője).

A miniszteri biztos többek között elmondta, hogy a matematika iránti érdeklődését a Piarista Gimnáziumban Görbe László SchP inspirálta.

Előadásában a hazai oktatás megújításának stratégiai irányvonalairól és kiemelt fejlesztési területeiről beszélt. Elmondta: úgy látja, hogy a tanár-társadalomban „van igény kisebb-nagyobb változtatásokra”. Csapodi Csaba az új alaptanterv (NAT) megalkotásának felelőse és miniszteri megbízatás alapján a feladata Magyarország hosszú távú oktatási stratégiájának kidolgozása.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: örvendetes, hogy az oktatásirányítást külön minisztérium és azon belül négy államtitkárság végzi egységes rendszerben a koragyermekkortól a felnőttképzésig. A miniszteri biztos az átfogó – nem csupán a közoktatásra vonatkozó – keretstratégiáért felel, amelyben alapelveket, célokat fogalmaznak meg: azt, hogy az országban milyen értékvilágú személyiségeket formáljon a tanügyi rendszer.

A miniszteri biztos további feladata megalkotni a pedagógusképzés és továbbképzés átalakításának koncepcióját. „Ez utóbbi a katolikusoknál eddig jobban működött, mint az állami szférában” – tette hozzá az előadó.

Csapodi Csaba kifejtette: „A 21. században válságok sora, illetve jelentős technológiai változások keretezik az életünket, az oktatás pedig igyekszik utolérni ezeket a változásokat. A legfontosabb kérdés az, hogy milyen tudással, értékrenddel és képességekkel készítjük fel a gyerekeket a jövőre. Közhely, hogy az iskolába most belépő tanulók olyan világban fognak felnőni, amelynek számos elemét még nem ismerjük.

Az információdömpingben egyre nehezebb megkülönböztetni a hiteles tudást a félrevezető tartalmaktól. Az oktatásnak tehát biztos alapot kell adnia, illetve fel kell készítenie a változásokra: ehhez nélkülözhetetlen a magabiztos szövegértés, a matematikai gondolkodás, a természettudományos műveltség, a nyelvtudás, a magyar és az egyetemes kultúra ismerete, ugyanakkor egyre fontosabbá válik a kritikai gondolkodás, a problémamegoldás, a kreativitás, az együttműködés, az empátia, a kommunikáció és az önálló tanulás képessége.

A jövőben nem a sok ismeretünk miatt leszünk eredményesek, hanem azáltal, hogy a tudást az új helyzetekben is képesek vagyunk alkalmazni, összefüggéseket feltárni, felelős döntéseket hozni. A készülő oktatási stratégia középpontjában ezért a gyermek és a pedagógus áll. Cél, hogy mindenki megszerezhesse a képességei kibontakozásához szükséges ismereteket, készségeket, szemléletet.”

A miniszteri biztos az új oktatásirányítás gyermekközpontúsága (szemben a munkaerőközpontú szemlélettel) mellett a méltányosság elvét is hangsúlyozta (mindenki kapjon valós lehetőséget a tanuláshoz). „Meg kell előznünk a kirekesztést, és következetesen fel kell lépnünk a szegregációval szemben. Az oktatás teljesítményét nemcsak a legjobban teljesítő gyermekek eredményei mutatják meg, hanem az is, hogy mennyire képes támogatni azokat, akik több segítséget igényelnek. Ebben számítunk a szülői, a pedagógusi és a tanulói partnerségre. A minisztérium részt vesz egy deszegregációt támogató EU-s projektben, amelybe hétszáz iskolát vonunk be.

A rendszernek ugyanakkor képesnek kell lennie az önkorrekcióra – ehhez adatokra, folyamatos kutatásra, önreflexióra van szükség; a felmerülő problémákat a fejlődés kiindulópontjainak tekintjük.”

Elhangzott, hogy a jövőben nagyobb hangsúly jut a nevelőtestületi szakmai képzésekre (azok anyagi támogatására) és a professzionális tanügyi segítő munkatársak képzésére; az utóbbi szakmákban a szükséges béremelés egyelőre várat magára a költségvetés helyzete miatt. A tárca elindította a tankönyv- és taneszközpiac átalakítását.

Csapodi Csaba a továbbiakban részletezte az említett négy államtitkárságnak megfelelő területre vonatkozó terveket a meglévő kutatási adatok, feltárt problémák alapján. Beszélt a „koragyermekkori jólétről” (külön az óvodapedagógusok helyzetéről, képzéséről, a megfelelő óvodapedagógiáról), a közoktatásról, a felsőoktatásról, valamint a szakképzésről és a felnőttkori tanulásról, mindezzel kapcsolatban a szakmai és társadalmi egyeztetés fontosságáról (az OGYM honlapján regisztrációt követően már most várják az észrevételeket, javaslatokat.).

A kezdődő tanévvel kapcsolatban a konkrétumokról szólva a miniszteri biztos elmondta: a gyermekközpontú megközelítés a tanulók szükségleteiből indul ki, ezért kerül sor idén ősszel a „Gyermekek és diákok hangja” projektnapra. A biztonságos iskolai környezet rugalmas kialakításával kapcsolatban pedig az OGYM tizennégy pontos szakmai ajánlást fogalmazott meg. Könnyebbség, hogy kompetenciamérések száma e tanévben a harmadára csökken.

Csapodi Csaba összefoglalóan elmondta: „A változás irányait felvázoltuk, de a jól működő oktatási rendszer kialakítása még folyamatban van, ehhez szakmai, társadalmi párbeszéd szükséges, és különösképpen felértékelődik ezen a téren az igazgatók hálózatépítő, közösségi – mentálhigiénés szempontú – vezetői szerepe, felelőssége a növekvő intézményi önállóság tükrében.”

A miniszteri biztos előadását oktatáspolitikai fórum követte, amelyen főképp a szakképzés problémáival és a helyi szinteken is adekvát, „mérethatékony” állami finanszírozással kapcsolatban vetődtek fel kérdések; de szóba került az igazgatói és a fenntartói felelősség/döntéshozatal érvényesülésének kérdése is a kívánatos nevelőtestületi–szülői–tanulói részvételi kultúrában. Az OGYM miniszteri biztosa elmondta, hogy nyitott a párbeszédre a felvetődött témákban.

A következőkben „az egyházi oktatás várható kihívásairól” Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Oktatási Bizottságának főtanácsadója beszélt.

Előadása elején leszögezte: „Korszakváltásban élünk, és nemcsak azért, mert Magyarországnak új kormánya van. Elképesztő gyorsasággal fejlődik a technika, más lett a tudás tere, mintha már nem a klasszikus műveltség lenne a középpontban. Újfajta barbarizmus, vagy talán egy másféle műveltség korszaka köszöntött ránk? Ennek a változásnak mi is részesei vagyunk, és azt gondolom, ebben a folyamatban nagyon jelentős és pozitív szerepe lehet az egyházi iskoláknak.”

Az előadó beszámolt arról, hogy a kormányváltás után a nyár elejére a már korábban is meglévő egyházi, szakmai együttműködés talaján létrejött egy széles körű oktatási fórum. Az Egyházi Oktatási Fórum (EOF) tagjai között a katolikus mellett a református, az evangélikus, a baptista felekezetnek, valamint a MAZSIHISZ-nak is vannak delegált képviselői.

A miniszteri biztos által említett államtitkárságoknak megfelelően az EOF-ot önálló felelősök képviselik az oktatási tárcával való egyeztetéseken, a gyermekvédelmet például Benyusz Márta, a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó Pápai Bizottság regionális tanácsadója; a hitoktatás ügyét pedig Horváth Ágnes, az MKPK Hitoktatási Bizottságának igazgatója.

Az EOF értékeli és megvizsgálja az oktatási tárca nevelésügyi ajánlásait, tervezeteit – legutóbb például a nevelőtestületek önállóságával kapcsolatban is, ugyanakkor ez utóbbiról szólva megvallja, hogy a szubszidiaritás és a szolidaritás elve alapján az igazgatói és a nevelőtestületi jogkörök gyakorlása lényegében a hithez és az egyházi intézmény identitásához tartozik. „Az igazgatóválasztás az egyházi intézményben nem funkcionális, hanem az egyházi autonómiához és a fenntartó felelősségéhez kapcsolódó kérdés. A katolikus iskola az Egyház evangelizációs küldetésének szerves része, amelynek identitásáért, vallási és erkölcsi irányításáért a fenntartó elidegeníthetetlen felelősséggel tartozik.”

Az EOF a munkája során folyamatosan egyeztet az OGYM-mel. A nyár folyamán a köznevelési törvény módosítása kapcsán például szorgalmazta, hogy a döntéseknél a fenntartói részvétel ne csupán a finanszírozási többletkötelezettségek eseteire vonatkozzon, hiszen fontos, hogy "a nevelőtestületi autonómia mellett jelenjen meg a vezetői éthosz" – szögezte le Rubovszky Rita, majd ismét hangsúlyozta, hogy az EOF elsődleges szempontja a partnerség az oktatási és gyermekvédelmi tárcával, hiszen az iskolák húsz százaléka egyházi fenntartású, a gyerekek egynegyede egyházi iskolába jár.

Az EOF aktív (proaktív) ebben a partnerségben, többek között részt vesz a pedagógusértékelésről szóló társadalmi egyeztetéseken (ezen a téren az Egyház számos jó gyakorlatot tud felmutatni), az óvodai nevelés programjának kidolgozásában, a mindennapos testnevelésről szóló egyeztetésen. Az EOF kötelékében Koblencz Attila (Szalézi Intézményfenntartó) állandó megbízottként tagja a Szakképzési Innovációs Tanácsnak.

Rubovszky Rita kifejtette, hogy „az egyházaknak a jelenlegi helyzetben – a társadalmi egyeztetés folyamatában – közös stratégiával, kidolgozott kutatási adatsorokkal, illetve egységesen kell fellépniük – és nemcsak egy jogszabálytervezet módosításakor.” „A saját eredményeinket pedig megfelelő módon, hangnemben, stílusban és minél több helyen kell kommunikálnunk: a közösségi oldalainkon, a sajtóban. Rajtunk is múlik, hogy a jó gyakorlatainkról, az értékeinkről legyen tudomása a társadalom szélesebb köreinek is” – hangsúlyozta az előadó. Arra is rámutatott, hogy „fel kell térképeznünk, közel kell mennünk saját intézményeinkhez, a kistelepüléseken lévőkhöz is, és fel kell tenni a nehéz kérdéseket is, de mindenképpen tisztában kell lennünk a helyi sajátosságokkal, viszonyokkal és nemcsak a pénzügyi kérdésekkel. Például azzal, hogy a demográfiai tér egyre szűkül: az elmúlt 35 évben a gyerekek létszáma mintegy 40 százalékkal csökkent, míg az iskolák száma 40 százalékkal nőtt.”

Visszatérve arra, hogy milyen módon lehetne megmutatni és kommunikálni az egyházi iskolák hozzáadott értékét a társadalom felé, az előadó a saját, belső kutatási adatok fontosságára hívta fel a figyelmet: „ezek alapján vizsgálható többek közt az eredményesség, a családi háttér, a szülői bevonódás. A történelmi egyházak egyetértenek abban, hogy erre a kutatásra szükség van, habár tudjuk, hogy az adat önmagban – terepmunka nélkül – nem mondja meg, mi történik az iskolában, és könnyű hibás következtetéseket levonni. Fontos a szociológiai alapú megközelítés, és ezen a téren együtt kell haladnunk a minisztériummal”.

Rubovszky Rita hozzátette: „Proaktívnak kell lennünk, és a kérdésekre megfelelő kommunikációval kell válaszolnunk az adataink felhasználásával, máskülönben az intézményeinkről a hangos, leegyszerűsítő értelmezések terjednek el. Lássuk be, sem a védekezés, sem a kesergés nem teszi hallhatóvá a szakmai hangot! Persze, ha csak adatot szolgáltatunk, akkor elfedjük a saját értékeinket. Szükségünk van az adat mellett az osztálytermi, valós tapasztalatokra és a felekezetekkel közös szakmai nyelvre. Az EOF alap- és hosszú távú feladata tehát a partnerség a minisztériummal, hiszen van több évtizedes oktatási tapasztalatunk, több mint másfélmillió ember áll mögöttünk, és olyan adatszolgáltatók lehetünk, amely nélkül az állam egy adott településen nem képes hiteles tanügyi döntést hozni.”

Az MKPK oktatási főtanácsadója megragadta az alkalmat és felkérte a jelen lévő egyházi tanügyi vezetőket, hogy a saját praxisukból kiindulva küldjenek jógyakorlat-leírásokat az oktatási és gyermekvédelmi tárcának, például a tapasztalati tanulásról, a mesekultúra bevonásáról, vagy éppen a több száz éves múltra visszatekintő önképzőköri, vagy színjátszós hagyományokról.

Rubovszky Rita az előadása további részében diagramok segítségével rámutatott az egyházi iskolák társadalmi szerepére, valós hozzáadott értékére, adatokkal alátámasztva, Pusztai Gabriella oktatáskutató (Debreceni Egyetem, Nevelés és Művelődéstudományi Intézet) elemzéseit alapul véve. Az országos kitekintésű felmérés eredményei a következők: a gyerekek 19 százaléka egyházi iskolában tanul, ezen belül 61 százalékuk katolikus, 25 százalékuk református intézményben. A katolikus oktatási intézmények fele általános iskola, 22 százaléka gimnázium, 13 százaléka óvoda és 10 százaléka technikum.

„Az egyházi iskolák tapasztalata, hogy az intézmény–család kapcsolat minősége nem kiegészítő elem, hanem az eredményesség egyik terepe; a kutatás ehhez kapcsolódó része kimutatta, hogy az egyházi oktatási intézményekben jelentős százalékban a falusi alacsony státusú, többgyermekes (12 százalék), falusi, lecsúszó, megkapaszkodó nagycsaládos (22 százalék) és kisvárosi, bizonytalan helyzetű szakmunkás (21 százalék) családokból érkező gyerekeket oktatnak, ellentétben a közhiedelemmel (lásd a 14 ezer fős kommentszekciót!), amely az egyházi iskola és az elitoktatás közé előszeretettel tesz egyenlőségjelet.” Az országos konferencián jelen lévő igazgatók, intézményfenntartó vezetők között a témában végzett ad hoc kutatás (kézfeltartás jelezte a válaszokat) is igazolta az említett arányokat.

„Jelenleg a vidéki stabil diplomások (a szülők 20 százaléka) jelentős része választ a gyermeke számára egyházi iskolát, a nagyvárosi jómódú diplomás szülők aránya jóval kisebb (12 százalék), a »felső tízezer« aránya pedig elenyésző az összképet nézve – folytatta az előadó. – S mivel a család számunkra nem háttérváltozó, hanem a pedagógiai tér része (például, ha a szülői elvárásokat nézzük), ezek az adatok még fontosabbak, különös tekintettel arra, hogy Magyarországon az alacsonyabb státusú társadalmi rétegekben magasabb a gyermekszám.” A témához hozzáfűzte: „akkor válik kényes kérdéssé az inkluzivitás (pedagógiai szemlélet, amely biztosítja, hogy minden gyermek – függetlenül képességeitől, hátterétől vagy sajátosságaitól – együtt tanuljon a többségi intézményekben – a szerk.), amikor szeretnénk felemelni a lecsúszó réteget – evangéliumi módon –, de próbálunk megfelelni a szülői elvárásoknak is, hogy a gyermek szabaduljon a kriminalitás, vagy a deviancia tereiből.

Tehát az nyilván nem megy, hogy egy osztályba felveszünk tizenkét bántalmazó gyermeket, mert abban az esetben a szülők egész biztosan el fogják vinni onnan a gyerekeiket. Meg kell találni a középutat, és egész biztosan nem lehet ezt felülről irányítani, előírni a tennivalókat, mert ez a helyben lévő iskola feladata.”

Az említett kutatás kimutatta, hogy a szülői elvárás jellemzően az egyházi iskolákkal kapcsolatban felülreprezentált. A felmérés másik aspektusa pedig azt jelezte, hogy hazánkban a kisvárosi stabil diplomás réteg (akik zömmel egyházi iskolába járatják a gyermeküket) körében országosan a legalacsonyabb a vallástalan szülőpárok aránya. A pedagógiai célok eredményessége szempontjából ez is figyelemreméltó szempont.

Az előadó a szemléletváltással kapcsolatban arra is rámutatott, hogy a mai gyerekek számára prioritás a közösség: „Az elmúlt évszázadban az iskolákban oktatás zajlott egyfajta közösségben; napjainkban elsőként közösséget kell teremteni, amelynek közegében megvalósulhat a tanulás. Ha a gyerek nem érzi magát közösségben a tanárral, a társaival, akkor nem fog tanulni. Ezért fontos, hogy a gyerek ki merje mondani a gondolatait, merjen kérdezni; ugyanakkor persze figyelni kell arra, hogy ez a részvételi kultúra ne csapjon át anarchiába. Az OGYM idei tanévtől bevezetett »Gyermekek és diákok hangja« című projektnapja is azt a célt szolgálja, hogy a tanulók nyitott légkörben megfogalmazhassák elképzeléseiket.”

A KaPI konferencia-programjának részeként Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Hivatásgondozó Bizottságának elnöke a hivatás évének szellemiségéről beszélt.

Az MKPK 2027-re meghirdette a tematikus évet, melynek keretében országos ministránstalálkozóra, illetve országos papi és szerzetesi találkozóra is sor kerül. Az eseménysorozat felelőse Martos Levente Balázs. A hivatás éve mottója: „Gyere, téged hív!” (Mk 10,49) – a mondatot a Jézushoz odataláló vak Bartimeus evangéliumi történetében olvashatjuk, amely egy életalakító találkozásról szól. 

A 2026. december 12-én kezdődő tematikus év célja a papi és szerzetesi hivatások értékének felmutatása mellett az, hogy minden keresztény életet Istennek adott válaszként értelmezzen, illetve rámutasson arra, hogy minden ember élete az odaadásban válik teljessé.

Martos Levente Balázs hangsúlyozta, hogy a „hivatás” gondolatát a katolikus iskolákban is szeretnék előtérbe helyezni lelkinapok, elkötelezett egyházi és világi emberekkel való találkozások által; törekvésük továbbá, hogy elmélyítsék a tanárok, iskolai munkatársak kölcsönös megbecsülésének kultúráját.

A konferencia végén Barcsák Marianna, a KaPI igazgatója zárszava után bejelentette, hogy úgy döntött, nem tölti ki a vezetői tisztségének teljes ciklusát, ahogy erről már kollégáit korábban értesítette is. Barcsák Marianna „alázatos és türelmes” szolgálatát Dékány Árpád Sixtus OCist, a Veszprémi Főegyházmegye oktatási irodájának vezetője méltatta és megköszönte.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Magyar Kurír