Befejeződött a bélapátfalvi ciszterci apátsági templom műemléki rekonstrukciója

A műemléki rekonstrukció terveit Rudolf Mihály DLA építész, az MMA rendes tagja és munkatársai készítették elő 2019 végétől. Bár a kivitelezés 2022 nyarán megindult, építtetői és kivitelezői viták miatt a projekt hosszú időre leállt. A munkálatok 2024 októberében vettek új lendületet, miután ismét Rudolf Mihály és csapata vette át a kivitelezés lebonyolítását a Hadas Építész Kft. koordinálásával. A multidiszciplináris szakmai összefogással megvalósult, művészileg és tudományosan is kiemelkedő felújítás érdemi része 2025 decemberére lezárult. A tervek szerint az új oltár felszentelésére és a templom egyházi használatba való visszaadására idén március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kerül sor.

A rekonstrukció során a tervezők kiterjedt európai analógiákat – többek között a lilienfeldi, heiligenkreuzi, zwettli, fossanovai és casamari ciszterci apátságok építészeti megoldásait – vettek alapul. Ennek a nemzetközi kitekintésnek az eredménye, hogy a bélapátfalvi templom rózsaablakának kiképzéséhez az olaszországi Casamari apátságának mintájára volterrai alabástromberakást alkalmaztak.

A beruházás keretében megújult a torony nélkül épült, nyeregtetős, háromhajós templom tetőszerkezete, korszerűsítették a csatornázást és a drénezést (vízelvezetés), az oldalhajók pedig új acélszerkezeti megerősítést kaptak. A kőrestaurátorok (többek között Kovács István vezetésével) elvégezték a Szent Imre-mellékoltár és a bélletes főkapu teljes körű helyreállítását. A falkutatási és periodizációs (román, gótikus, barokk) munkálatokat Bartos György művészettörténész vezette, támaszkodva a korábbi évtizedek meghatározó kutatóinak (Marosi Ernő, Valter Ilona, Bozóki Lajos, Buzás Gergely) eredményeire.

A projekt jelentős újdonsága a templom mellett felépült galériás múzeum és látogatóközpont. A kiállítótérben kapott helyet a templom restaurált szószéke, a korabeli bútorzat és az orgona, míg az újonnan kialakított kőtár (lapidárium) az apátság építészeti töredékeit mutatja be a nagyközönségnek. A komplexum teljes befejezéséhez már csak az időjárásfüggő környezetrendezési munkák – a körmeneti és a bejárati út kialakítása –, valamint kisebb patinázási feladatok vannak hátra.

A bélapátfalvi (korabeli nevén bélháromkúti) apátság felújítása nem csupán építészeti, hanem nemzeti emlékezetpolitikai szempontból is mérföldkő, hiszen a ciszterci rend magyarországi történetének egyik legfontosabb tárgyi mementójáról van szó. A rend hazai megtelepedése a 12–13. században, az Árpád-házi uralkodók idején tetőzött. A szigorú alapítási regulák miatt a bélkői monostort a tatárjárást közvetlenül megelőző évtizedben, 1232 körül alapította II. Kilit egri püspök. A szerzeteseket a III. Béla király által, francia barátok részvételével alapított pilisi anyamonostorból telepítették át.

Az épületegyüttes története a magyar történelem viharainak lenyomata. Az épülő monostort már az 1241–42-es tatárjárás során feldúlták, majd az újjáépítést követően a 16. századra a reformáció térhódítása és az oszmán előretörés miatt teljesen elnéptelenedett. A kolostorépület elpusztult, a rend előírásai szerint épült nyugati előcsarnok megsemmisült. Bár a török kiűzése után a ciszterciek nem tértek vissza, a romos templomot Erdődi Gábor egri püspök a 18. század harmincas éveiben barokk stílusjegyekkel kiegészítve újjáépíttette. A 19. században a műemlék déli oldalán, a középkori kolostor alapjain kőedénygyár létesült, amely 1927-ig működött, súlyos statikai károkat okozva az ősi falmaradványokban.

A most lezárult felújítás több generációnyi tudományos kutatómunka betetőzése. A műemlék megmentését az 1930-as években Lux Kálmán kezdte meg, majd az 1950-es és ’60-as években Szakál Ernő, Rados Jenő, valamint Valter Ilona folytatta. Utóbbi régész tárta fel a kolostor kerengőjének, refektóriumának és kútházának alapjait, valamint bizonyította a nyugati előcsarnok egykori létezését. A Rudolf Mihály vezette jelenlegi rekonstrukció e gazdag kutatástörténeti örökséget ötvözte a 21. századi műemlékvédelmi és technológiai elvárásokkal, megőrizve a Kárpát-medence egyik legjelentősebb középkori szakrális terét.

Forrás és fotó: MMA/Múlt-kor

Magyar Kurír