Az ember nem egy adat, az ember Isten szeretettörténete

A húsvétnak vége, így talán most érdemes elővennünk az elmúlt hetek jótanácsait, ajánlásait, felvetéseit, és elgondolkodnunk azon, hogy mit adott nekünk ez a különös élethelyzet, a feltámadásra való különleges várakozás. Furcsa volt az elmúlt néhány hét, hiszen az életünkre tett hatása miatt szinte lehetetlen volt és most is lehetetlen figyelmen kívül hagynunk a koronavírus-járványt.

Az új helyzetek alkalmazkodást kívánnak, ez pedig néha azt jelenti, hogy olyan döntésekre van szükség, amikor nem egy jó és egy rossz, hanem két rossz közül kell választani. Minél nagyobb valakin a felelősség, és minél több ember sorsa függ tőle, annál nehezebb lehet utat találni a számokra, adatokra, statisztikákra, előrejelzésekre épülő emberi racionalitás, illetve az isteni eredetű erkölcs közötti vékony mezsgyén. Anyagi központú világunk már csak ilyen.

Meghalnak, hát így jártak

A világjárványt sokan sokféleképpen értékelik, értelmezik. Egy ismerősöm nemes egyszerűséggel azt mondta: nem hisz benne. Hirtelen nem is értettem, hogy miben nem hisz. Eszembe jut a Sky News megrendítő riportfilmje, amit a bergamói kórházban forgattak: az intenzív osztályokká alakított kórházi várók, az életükért küzdő betegek, az orvosok, az ápolók, a halottakat elszállító katonai teherautók konvojának képe. Egy barátom nemes egyszerűséggel hisztinek nevezi a koronavírus-járványt, és szinte személyes sértésnek érzi, hogy korlátozzák a szokásos életvitelében. Olyanokkal is beszélgettem, akik számokat hoztak fel érvként: ennyi és ennyi emberből csak ennyi betegedett meg, és csupán ennyi halt meg. Különben is, néhány ezer öreg, beteg meg fog halni, így jártak – ez az utóbbi megfogalmazás szó szerint így hangzott el.

A mi Atyánk akarata vagyunk

Világos, hogy a fertőzések számának minimalizálása érdekében hozott intézkedések óriási gazdasági károkat okoznak. Az is borítékolható, hogy a munkahelyek elvesztése, az egzisztenciák megroppanása súlyos következményekkel jár majd sok ember és így sok család életében. Értem azt is, hogy a világi hatalmat gyakorló vezetőknek, az egyes országok kormányainak kemény kihívást jelent, hogyan lavírozzanak a gazdasági szempontok és a közvetlen életveszély minél hatékonyabb elhárítása között. Éppen ezért lehet – szó szerint – életbevágó, hogy a keresztény emberek a nagyobb közösségek, a népek, a nemzetek, az országok, végső soron az egész világ élő lelkiismereteként tűnjenek fel ezekben az időkben. Hogy az egyes döntések meghozatalakor minél nagyobb súllyal essen latba: az ember nem lehet egy szám. Nem lehet pusztán egy statisztikai adat, mert ha nem csak megszokásból, hanem átélt, mély hittel imádkozzuk, hogy legyen meg a mi Atyánk akarata, akkor elönt minket a megnyugtató bizonyosság, hogy egyikünk sem véletlenül született erre a világra. Mindannyian az ő akarata szerint létezünk. Ahogyan Ferenc pápa fogalmazott egy három évvel ezelőtt a Szent Péter téren elmondott tanításában: „Isten aggódik a mi életünkért, ő az, aki szeretné megkönnyíteni az életünket, és ezt úgy teszi, hogy a nevünkön szólít bennünket, ismerve mindnyájunk arcát. Minden ember olyan szeretettörténet, amit Isten ír ezen a földön. Mindnyájan Isten szeretettörténete vagyunk. Isten a saját nevünkön hív mindnyájunkat: név szerint ismer minket, néz minket, vár minket, megbocsát nekünk, türelmes velünk.”

Megbocsát nekünk, és türelmes velünk, amit úgy becsülhetünk meg igazán, ha őt tesszük meg életvezetőnknek, ha döntéseinknél az istenismeretből eredő tiszta lelkiismeretre hagyatkozunk, ha értelmünk magába fogadja a zsoltár szavait: „Minden forrásom belőled fakad.”

Pénz és mohóság, ember és Isten 

Isten aggódik az életünkért. Mindenki életéért. Azokért a milliókért, százmilliókért is, akik modern kori rabszolgaként a legjobban ki vannak téve a világgazdaság megtorpanásának. Hiszen ők nem csak tartalékkal nem rendelkeznek, hogy átvészeljenek egy ilyen nehéz időszakot, hanem alacsony bérüknél fogva már eddig sem volt biztosított számukra az egészséges élethez való joguk. Mert ők számok csupán. Adatok a kiadási oldalon a telhetetlen mohóság rendszerében. Olyan emberek rabszolgái, akik csak azt nézik, hogy a bevétel és a kiadás különbözete minél nagyobb legyen. Bármi áron és bárki élete árán. Erről egyszerre tehet a kapzsi ember és az, aki ezt elnézi neki. Mások életét sodorja veszélybe, aki az ember által értékké hazudott talmi ragyogás birtoklását helyezi más emberek élete elé. 

Nem kerülhetjük el a választást. Ahogyan a Szentatya fogalmazott húsvéthétfői miséjén: „Amikor megoldást találunk erre a világjárványra, az élet, az emberek feltámadása és a pénz istene között kell majd választani. (...) Ha a pénzt választod, akkor az éhség, a rabszolgaság, a háborúk, a fegyvergyárak, az iskolázatlan gyermekek útját választod... Ott van a sír. Uram, segíts nekünk, hogy az emberek számára jót tudjunk választani, anélkül, hogy beleesnénk a mammon sírjába.”

János Máté/NEK

 Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. április 26-i számában jelent meg.