Elindult a Katolikus Karitász országos adventi segélyprogramja

Hazai – 2021. november 22., hétfő | 18:11

November 22-én indította el a Katolikus Karitász az idei adventi segélyprogramját. A karácsonyig tartó időszakban több módon is be lehet kapcsolódni a „Tárjátok ki a szíveteket!” mottóval meghirdetett országos akcióba, melynek célja, hogy minél több rászoruló családnak, idős embernek, egyedülállónak könnyebbé tegyék a hétköznapokat, és kicsit szebbé a karácsonyt.

A Katolikus Karitász minden évben meghirdeti adventi adománygyűjtését. Évről évre növekszik az adományozók és a támogatottak száma is, így mára egy nagy összefogássá vált az adventi segélyprogram.

Az akció idei nyitó sajtótájékoztatóján Zagyva Richárd, a szeretetszolgálat országos igazgatóhelyettese elmondta: a program plakátján látható kép annak a szimbóluma, hogy kezünkben van a segítségnyújtás lehetősége. Szívünk kitárásával felmelegíthetjük mások hideg otthonát, könnyebbé tehetjük küzdelmekkel teli napjait.

Az adventi összefogás arra is hív, hogy tárjuk ki a szívünket, és adjunk belőle egy darabot azoknak, akiknek szükségük van rá.

Az akcióba a következő módokon kapcsolódhatunk be:

• A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatjuk a segélyszervezet rászoruló családokért végzett munkáját.

• Online adományozással a www.karitasz.hu oldalon keresztül vagy banki átutalással is csatlakozhatunk a segélyprogramokhoz, valamint a karitász egész évben végzett tevékenységéhez.

• Idén is elindul az Angyalbatyu ajándékgyűjtési akció, melynek keretében nehéz sorsú gyermekeknek lehet ajándékot készíteni és leadni valamelyik gyűjtőponton. Az ajándékokat az önkéntesek juttatják el karácsony előtt a családokhoz. A készítés módja és a gyűjtőpontok listája a www.angyalbatyu.hu oldalon található. Játékokat és élelmiszereket is lehet adományozni az egyházmegyei karitászközpontokban, a KaritászPONT adományboltokban, a meghirdetett gyűjtőpontokon és a helyi karitászcsoportoknál.

• Idén is megrendezik az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót, mely a szegény családok helyzetére hívja fel a figyelmet adventben. December 5. és 12. között több mint 200 településen ragyognak majd fel a gyertyák fényei templomok előtt, adventi vásárokban, főtereken – közös gyertyagyújtásra, adományozásra hívva a járókelőket. A segélyszervezet december 5. és 12. között adománypontot működtet majd az újbudai adventi vásárban is.

Tárjátok ki a szíveteket címmel egész napos jótékonysági műsorfolyam lesz december 8-án a Magyar Katolikus Rádióban, melyben bemutatják a karitász segítő munkáját.

A szeretetszolgálat az egész téli időszakban segíti a krízishelyzetben lévőket: számos helyen osztanak meleg ételt hajléktalanoknak és rászorulóknak. Szükség esetén kályhával és tüzelővel támogatják a krízishelyzetben lévőket, hogy meleg otthonuk legyen a tél folyamán.

Zagyva Richárd elmondta, hogy az egyházmegyei karitászközpontok és az önkéntesekből álló plébániai karitászcsoportok is országszerte bekapcsolódnak a programba, így juthat el több mint 800 településre a segítség.

Dolhai Attila színművész, előadóművész is a segélyprogram mellé állt, népszerűsítve az akciót. A sajtótájékoztatón az adományozás fontosságáról szólva rámutatott: év közben sok minden lefoglal bennünket, de advent idején talán kicsit jobban figyelünk másokra, amikor átgondoljuk, hogyan is készülhetünk a Messiás érkezésére. Ez alkalmas idő arra, hogy ne csak a szűk családunkról gondoskodjunk, hiszen bizonyára mindenki környezetében vannak olyan családok, amelyek segítségre szorulnak.

Ha visszagondolunk arra, hogy kisgyerekként mi minek örültünk karácsonykor, jó belegondolni, hogy most segíthetünk olyan gyerekeknek, akik valami miatt hiányt szenvednek. Közös felelősségvállalással és összefogással sokak körülményein tudunk javítani – tette hozzá a színművész. – Erre buzdítok mindenkit, hogy minél több embernek boldogabbá tehessük a karácsonyát.

Fotó: Veres Ádám / Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria