Élő hittel, szeretettel – Gyermekbúcsút tartottak Máriapócson

Hazai – 2019. május 14., kedd | 18:54

Május 11-én gyermekbúcsút tartottak Máriapócson. Az idei programot, amire az egész Görögkatolikus Metropólia területéről érkeztek résztvevők, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület jegyében rendezték meg.

Milyen messzire hangzik, ha egy gyermek, s milyen messzire hallatszik el, ha a jelen lévő összes fiatal kiáltja: „Feltámadt Krisztus!” – e kísérlettel mutatták meg a gyerekeknek, hogy fontos jelenlétük a keresztény társadalomban, s hogy milyen mérhetetlen különbség van aközött, ha egy ember vagy ha egy egész sokaság cselekszik együtt, tesz hitet Krisztus mellett.

A program egyfajta rövidített zarándokúttal kezdődött: a templomba állomásokon és játékokon keresztül vezetett az út. A 100-150 fős csoportokra bontott fiatalokat a regisztrációs helytől, a „Sínai-hegytől” „Mózesek” vezették a kegytemplom, avagy az „ígéret földje” felé.

Útközben három állomáson dramatizált bibliai történetekbe kapcsolódhattak be a zarándokok. A kánai menyegző, a csodálatos kenyérszaporítás és az utolsó vacsora jelenetét – melyek az Eucharisztia titkának megértését segítették – a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium drámatagozatos diákjai adták elő.

A kegytemplomhoz közeledve számtalan játékos feladatba, kreatív foglalkozásba kapcsolódhattak be: például megdobálhatták a „bűnöket”, játszhattak hittankvíz-automatával, óriáskirakóval, QR-kód játékkal. Tanulhattak csotkit kötni, festhettek, ragaszthattak. Minden standnál gyermeknyelvre lefordított teológia, játékos hittan és vidámság várta őket.

A nap során sokan éltek a gyónási és értetkőzési (a kegykép megérintése) lehetőséggel. A búcsú legfontosabb mozzanata a templom előtti téren végzett Szent Liturgia volt. A szertartást Papp Tibor főhelynök vezette, mellette kilenc pap szolgált az oltár körül, köztük Szabó Tamás pasztorális helynök, aki a prédikációt tartotta.

A húsvéti időszak győzedelmes himnusza és köszöntő üdvözlése (Feltámadt Krisztus! – Valóban Feltámadt!) elmondása után, a prédikáció elején Szabó Tamás kérésére a gyermekek azt is kimondták fennhangon, ami az ajándékba kapott karszalagjukon szerepelt: „Élő hittel, szeretettel”. A nagyböjti szertartás, az előszenteltek liturgiájából vett három szó ugyanis az idei gyermekbúcsú mottója volt. 

Ennek értelmezésével kezdte beszédét a helynök. „Ez az Úristen üzenete is: élő hittel és szeretettel hisz bennünk. A teremtésre, a létezésünkre, az egész életünkre a legtökéletesebb válasz, hogy az Isten hisz bennünk: a gyengeségeink, hibáink ellenére is szebb velünk a világ. Annyira hisz bennünk, hogy egészen közel akar jönni hozzánk. A szent Eucharisztiában a hozzánk érkező Isten ránk bízza magát, át akar ölelni. Az Isten minden szentáldozásban ezt mondja nekünk: hiszek benned, rád merem bízni magamat.” Isten belénk vetett hite és nekünk adott szeretete megsokszorozódik, ha továbbadjuk – tette hozzá a pasztorális helynök.

A szertartáson jelen volt Szocska A. Ábel megyéspüspök is, aki a liturgia végén köszönetet mondott az idei gyermekbúcsú szervező csapatának, mely a Nyíregyházi Egyházmegye Hitoktatási Irodájának munkatársaiból, katekétákból, papnövendékekből és a nagykállói Korányi-iskola diákjaiból állt.

A búcsúra nem csak szervezett formában érkeztek hívek: a parókiák és oktatási intézmények csoportjai mellett családok is érkeztek. Az egyik háromgyermekes apuka elmondta, ők a kicsi gyermekek miatt évről évre ezt a búcsút választják családi zarándoklatul.

A szertartást követő körmenet a fatemplomnál ért véget, ahol a résztvevők keresztet formáltak, miközben integettek a drónnak, ami felvételt készített a magasból.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria