Egy világraszóló gyűjtemény – Kontsek Ildikó az esztergomi Keresztény Múzeum másfél évszázadáról

A múzeum a Esztergom-Vízivárosban, a Mindszenty herceg­prímás terén lévő prímási palotában található. Kiemelkedő darabjai közé tartozik a Kolozsvári Tamás által készített Kálvária-­oltár, a garamszentbenedeki úrkoporsó, valamint MS mester passió­sorozata. Gazdag anyagával a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum mögött az ország legnagyobb, kifejezetten régi korok művészetét bemutató közgyűjteménye, és Európa jelentősebb egyházi gyűjteményei között is számontartják. 

– A Keresztény Múzeumot Simor János bíboros, hercegprímás alapította 1875-ben. A műtárgyak bemutatásának első helyszíne az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár épületében volt, innen 1882-ben költözött át a képtár a prímási palotába. Mi indította a hercegprímást erre a lépésre? Ennyire érdekelte őt a kultúra?

– Simor János érsek fejezte be az esztergomi érsekség újkori újjáépítését három 19. századi elődje, Rudnay Sándor, Kopácsy József, Scitovszky János után. Ők hozták létre a mai bazilikát és a környező épületegyüttest. Ez egy hosszú folyamat volt, amelynek Simor János jutott a végére, aki 1867-től 1891-ig töltötte be a prímási tisztséget. A nagy ívű koncepció példája természetesen Róma, a Vatikán volt. Ha ebben az összefüggésben nézzük, akkor a székesegyházhoz, a káptalan elhelyezéséhez, a szeminárium épületéhez hozzátartoznak a kulturális intézmények is. Már Rudnay Sándor idejében elkészült a Főszékesegyházi Könyvtár épülete a Víziváros kapujában. A történeti levéltárnak több helye is volt, így az iratokat különböző helyeken raktározták. A prímási főépítész, Lippert József utolsó, nélkülözhetetlen elemként megtervezte a prímási székházat, amely korábban jezsuita rendház volt, és gimnáziumként működött. 1820 óta ezt az épületet használta a török hódoltság után végre visszatérő esztergomi érsek, majd Simor János bővítette reneszánsz stílusú palotává. A hivatali funkciók, reprezentatív terek, lakosztályok mellett már a tervezés során itt kapott helyet az érseki vagy Simor-képtár. Keresztény Múzeumnak csak később kezdték nevezni. Úgy alakították ki az épületet, hogy külön lépcsőháza legyen, így a nagyközönség is zavartalanul elérhesse. Az első kiállítást 1875. október 12-én rendezték be a Főszékesegyházi Könyvtárban, egy pengefalakkal megosztott nagyobb teremben, ahol háromszáz képet állítottak ki. Nem volt ünnepélyes megnyitó; a sajtó utólag megírta, hogy Simor János mindenféle formalitás nélkül megnyitotta az érseki képtárat. Az alapító szándékáról annyit közöltek: a képtár létrehozásával az a célja, hogy a régi művek szemlélésén keresztül korának papjai, papnövendékei, művészei és hívei közelebb kerüljenek a művészet szépségéhez, s a művészettörténet tanulmányozása révén eljussanak koruk esztétikai értéséig, hogy a jelenkorban is valóban szép műalkotásokat várjanak el, illetve hozzanak létre. Ez nagyon fontos és szép célkitűzés, ami folyamatosan a szemünk előtt lebeg. Mire a képtár 1882-ben átköltözött a könyvtárból a prímási palotába, már megháromszorozódott az állománya.

– Hogyan történt ez? Vásárlások, ajándékozások révén?

– A művészet iránt kiemelkedően érdeklődő kanonokok, Knauz Nándor, Dankó József, Maszlaghy Ferenc álltak Simor János mellé, és szakértelmükkel segítették, hogy bővüljön a gyűjtemény. Emellett a korabeli hazai és külföldi műkereskedők sorra kínálták fel a tulajdonukban lévő festményeket, tárgyakat.

– Ekkor kezdődött el a felvidéki bányavárosok templomaiban található képek, oltárok Esztergomba kerülésének időszaka?

– A gyűjteményi alapkoncepció már a megnyitáskor, 1875-ben kirajzolódott: középkori, reneszánsz és kortárs művészet. A 15–16. századból származó középkori szobrok és táblaképek eleinte olyan templomokból érkeztek, amelyek akkor az Esztergomi Főegyházmegyéhez tartoztak. Ezek az alkotások ekkoriban már használaton kívül voltak. A 19. század közepétől fedezi fel magának a kulturális élet a középkor művészetének kincseit, melyeket a 17–18. század folyamán barokkizált, majd az új szemlélet szerint historizáló stílusban újjáépített templomokban még felleltek. A legszebb példa erre Garamszentbenedek. Onnan kerül hozzánk több jelentős műtárgy, többek között Kolozsvári Tamás híres Kálvária-oltárának nyolc táblaképe és az úrkoporsó. Nem sokkal a képtár megnyitását követően, 1878-ban vásárolja meg Simor az itáliai gyűjtemény gerincét adó Bertinelli-gyűjteményt, Raffaele Bertinelli római kanonok hatvan festményét. Simor Jánoshoz mindemellett nagyon közel állt a 19. századi vallásos festészet is. Ez még nincs teljesen kikutatva, de tudjuk: már győri püspökként is érdeklődött a kortárs művészet iránt, vásárolt és meg is rendelt darabokat. Ha felújíttatott vagy építtetett egy-egy templomot, akkor a környezetébe bevonzott osztrák, német és hazai művészek közül többeket is meghívott arra, hogy olyan műveket is alkossanak, amelyeket majd bevesz a gyűjteményébe. Ilyen foglalkoztatott művész lett például Liezen-Mayer Sándor, Szoldatits Ferenc, Ligeti Antal és Paczka Ferenc, akik megrendelt jeleneteket és portrékat is festettek a mecénásról. 

– Az idei esztendő kiemelkedő művészeti eseménye volt az MS mester és kora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A titokzatos művész passióképei a Keresztény Múzeum talán leghíresebb darabjai. Nemzetközi hírű négy festménye már a kezdetektől, vagyis 1875-től látható volt a gyűjteményben?

– Akkor még nem, de 1891-ben már szerepeltek a nyomtatott katalógusban; a Koháry-Coburg családtól kaptuk ezeket az alkotásokat. Azt is tudjuk, hogy három passiókép 1876-ban Budapesten, Károlyi Alajos palotájában volt kiállítva. Simor egy olyan gyűjteményt hozott létre, amelynek a középkor, a reneszánsz és a 19. századi kortárs alkotások voltak a hangsúlyos elemei. Ezekhez kapcsolódtak idővel más illeszthető gyűjtemények is. Az első törzsgyűjteményi egység mindenképpen a simori, a második pedig az Ipolyi-féle gyűjtemény.

– Ipolyi Arnold Simor János kortársa, besztercebányai, majd rövid ideig nagyváradi püspök, emellett történész, régész, művészet­történész, irodalomtörténész is volt.

– Így van. Besztercebányai püspökként hasonló magángyűjteményt hozott létre, mint Simor János, de nem tudott múzeumot nyitni; később váradi püspökként sem. Utóbb ideiglenes kiállításokat rendeztek csak a hagyatékából a székhelyén. Halála évében, 1886-ban belefoglalta a végrendeletébe: ha nem jön létre múzeum Nagyváradon, akkor – ahogyan írta – az esztergomi Keresztény Múzeum (!) örökölje a gyűjteményét. Simor János ekkor még élt. Amint kézhez kapta a végrendeletet, azonnal átnevezte Keresztény Múzeummá az általa létrehozott képtárat. Összehívta a káptalant, tagjaira bízta a saját magángyűjteményét. Ettől kezdve egyre kevesebben hívták a múzeumot Simor- vagy Hercegprímás Képtárnak. Általánossá vált a máig használatos elnevezés. Az érsek által kijelölt új tulajdonos, a főkáptalan egy olyan szervezet Esztergomban, amelynek tagjai között mindig akadnak a kultúra, a művészet iránt kiemelten érdeklődő kanonokok, akik gondozni, bővíteni fogják a gyűjteményt, és a fenntartás anyagi alapjait is meg tudják teremteni a múzeum számára. A névváltoztatásnak akkor lett különös jelentősége, amikor az első világháború végén a gyűjteményt a román csapatok által veszélyeztetett Nagyváradról átszállították Magyarországra. A román állam szerette volna visszaszerezni azt, de a magyar állam, Csernoch János prímással együtt, 1925-ben megnyerte a pert, így az Ipolyi-gyűjtemény is bekerült a múzeumba, második törzsgyűjteményként.

– Mennyiben hasonlít ez az utóbbi gyűjtemény a Simor János nevével fémjelzetthez?

– Nagyon hasonló a szerkezete. Az Ipolyi-gyűjteményben is vannak középkori tárgyak, nemcsak magyar, hanem osztrák, német és itáliai alkotások, s megjelenik benne Ipolyinak a kortárs művészetek iránti érdeklődése is. Az ő gyűjtőtevékenysége sokkal kiterjedtebb, sokszínűbb; látszik, hogy több tudományterületen is aktívan tevékenykedett. Simor János soha nem foglalkozott a művészettel tudományos megközelítésben, ő művészetkedvelőnek nevezhető. Az iparművészeti tárgyakhoz volt csatolható 1926-ban a harmadik törzsgyűjtemény: Giulio Capece Zurlo, San Marco hercege és özvegye, Nákó Mileva hagyatéka. A nagykomlósi köznemesi családból származó nápolyi hercegné férje halála után többek között támogatta a Jó Pásztor-nővérek megtelepedését Óbudán.

– A San Marco-gyűjteménynek mi a jelentősége a Keresztény Múzeum szempontjából?

– Nagyon sok értékes itáliai barokk festményt tartalmaz. A meglévő reneszánsz anyagkronológia folytatásaként kaptunk egy újabb művészettörténeti korszakot képviselő nagyon szép képanyagot is, valamint nagy mennyiségű újkori iparművészeti tárgyat – porcelánokat, kerámiákat, textíliákat –, amelyek szépen kiegészítik a korábban már meglévő, Ipolyitól eredő gyűjteményegységeinket. Így vált teljessé a Keresztény Múzeumot máig jellemző széles hazai és nemzetközi gyűjtőkör.

– Térjünk vissza kicsit MS mesterhez: a Szépművészeti Múzeumban nemrég megrendezett kiállítás mennyiben járult hozzá az alkotó jobb hazai, illetve nemzetközi megismeréséhez?

– MS mester – a Feltámadáson látható évszám szerint – 1506-ban festette a passióképeket, melyek majd négyszáz évvel később kerültek hozzánk. Múzeumunk legjelentősebb tárgyai, Kolozsvári Tamás az imént már említett Kálvária-oltára, a garamszentbenedeki úrkoporsó és MS mester passióképei bekerültek a magyarországi művészettörténeti kánonba. Minden vonatkozó tankönyvben szerepelnek. MS mester neve, művészete rendszeresen előkerül nálunk előadásokon, kisebb tárlatokon, a hatos számmal végződő években. A múzeum iránti érdeklődés fenntartásában sokat segít, ha a művészettörténész- és a restaurátorszakma kiemelt figyelmet szentel egy-egy témának. Az idei tárlatot harminc évvel megelőzően, 1997-ben volt egy nagy MS mester-kiállítás a budapesti Nemzeti Galériában. Arról is megjelent egy igényes monográfia, akárcsak az idei tárlatról. Már az évekkel ezelőtt elindított tervezés fázisában tudtuk, hogy itt a legújabb technikai lehetőségeket, a legfrissebb kutatási eredményeket felhasználva közelítenek majd a témához a legfelkészültebb kollégák, és ez nagyon izgalmas lesz. Óriási jelentőségű a magyar művészettörténet-tudomány életében, és a múzeumunknak is kiemelten fontos, hogy az új eredményeket állandó kiállításukban tudjuk majd megismertetni a látogatókkal.

– A régi korok kiemelkedő művészeivel együtt a 20. és most már 21. század képzőművészeinek munkái is helyet kapnak a Keresztény Múzeumban.

– Mindig nagyon fontos volt számunkra a középkor és a reneszánsz művészet kutatása. Könyvek és tanulmányok jelentek meg ezekről az időközben restaurált tárgyakról. Varga Dezső a korábbi Képzőművészeti Főiskola, ma már egyetem restaurátor tanszékét is vezette, s ebben a minőségében ápolta, segítette a kapcsolatot a restaurátorszakma és a Keresztény Múzeum között. Prokoppné Stengl Marianna, Mojzer Miklós, Mucsi András, Farkas Attila és mások munkássága révén az akkori lehetőségekhez mérten nagyon alapos, komoly szakmai munka folyt nálunk. Éppen a restaurátorműhelyben rendezett kamarakiállításokon jelentek meg először a kortárs alkotók művei az 1950–1960-as években.  Akkor még elhallgatott, „nem támogatott”, de mára már a legnagyobbak között számontartott művészek léphettek a közönség elé, mint például Gadányi Jenő, Korniss Dezső vagy Bálint Endre. Az 1969–1973 között történt teljes körű felújítás és modernizáció után az időszaki tárlatok egyre gyakoribbá váltak, olyannyira, hogy 1982-ben külön időszaki kiállítási termet is kaptunk Lékai László bíboros úr jóvoltából, aki szintén jelentős művészetpártoló volt. Az első tárlatok a két háború közötti időszakra visszatekintő, úgynevezett római iskola művészetét mutatták be, illetve a II. Vatikáni Zsinat után épült modern templomokról Mudrák Attila fotográfus által készített, ma már kordokumentumnak számító fényképeket láthatták az érdeklődők. Lékai László prímás olyannyira kedvelte a kortárs alkotókat, hogy vásárolt is tőlük, megvette többek között Szántó Piroska könyvben is bemutatott Bibliai képek sorozatát. 1975-ben Cséfalvay Pál lett az igazgató, aki papként utóbb az ELTE nappali tagozatán elvégezte a művészettörténet szakot. Elismertsége, kiterjedt szakmai kapcsolatai kedvezően befolyásolták a múzeum működését. Pál atya a Főszékesegyházi Kincstár művészettörténész vezetője is volt, így tovább erősíthette a képtár és az ugyancsak Simor érsek által 1886-ban megnyitott kincstár most is fennálló szoros kapcsolatát. A nyolcvanas években minden szezonban négy-öt új időszaki tárlatot is megnyitott a múzeum kortárs művészek számára, illetve történeti témákat is érintettek a gyűjtemény gazdag raktári anyagára és a társintézményekre támaszkodva. Ez a tevékenység a rendszerváltás után is folytatódott. Pál atya igyekezett múzeumi kiadványokat is készíteni, de a katalógusok megjelentetése nagyban függött a finanszírozási lehetőségektől.

– Ha jól tudjuk, Ön Cséfalvay Pál igazgatósága idején került a Keresztény Múzeumba.

– Igen, rögtön az érettségi után, 1987-ben fölvettek könyvtárosnak. Szükség volt tárlatvezetőre is, és mivel jól beszéltem angolul és németül, a könyvtár rendezése mellett ismertethettem értékeinket az akkoriban tömegesen idelátogató külföldi turistáknak. Egy évvel később jelentkeztem az ELTE művészettörténet–német szakára, felvettek, majd az egyetemi éveim alatt is rendszeresen bejártam a múzeumba. Cséfalvay Pál atya megengedte, hogy szervezői feladatokat lássak el az időszaki kiállítások körül, és rendezzem a könyvtárba újonnan beérkező könyveket. 1994-ben diplomáztam, attól kezdve művészettörténészként dolgozom. Idővel megszülettek a gyermekeim, de közel lakom a Keresztény Múzeumhoz, nem volt gond, rendszeresen bejártam segíteni. Cséfalvay Pál 2010 decemberében hunyt el. Én követtem őt az igazgatói székben, 2011-től vezetem az intézményt.

– Néhány héttel ezelőtt, a Múzeumok Éjszakáján Új szerzemények címmel időszaki kiállítás nyílt a Keresztény Múzeumban. A bemutatott tárgyak között szerepel Salvador Dalí Feszülete is...

– Ez egy szép kisplasztika a művész híres feszületábrázolásáról. Nem egyedi darab, háromszáz példány készült belőle, a nálunk látható a hetvennyolcas számot viseli. 1992-ben került hozzánk. A mostani időszaki kiállításunk visszaemlékezés az 1975–1995 közötti és az azóta eltelt időszakra. A legutóbbi hasonló tárlatunk 1995-ben volt, abban már én is közreműködtem a műtárgylista összeállítójaként. A koncepciót Pál atya fogalmazta meg, és rengeteg adminisztratív feladatot végeztem mellette. Az „új szerzemény” mint fogalom alatt a Keresztény Múzeum életében a törzsgyűjtemények létrejötte utáni száz évben már inkább ajándékozásokat értünk. A vásárlás kevés, egy-egy csere még előfordul, de alapvetően adományozások révén növekedett a gyűjteményünk. Mindössze néhány kortárs művész alkotásait tudtuk megvenni pályázati támogatásból, mert ezek árai még megfizethetők. Az időszaki kiállítások után, illetve papi hagyatékok és gyűjtők, örökösök nagylelkűsége révén sok minden bekerülhetett a gyűjteményünkbe. Egy nagyon sokszínű áttekintő kiállítás jött most létre. Láthatók a tárlaton Kassák Lajos, Magyarász Imre, Miháltz Pál, Prokop Péter, Szántó Piroska, Fischer Ernő képei, valamint Feszty Masa egyik festménye is. Az utóbbi alkotás például Fundelius Vilmos plébános, kanonok hagyatékából került a múzeumba. Mivel kevés a helyünk, mindig figyelnünk kell arra, hogy mit tudunk még befogadni a raktárba.

– Az 1995 utáni időszakból milyen szempontok alapján válogatták ki az alkotók műveit a kiállításra?

– Az elmúlt évtizedekben folytatódott a korábbi szerzeményezési tendencia. Kevés kortárs vásárlás, és annál több személyes ajándék, illetve hagyaték révén gyarapodott a múzeum gyűjteménye. A 20–21. századi művek közül néhány már az álladó kiállítás részét képezi, így a helyükön hagytuk, és külön felirattal jelöltük meg az érintett darabokat. Az eddig raktárban várakozó műveket tettük ki az emeleti 6-os terembe és a földszinti helyiségekbe. Látványosak a Svédországban, Peruban, majd Rómában élt Varjas Gyula festőművész nagy méretű alkotásai, melyek 2002-ben a hagyatékából érkeztek Esztergomba, kiállításra és további megőrzésre. A festmények tárolása egyre nagyobb problémát jelent az épületben, így új növekedési irány lett a grafikai lapok megszerzése. Hozzánk kerültek például Pituk József Viktorián, Hertay Mária, Bazsonyi Arany, Nádas László életművének jelentős darabjai. Nem mondtunk le a festményekről sem. A régebbi alkotók köréből többek között Hikádi Erzsébet, Molnár-C. Pál, Magasi Németh Gábor, Kákonyi Asztrik, Kákonyi Konstantina, a kortársak sorából Nemcsics Antal, Tácsik János, Kárpáti Tamás, Szakács Imre, László Dániel nevét emelném ki.

Külön figyelmet szentelünk az esztergomi alkotóknak és adományozóknak. Felhívom a figyelmet az előbb említett Magasi Németh Gáborra, akit elsősorban a bazilikában, valamint a Főszékesegyházi Kincstárban és a környék templomaiban festett falképeiről ismerünk; hagyatékát a múzeumnak szánta kései örököse. Cséfalvay Pál még életében átadta a múzeumnak azokat a képeket, melyeket az évtizedek során helyi és távolabb élő tisztelőitől kapott. Külön érdekességnek számítanak a szobrászati jellegű tárgyak, melyeket eddig nem láthatott a közönség, például Medgyessy Ferenc két stációdomborművét, Melocco Miklós kisplasztikáját és a numizmatikai tár felfedezésre érdemes újabb darabjait. Az iparművészeti gyűjteményi hagyományokhoz kapcsolódnak a textil alapanyagú szerzeményeink is: Solti Gizella, Hegyi Ibolya, Kecskés Ágnes kárpitművészek munkái, egy 20. század eleji miseruha és egy különleges, régi ortodox húsvéti lepel, melyet az esztergomi születésű, nemrégiben elhunyt Filó Kristóf atya adott a múzeumnak.

A 2021-ben Budapesten megtartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületei kapcsán a Keresztény Múzeum szervezésében több kiállítás és kiadvány jöhetett létre. Ennek a felemelő időszaknak maradandó emlékei azok a tárgyak, melyeket ez idő tájt vehettünk leltárba. Benczúr Gyula egyik utolsó alkotása valószínűleg Kanter Károly kanonokot, a Központi Oltáregyesület egykori igazgatóját ábrázolja. Ezt a képet főegyházmegyénk vásárolta meg számunkra egy magánszemélytől a 2019. évi Agnus Dei kiállítás előtt. Sokan láthatták a kongresszus előadásainak hátterében Kisléghi Nagy Ádám Kenyér és bor című képét, melyet a múzeum megvásárolt az esemény után. Atlasz Gábor Az emmauszi vacsora című festményének megrendelése egészen kivételes alkalom volt, hiszen egy kiállításhoz a hiányzó témában tudtunk beszerezni egy alkotást az igényeinknek megfelelő módon. A kongresszus cigánypasztorációs törekvéseit támogatva adhattunk egy másik megrendelést Ráczné Kalányos Gyöngyinek tizennégy szentírási illusztráció elkészítéséhez. Ezeket a képeket nemcsak önálló kiállításon szerepeltettük, hanem Versegi Beáta Punya – Egy falat kenyér című elbeszéléséhez illesztve könyvben is megjelentettük.

– Az időszaki kiállításuk augusztus 31-éig látogatható, szeptember elsejétől ugyanis felújítják a Keresztény Múzeumot, ezért előreláthatólag nyolc hónapig zárva tartanak.

– Tizenkét éve készülünk erre, azóta vannak meg a korszerűsítési terveink. Az elmúlt években számos elemét meg tudtuk már valósítani az átfogó koncepciónak, de a fenntartó főegyházmegye jóvoltából most a jubileumi évben nekiláthatunk az utolsó, immár befejező szakasznak is. Azt vettük észre, hogy nagyjából ötvenéves ciklusok tagolják a múzeum életét. Az első ötven év a megalapítás, a törzsgyűjtemények beérkezésének korszaka volt. A következő ötven év, 1975-ig, az első modernizáció és a szakmai megerősödés ideje. A harmadik ötven év első fele igazán sikeresnek mondható, élvezhettük az elődök kiváló munkájának gyümölcseit, nagyszámú látogatónk volt, megalakult a múzeum barátainak köre, fontos kulturális központtá váltunk. A 21. század kihívásainak viszont már nehezen tudtunk megfelelni, különösképpen az üzemeltetés területén. A tervek szerint 2026 májusáig tartó felújítással célunk, hogy a műtárgyainkat egy modernebb, újraértelmezett történeti és tartalmi összefüggésrendszerben, felfrissített dizájnnal, új világítástechnikával jelenítsük meg. A berendezéssel kicsit visszatérünk az alapítás kora, a 19. század világába. Ez nem azt jelenti, hogy a stilizált 19. századot hoznánk vissza, mert például a bejárati zóna mai hangulatú lesz, ott új közösségi helyiségeket alakítunk majd ki. A klímaberendezést folyamatosan karbantartottuk, de az elavult, előnytelen világítást teljesen lecseréljük. A felújított ablakokon újra ki lehet majd látni a páratlan szépségű bazilika és a középkori vár felé. Összességében elegánsabb, rendezettebb lesz a Keresztény Múzeum. Az augusztus végi bezárásunkig azonban van még néhány hetünk. Nagyon várjuk a visszatérő és az új látogatókat az állandó és az időszaki kiállításainkra, hogy együtt búcsúztassuk az intézmény életének egy igazán szép korszakát. Szeptembertől a szintén új szerzeménynek tekinthető Erdélyi Zsuzsanna Gyűjteményünkön keresztül leszünk elérhetők a Szent Adalbert Központ épületében. A nyitvatartásról, a szolgáltatásokról és a programokról a honlapunkon fogunk tájékoztatást nyújtani.

Fotó: Fábián Attila; Esztergomi Keresztény Múzeum

Bodnár Dániel, Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. augusztus 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.