Énekeljük együtt az irgalmasság rózsafüzérét

Hazai – 2021. április 8., csütörtök | 14:22

Az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének (Rosarium Divinae Misericordiae) magyar nyelvű szövegéhez Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zenei igazgatója komponált dallamot, melynek segítségével közös imádságra hívnak mindenkit.

Az Isteni Irgalmasság vasárnapját megelőző imakilencedhez a Pécsi Egyházmegye online felületein keresztül lehet csatlakozni április 6. és 11. között mindennap 15 órakor. Így együtt követhetjük az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének dalát annak jegyében, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik (bis orat, qui cantat).

Letölthető kotta 1.; kotta 2.

II. János Pál pápa az Isteni Irgalmasságról szóló körlevelében arra hív, hogy könyörögve imádkozzunk Isten irgalmáért a rossz sok fajtája ellen, amelyek szorongatják és fenyegetik az egész emberiséget.

Mi már szilárd bizonyosságot kaptunk az irgalomról a keresztre szegezett és a halálból föltámasztott Krisztusban – ebben a titokban az irgalom teljes kinyilatkoztatása benne foglaltan megtalálható, hiszen kinyilatkoztatja nekünk azt a szeretetet, amely erősebb a halálnál és hatalmasabb a bűnnél és mindenfajta rossznál, amely fölemel bennünket a legnagyobb bukásokból, és kiszabadít a legnagyobb veszedelmekből is (vö. 96. pont).

Szent II. János Pál pápa kérésének az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének imádkozásával is megfelelhetünk, amelynek szövege Szent Fausztina nővér lelki naplójából (476) származik.

Ez az egyszerű imádság a visszatérő ismétléseivel megtisztítja a szívünket, irgalmasságért esedezik nemcsak a magunk, hanem az egész világ számára, s ezzel már az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk.

Külön öröm – és az imádkozónak nagy segítség –, hogy az irgalmasság rendkívüli szentévében megfogant gondolat nyomán megszületett a rózsafüzér énekelhető formája is, melyet Kovács Szilárd zeneszerző ajánl a hívek figyelmébe.

Rosarium Divinae Misericordiae

Komponálta és orgonán előadja: Kovács Szilárd Ferenc
Prózai részek: Lábár Tamás
Előénekes: Szigmond Attila
Válaszok: Kuti Ágnes, Vajda Péter, Tumpek Balázs, Tumpek Ferenc, Szigmond Attila

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria