Elhunyt báró Gelsey Vilmos közgazdász

Hazai – 2021. március 8., hétfő | 18:23

Életének 100. évében, február 26-án londoni otthonában elhunyt báró Gelsey Vilmos (William de Gelsey), a magyar gazdasági élet és oktatás fáradhatatlan mentora, a keresztény nevelés ügyének segítője. A magyar származású brit közgazdász, bankár az 1990-es évek óta szolgálta tudásával a magyar egyházat.

Gelsey Vilmos 1921-ben Bécsben született, de Budapesten nevelkedett. 1939 óta Londonban élt. Tanulmányait a Budapesti Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumban kezdte, majd 1942-ben Cambridge-ben, a Trinity College-ban diplomázott. Jelentős pénzintézeteknél töltött be vezető beosztást, így az Orion Royal nemzetközi befektetési bank ügyvezető igazgatója, majd elnökhelyettese, a bécsi UniCredit Bank (korábbi Creditanstalt) vezető tanácsadója, majd a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági elnöke, a Nemzeti Bank főtanácsadója volt.

Sokat tett Magyarország gazdasági megerősödéséért a rendszerváltás időszakában, és azóta is nagyra értékelt tanácsadóként működött. A Katolikus Egyház hűséges híve volt, példát mutató szerénységgel szolgálta, segítette a magyarországi közösségeket, egyházi intézményeket is, kezdetben Sándor bátyjával együtt, majd egyedül.

II. János Pál pápa 2005-ben a Nagy Szent Gergely Rend parancsnoki fokozatát adományozta neki a Magyar Katolikus Egyházért végzett tevékenységéért, különös tekintettel az 1687-es alapítású Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium újraindítása érdekében tett szolgálataiért. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.

Kezdeményezésére és támogatásával 2015-ben jött létre a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete (SZEGEPI). Itt hozták létre és adták át évente a Báró Gelsey Vilmos-nagydíjat és a Báró Gelsey Vilmos-díjat a magyar köznevelésért elkötelezett, kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok, valamint gazdasági szakemberek elismerésére.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria