Domonkos nővérek missziója Szibériában, párbeszédben más vallásokkal

A Szent Domonkos-rend nővérei 2000-ben kezdték meg missziójukat Burjátföldön. „Missziónk kezdetén – emlékszik vissza Bernadetta Gratkowska nővér – annyira szokatlan volt a jelenlétünk a helyiek számára, hogy az emberek kiszaladtak az üzletekből, csak hogy lássák, amint a nővérek végigmennek az utcán.”

Hideg van, és nem csak odakint

Az új misszió első lépései nem voltak könnyűek. A Lengyelországból érkező szerzetesnővéreknek hozzá kellett szokniuk a szigorú szibériai éghajlathoz, és rá kellett jönniük, hogy errefelé a hideg nem csak az utcán érezhető. „Nagyon jól emlékszem az első szibériai telünkre – meséli Bernadetta nővér. – Egész januárban mínusz 45 fokig ment le a hőmérséklet. A város fűtési rendszere leállt. A lakásban mínusz 12 és plusz 4 fok között ingadozott a hőmérséklet: otthon is kabátban kellett lennünk.”

A Burjátföld fővárosában, Ulan-Udében élő katolikus közösség sok más, a volt Szovjetunió területén élő katolikus közösség sorsában osztozott. Az 1907-ben épült plébániatemplomot a szovjet elnyomás idején lerombolták. A híveket hosszú éveken keresztül megfosztották a lehetőségtől, hogy nyíltan gyakorolják hitüket. 2003-ban a köztársaság telket biztosított egy katolikus templom építéséhez, amely két évvel később már el is készült. Azóta a templom fölé emelkedő kereszt ismét a keresztény jelenlét jelévé vált ezen a földön.

„Khadak”: burját hagyomány a keresztény közösségben

A Krisztusról szóló tanúságtétel kezdettől fogva a párbeszéd formáját öltötte ebben a soknemzetiségű, ősi buddhista és sámánista gyökerekkel rendelkező térségben. A kezdeti kíváncsiságot fokozatosan a közös értékek felfedezése váltotta fel. A keresztény felebaráti szeretet parancsa ugyanis visszhangra talál az erőszakmentesség buddhista elvében is. A hagyományos burját kultúra pedig mély tiszteletet táplál a család és az idősek iránt.

A békés párbeszéd légkörében a különböző felekezetek kölcsönösen gazdagítják egymást, miközben egy közös cél felé törekednek, amely az emberi méltóság védelme.

Az idő múlásával egyes burját hagyományok tartósan beépültek a katolikus közösségek életébe. Ezek egyike a „khadak”, a köszöntés sajátos formája, amely mély tiszteletet fejez ki. Ennek során meghajlással kíséretében selyemsálat és kumiszt – erjesztett kancatejet – ajánlanak fel. Így fogadják a vendégeket az ulan-udei katolikus plébánián és a domonkos nővérek szerzetesi közösségében is.

A szolgálat mint meghívás a párbeszédre

A misszió kezdetétől fogva a szerzetesnők szolgálata meghívás volt az evangéliumi értékekről folytatott párbeszédre. A rászorulók megsegítésére irányuló munkájuk különösen a nem vallásos emberek körében okozott meglepetést. „Miért segítetek olyan embereknek, akiket még csak nem is ismertek?” – kérdezték tőlük. A nővérek azt válaszolták, hogy a legszegényebbekben Krisztus arcát látják. Ez a válasz újabb kérdéseket szült, és így utat nyitott a hitről, az emberi méltóságról és az evangéliumról folytatott beszélgetéseknek.

A szerzetesnővérek missziója kezdettől fogva elsősorban a szegény és hátrányos helyzetű családokból érkező gyermekek segítésére irányult.

„Nem csupán egy darab kenyérért jöttek hozzánk – meséli Bernadetta nővér –, hanem mindenekelőtt meleg fogadtatásra és biztonságérzetre vágytak. Különféle foglalkozásokat szerveztünk, hogy a gyerekek kibontakoztathassák tehetségüket, és segítettünk nekik a tanulásban.”

A nővérek ma is gondoskodnak gyermekekről és fiatalokról, és a szentségek vételére való felkészülésükben is kísérik őket. Szolgálatuk különleges területévé vált a betegek segítése és lelki kísérése is a városi kórház palliatív ellátást nyújtó osztályán.

A Szent Domonkos-harmadrend Burjátföldön

Az idő múlásával a kultúrák közötti párbeszéd mélyebb szintet ért el. A plébánia híveiben megérett a vágy, hogy osztozzanak Szent Domonkos karizmájában, és azt mindennapi életük részévé tegyék. Így született meg Burjátföldön a Szent Domonkos-harmadrend. Elöször néhány helyi burját jelentkezett, később egy Mongóliából származó fiatal nő csatlakozott hozzájuk, majd orosz férfiak és nők is. Életükben igyekeznek megtestesíteni a domonkos eszményt: a szemlélődést, amely a Krisztusról szóló tanúságtételhez vezet.

Burjátföld: mozaik, amelyben minden egyes darab számít

Burjátföld a kultúrák és népek alkotta nagy és gyönyörű mozaik, amelyet Isten alkotott. E föld katolikus közössége csupán egyetlen darabja ennek a csodálatos képnek. „Missziós életem – meséli Bernadetta nővér – megtanított arra, hogy minden egyes ember számít. Az emberek gyakran nem tudják, hogyan tegyék meg az első lépést a hit felé. Ezért olyan fontos, hogy figyelmet szenteljünk nekik.

A burját kultúrában az, hogy időt szánunk valakire, a tisztelet jele. Úgy gondolom, éppen

ez az a tanúságtétel, amelyet a mi kis katolikus közösségünk az egyetemes Egyháznak adhat: minden ember számít.”

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News/Domonkos rend archívuma

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír