„Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány” (Jn 19,26–27) – ezzel az evangéliumi gondolattal nyitotta meg a rendezvényt Szaplonczay Miklós esperes.
Ezután Horváth Anita, a programsorozat önkéntes vezetője beszélt a megvalósulás folyamatáról, eredményeiről. A Teréz anyától vett gondolattal – „A csend gyümölcse az ima. Az imádság gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat” – igyekezett vázolni azt a szerteágazó munkát, amelyet kollégáival az elmúlt években végeztek.
Elmondta, hogy a Szegedi Görögkatolikus Parókia 2011 óta tekinti missziójának az idősek segítését, s idén hozta létre a Szent Rozália Szolgálatot, amely házi segítségnyújtó szolgálatként tevékenykedik.
A beszámolóból kiderült, hogy az általuk ellátott idős emberek legnagyobb nehézsége a magány. Éppen ezért a szolgálat létrejötte óta folyamatosan keresik, mivel tudnák szebbé, könnyebbé tenni a szépkorúak mindennapjait.
Az önkéntesek vezetője szerint a három évvel ezelőtt megálmodott önkénteshálózat legfőbb feladata a generációs szakadék szűkítése és a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése.
Céljaik megvalósításához partnerekre volt szükségük, így szegedi szakközépiskolákat, gimnáziumokat, kollégiumokat kerestek meg. Elsősorban közösségi szolgálatos diákokat céloztak meg abban reménykedve, hogy az idősekkel eltöltött idő után szívesen önkénteskednek a továbbiakban is. Programjaikhoz az idősebb generáció tagjait tájékoztató előadásokon szólították meg.
Felmérték az idősek érdeklődési körét, hogy tudják, milyen eseményeket érdemes szervezniük. Ennek alapján különböző munkacsoportokat hoztak létre, melyekben a fiatal önkéntesek tevékenykedhettek. De még ezt megelőzően a diákokat többek között elsősegély-, önismereti, érzékenyítő tréningek segítségével igyekeztek felkészíteni az idősekkel való találkozásra, a közös munkára.
A rendezvényeket szervező munkacsoportba 60 év felettiek jelentkezését is várták, hiszen ők „felhívják a figyelmet arra, hogy mi, fiatalok fejlődni csak valami régire építve tudunk” – hangsúlyozta a szegedi önkéntesek vezetője. A munkacsoport 14 találkozójának eredménye 16 kisebb és nagyobb rendezvény lett. Az idősek sok más tevékenység mellett részt vehettek számítógépes foglalkozásokon is.
Munkacsoport jött létre a magányoldásra is. A Szent Rozália Szolgálat által gondozott idősek kérhették önkéntes segítségét, vagy éppen egy-egy ellátottat gondozónője jelzése alapján kerestek fel otthonukban az időseket közös sétára, felolvasásra, beszélgetésre.
A Katolikus és Ifjúsági Felnőttképzési Egyesülettel (KIFE) együtt vezetett Vidám Nyugdíjas Délelőttök szervezésére is külön csoport alakult: hétről hétre tematikus foglalkozásokkal várták a senior korúakat. A munkacsoportba több mint ötven önkéntes kapcsolódott be a program három éve alatt.
Horváth Anita szerint a Szegedi Görögkatolikus Parókián a generációs szakadékon átívelve felépült egy híd. Az idősek és a fiatalok egyaránt segíthettek egymásnak és egymáson, olyan közösségek alakultak ki, ahol barátságok születtek.
Ezután a KIFE és a Talentum egyesület mutatkozott be, s végül a Szent Rozália Szolgálat vezetője, Kondé Ágnes köszönte meg a programban részt vevők áldozatos munkáját, s felhívta a figyelmet, hogy a szolgálat mindenkit vár a további programokra.
Forrás: Szegedi Görögkatolikus Parókia
Fotó: Szegedi Görögkatolikus Parókia, Pexels
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria