Az otthon lakói és dolgozói produkcióikkal igyekeztek megszólítani a hozzátartozókat is, egy örömtánc erejéig bevonva minden jelenlévőt.
A rendezvényen megemlékeztek a Katolikus Szeretetszolgálat létrejöttének 75. évfordulójáról is, melyet idén ünnepel a szervezet.
*
Pax idősotthon
A Kecskemét környéki tanyavilág szolgálatára 1922 után bencés szerzetesnői közösség kezdte meg működését. Áldásos tevékenységüknek a szerzetesrendek 1950-es szétszóratása vetett véget. A Szeretetszolgálat a régi ispánlakásban előbb átmeneti otthont, majd 1984-ben idősek otthonát létesített. Ma már egymás mellett él és működik a Szent Benedek Leányai szerzetesrend és a Pax Otthon.
Az intézmény 91 férőhelyes, mely biztosítja az otthonlakók (férfiak, nők és házaspárok) korának, egészségi állapotának megfelelő korszerű fizikai és egészségügyi ellátást, pszichés gondozást, valamint célszerű és hasznos tevékenységük megszervezését, foglalkoztatásukat. Vállalják Alzheimer-kórban szenvedő és demens betegek ápolását is.
Az intézmény elsődleges feladata a szeretetteljes gondozás és ápolás, az emberi méltóság megtartása, kiváltképpen a demencia kórképpel élők tekintetében egyedi biztonságot nyújtó otthonias környezetben, melyet csendes, nyugodt zöldövezet ölel körül. Ellátottaik az élet utolsó szakaszában érkeznek oda, ezért fontos, hogy otthon érezzék magukat, és az alap elsődleges szolgáltatáson túl olyan lehetőséget biztosítsanak számukra, ami mindennapjaikat tartalmas, erőt adó, örömteli pillanatokkal tölti meg. Kognitív zavaraik mellett is érzékeljék a jó bánásmódot, a családias légkört és a gondoskodást, hiszen ezáltal marad meg az emberi méltóságuk.
Forrás: Katolikus Szeretetszolgálat
Forrás és fotó: Katolikus Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria