„Azt tegyétek, amit belül hallotok” – Csíksomlyóról indult az erdélyi Szent Antal-tisztelet

Külhoni – 2019. június 17., hétfő | 17:01

A Szent Antal-nagykilenced végén, június 13-án idén is megtartották a Szent Antal közbenjárásáért bemutatott búcsúmisét Csíksomlyón, a Szent Antal-kápolnánál.

Minden év június 13-án Páduai Szent Antalra figyelünk jobban szentjeink között. Talán nincs is olyan katolikus, aki ne ismerné a hagyományos Szent Antal-szoborábrázolást: amint a ferences szerzetes karján a kis Jézussal tekint a hívek vagy a Mennyei Atya felé.

A Szent Antal közbenjárásáért bemutatott búcsúmisét idén is megtartották Csíksomlyón, a Szent Antal-kápolnánál – itt sohasem maradhat el az ima a szegények védőszentjének közbenjárásáért, hiszen Somlyóról indult az erdélyi Szent Antal-tisztelet hagyománya már több mint 270 éve.

Amikor már úgy érezzük, hogy semminek sincs értelme, lapozzuk át azoknak az életrajzát, akik nagy lélekké váltak, mert a szellemet tették uralkodóvá; a test csupán alázatos szolgája mindennek. A szentek életpéldájából erőt meríthetünk. Életük egyszerű, ugyanakkor rendkívüli; mondhatnánk, semmi különlegeset nem tettek, csupán próbálták életüket a lehető legtökéletesebben Istennek szentelni.

Olaszországban tartottak egyszer egy szavazást a szentek rangsorolásáról, eszerint az első helyet Páduai Szent Antal foglalhatja el

– ezekkel a szavakkal kezdte szentbeszédét Göthér Gergely csíksomlyói plébános a szentmisén. Hozzátette, minden katolikus templomban találhatunk szobrot, ami Szent Antalt ábrázolja a kis Jézussal a karján. Ez a jellegzetes ábrázolás azért maradt így ránk, mert a legenda szerint, amikor egy alkalommal imádkozott, az imakönyve fölött egy gyönyörű kisgyermeket pillantott meg a ferences szerzetes: a gyermek a kis Jézus volt, aki átölelte Szent Antalt. Közbenjárását ma is sokan kérik, és a templomok Szent Antal-perselyein keresztül ő ma is gondoskodik a világ szegényeiről.

A plébános elmondta, a szerzetes Ágoston-rendi kanonokként kezdte hivatását, de miután hallott a marokkói ferences mártírokról, eldöntötte, hogy belép a ferencesekhez, és misszionárius lesz. Szerénysége és egyszerűsége miatt sokáig észrevétlen maradt, remeteként élt, amíg egyszer olyan szentbeszédet nem tartott, amivel egész hallgatóságát ámulatba ejtette, és nemsokára egész Itáliában, majd Európában is ismert szónok lett.

Az üdvösség eléréséhez egész életen át tartó erőfeszítés szükséges. Tanuljunk Jézus példájából, aki többet imádkozott, mint olvasott. Erre építette Páduai Szent Antal az életét, sokszor ismételgette ezt a mondatot. Azt is mondta, hogy Jézus sebei arra figyelmeztetnek minket, hogy a lelkünk halhatatlan, ami értékesebb az elveszett vagyonnál. És ez a halhatatlan lélek több figyelmet érdemel, mint amit neki szentelünk – fejtette ki Göthér Gergely.

A jót nem lehet parancsolni, az egymásért hozott áldozatot nem lehet parancsszóra tenni – hangsúlyozta. – Isten bízik bennünk, hogy tudunk élni a szeretetével. Mindannyiunkban ott a rossz, a kísértés, de nekünk bíznunk kell Jézus erejében, hogy megtart minket szeretetében. Ebben is példát mutatott Páduai Szent Antal. Jelmondatunk is lehetne: mindent megtehetek azáltal, aki erőt ad nekem.

A plébános elmondta, egy budapesti falfirkán olvasta: „Azt tegyétek, amit belül hallotok.” Mély az üzenet, hiszen felmerül a kérdés, hogy mit szoktunk hallani legbelül? Egyáltalán megvizsgáljuk-e a kintről kapott üzeneteket, és muszáj-e mindent befogadnunk?

Szent Pál ezt másként fogalmazta meg: cselekedjünk a lélek gyümölcsei szerint, és tegyük azt, amit legbelül hallunk. A lélek gyümölcse a szeretet, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség.

Ma is gyönyörű kereszténynek lenni, annak ellenére, hogy a világ teljesen mást diktál. Van miből gazdálkodnunk: felnézhetünk szentjeinkre, akik üzennek nekünk, közbenjárnak értünk.

Az a legfontosabb az életünkben, hogy át tudjuk adni az irányítást alázattal Istennek. Kérjük továbbra is Szent Antal közbenjárását, hogy tudjunk lélekben boldogok lenni” – hangsúlyozta prédikációjában Göthér Gergely.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria