Bráda Tibornak és Rácz Gábornak adományozott a püspöki konferencia Pro Cultura Christiana díjat

Kultúra – 2021. november 10., szerda | 17:40

Bráda Tibor üvegfestőművész és Rácz Gábor zománcművész vehette át november 10-én Veres András győri megyéspüspöktől, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökétől a testület idei Pro Cultura Christiana díjait a keresztény kultúra átadása terén végzett szolgálatukért.

A díjátadón jelen volt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Tóth Tamás, a konferencia titkára.

Veres András püspök az eseményen elmondta, hogy bár a pandémia miatt szűk körű az ünnepség, a díjazottak képzeljék oda az egész püspöki konferenciát, amely együttesen döntött a díjakról. A főpásztor szerint a díjaknak üzenetértéke van, nem is csak a katolikus világ felé, hanem szélesebb körben. „Önök azok, akik munkásságukkal olyan értéket igyekeznek az egész társadalom előtt megjeleníteni, amely mindenki boldogulását akarja szolgálni, még akkor is, hogyha nem mindenki van ennek tudatában. Ha egy keresztény valóban keresztény, akkor az általa végzett dolgok minden ember javát szolgálják, nem csak a hívőkét.”

A díjazottak laudációit Fritzné Tőkés Éva, az MKPK Sajtószolgálatának vezetője olvasta fel.

Rácz Gábor zománcművész 1951. január 14-én született Budapesten. Keresztény családban nőtt fel, édesapja festőművész volt, édesanyja pedig portréfestéssel foglalkozott.

Szülei révén korán megtanulta az olajfestés technikáját. Később díszítőfestőnek jelentkezett művészeti gimnáziumba, ahol freskó- és szekkófestéssel, mozaikkészítéssel egyaránt foglalkoztak, és az ólomüvegablak-készítést is kipróbálhatta. Diplomáját 1974-ben szerezte a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestere Schrammel Imre volt. A zománcozás alapjaival 1968-ban, majd a ’70-es évek elején főiskolai fakultáció keretében ismerkedett meg, Albert Péter és Somogyi Gábor vezetésével, a LAMPART budapesti gyárában.

Szabadfoglalkozású iparművészként a zománcművészet és a liturgikus terek rendezése a fő profilja. Tanulmányai és családi háttere miatt felfogása alapvetően festői, a festőzománc eljárásokat alkalmazza. Vallásos, metafizikus táblaképigényű zománcos alkotásait elsősorban acéllemezre készíti, amelyeken finom transzparens felületeket hoz létre, majd ezt egyes művein zománcozott rézfólia applikációval egészíti ki. Kortárs egyházművészként legjellemzőbb munkái azonban a keresztény szakrális terekbe készült nagyméretű zománcművei, például korpusz, pasztofórium, oltárkép. Ezekhez gyakran a templom liturgikus terének rendezése is társult.

Az 1970-es évek közepe óta több mint hetven templomban dolgozott egyházi felkérésre. Zománctechnikával készült munkái között számos nagyméretű oltárképet is találunk. Kezdetben Tokaj-Hegyaljáról, a Zemplén vidékéről kapott megbízásokat. Fiatalon felkérték az angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplom liturgikus terének kialakítására. 1985-ben a hágai Gerardus Majella-templom tűzzománckeresztjét és pasztofóriumát készítette el, továbbá nevéhez fűződik többek között a debreceni Megtestesülés-templom oltárképe, a szombathelyi Szent Kvirin-plébániatemplom és az óbudai szalézi templom zománcoltárképe. A felújított sárospataki kisbazilika keresztje és a harangjáték háza ugyancsak művészi alkotásai közé sorolhatóak.

1989 óta tagja a CreativKreis International nemzetközi művész egyesületnek, majd 1992 óta a szervezet magyarországi elnöke. A Tűzzománcművészek Magyarországi Társaságának alapító tagja. A témában gyakran tart művészeti kurzusokat Ausztriában és Németországban.

Számos egyéni kiállítása volt többek között Budapesten, Miskolcon, Esztergomban, Szentendrén, Szombathelyen és Tihanyban, valamint határainkon túl Németországban és Ausztriában. Csoportos kiállításokon is megjelentek munkái Magyarországon kívül Európa számos országában és Kanadában.

Ahogy az ötgyermekes családapa egy korábbi, Új Embernek adott interjúban elmondta, a vallási jellegű alkotásokon, oltárképeken túl a természet is művészete középpontjában áll: „A teremtés leképezése, a genezis, (…) a Földünk, a »megbillent Föld« témája nagyon közel áll hozzám. Talán úgy foglalhatnám össze, a Nagy Alkotónk megközelítése a természet szépségeinek megragadásán keresztül.”

*

Bráda Tibor festőművész 1941. szeptember 18-án született Karcagon. Szülei pedagógusok: édesapja fizikatanár, édesanyja tanítónő volt. 1944-ben kisgyermekként veszítette el édesapját a második világháborúban.

Bráda Tibor már ifjú korától a festészethez vonzódott, középiskoláját 1956-tól a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végezte, ahol Újváry Lajos festőművész volt a szaktanára. Érettségi után 1960–1967 között a Képzőművészeti Főiskolán a festészetet Pap Gyula, Sarkantyu Simon és Szentiványi Lajos mesterektől tanulta. 1969–1971 között Derkovits-ösztöndíjat kapott.

A Képzőművészeti Főiskolán 1971-től először tanársegédként, majd tanárként, végül 1987-től főiskolai docensként dolgozott. Oktatta és nevelte a jelen és a jövő művészgenerációit.

Festészetét meghatározza a színek kezelése: figurális képeit a határozott színkezelés, a színek finom összhangja jellemzi. Korai, sötétebb tónusú festmények után az 1970-es évek második felében gazdag koloritú, oldott festésű, kontrasztos színkompozíciókat alkotott. E munkáira a rajzosság is jellemző volt. A ’70-es évek végétől feszes kompozíciójú, sötétebb tónusú, keményebben festett műveket hozott létre. A ’80-as évek közepére színvilága a pasztellszínek felé tolódott, az 1990-es években nagy formátumú festményeket alkotott.

Bráda Tibor számos díjat kapott, többek között 1984-ben Munkácsy-díjat, majd 2002-ben Magyar Arany Érdemkeresztet adományoztak neki a hazai képzőművészeti életben betöltött sokszínű tevékenységéért.

1953-tól kezdve több egyéni kiállítása volt látható Budapesttől Miskolcig, Simontornyától Székesfehérvárig, Dombóvártól Debrecenig. Az első gyűjteményes dombóvári kiállítását 1977-ben egykori gimnáziumi tanára, Péczely László nyitotta meg. Egyes munkái eljutottak Európa több országába és a kontinensen túl is.

Bráda Tibor a DunapArt alkotóközösség művészeti vezetője, a Magyar Festészet Napjának alapítója.

Hithű reformátusként éli életét feleségével, két lányuk született. Művészetén keresztül igyekszik elősegíteni a katolikus–protestáns párbeszédet a katolikus templomokban a Mária-tisztelet és a szentek tiszteletét elmélyítő alkotásaival. Ennek gyönyörű példája a dunaújvárosi Krisztus Király-főtemplom számára elkészített kilenc hatalmas méretű üvegablak (7,4 m x 4,5 m) a magyar szent családokról. A színek harmóniájával, a kompozíciók tisztaságával, a dekoratív formák művészi ritmusával örömteli életet, melegséget lehel a monumentális építészeti térbe. A művész gazdag és színes életművének egyik meghatározó csúcsa ezen remekmű, amely révén megteremtette a Magyar Szentek Panteonját.

A nyolcvanéves Bráda Tibor a díjátadót követően a jelen lévő Spányi Antal püspöknek megköszönte az ajánlást és azt a lehetőséget is, hogy a dunaújvárosi Krisztus Király-templom üvegablakainak elkészítését rá és családjára bízták. Hozzátette, hogy ez a mai Magyarország legnagyobb üvegalkotása, 270 négyzetméter. A családtagjaival együtt alkotó művész azt tűzte ki célul, hogy négy év alatt fejezik be az alkotást, és ez meg is történik jövő tavasszal. Ám Bráda Tibor családjával együtt egy hasonlóan nagy művön is dolgozik: a sárospataki basilica minor ugyanekkora felületet kitevő üvegablakain. Ez a mű Szent Erzsébet életéről fog szólni, el is készült már belőle három ablak, amelyeket beillesztettek a helyükre. A művész bízik benne, hogy Isten segítségével ezt a munkát is be tudják fejezni négy esztendő alatt.

Ma este olvashatják interjúnkat Bráda Tiborral, holnap pedig újból közzétesszük a Rácz Gáborral nemrégiben, a hetvenéves születésnapja apropóján készített beszélgetésünket.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria