Eucharisztikus csodák a művészetben – Kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kiállítást a NEK titkársága és az esztergomi Keresztény Múzeum közösen hozta létre. A nagyszámú érdeklődőt Fábry Kornél, a NEK általános titkára és Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntötte.

Fábry Kornél elmondta: ennek a kiállításnak az anyaga kétezer éve jött létre, amikor Isten úgy döntött, hogy emberré lesz, meghalt értünk, majd feltámadt, felment a mennyekbe, de azóta is itt van velünk, az Oltáriszentségben. Isten jobban ismer bennünket, mint mi magunkat, tudja, hogy az embernek tapasztalásra is szüksége van, ezért az Egyház történelme során 170-nél több, hivatalosan kivizsgált és elismert eucharisztikus csoda történt. A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve vetődött fel az elképzelés, hogy bemutatják az érdekesebb, hitünket növelő eucharisztikus csodákat, melyeket a művészet megörökített. A tárlat szervezői abban bíznak, hogy olyanok is megtekintik a tárlatot, akik esetleg távol állnak az Egyháztól és a hittől, de az itt látott közvetlen tanúságtételek révén közelebb kerülnek ők is a hithez. Ez a kiállítás Isten végtelen szeretetéről szól, aki mindig itt van velünk – mondta a NEK általános titkára.

Vashegyi György örömét fejezte ki, hogy a Magyar Művészeti Akadémia otthont adhatott ennek a kiállításnak, amely egyik előkészítő rendezvénye a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Egyúttal bejelentette: az akadémia 2019-ben megrendezi az Oltáriszentség tisztelete a középkortól napjainkig című kiállítást, míg 2020-ban Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezete című tárlatot, a Műcsarnok épületében. 

Vashegyi György kifejtette: a Krisztus áldozatát jelenvalóvá tevő kenyér és bor az átlényegülés misztériumát jelenti, melyben két világ, az emberi és az isteni kapcsolódik össze. A tárlat a materiális segítségével hangsúlyozza a valóságon túli világ létezését. A művészeti akadémia vezetője idézte Hamvas Bélát: „Minden dolog ugyanannak az Egynek más és más megjelenése. Maszkja. Mindaz, amit láthatok és hallhatok, megihatok és megehetek, elgondolhatok és megfoghatok, az mind-mind hieratikus maszkja ugyanannak az Egyetlenegynek.” Kinek a maszkja? Ki ez az Egy? – tette fel a kérdést Vashegyi György. Ennek a felfedezéséhez kívánt lélekemelő élményt a tárlat látogatóinak.

A kiállítást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitotta meg. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

* * *

„Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Különleges kiállítást nyithatunk meg ma itt a Pesti Vigadóban. A 2020 őszén megrendezésre kerülő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületei során alkalmunk van kiállítás formájában is ráfigyelni azokra a különleges vallási és társadalmi jelenségekre, amelyek az Oltáriszentség körül hazánkban és kultúrkörünkben jelentkeztek.

Már a kezdet kezdetétől fogva az különböztette meg a jeruzsálemi keresztényeket, hogy népük többi tagjaival együtt imádkoztak a jeruzsálemi templomban, de a kenyértörést házanként végezték. Az Eucharisztikus lakoma, Krisztus utolsó vacsorájának megjelenítő emlékezete a keresztény közösség legsajátabb, legszentebb cselekménye volt. Azt pedig már Szent Pál és az általa alapított közösségek vallották az első század közepén vagy kevéssel azután, hogy a kenyér, amelyet ilyenkor megtörnek, Krisztus testében részesíti azokat, akik fogyasztják, a kehely pedig, amelyet megáldanak, Krisztus vérét tartalmazza. Ennek a meggyőződésnek felelt meg aztán az a tisztelet, ahogyan a hívők a szent színekkel bántak. Jusztinosz első apológiájában valamivel 150 után már arról ír, hogy a betegeknek is elviszik a megszentelt színeket. A harmadik század eleje táján több részletben keletkezett egyházfegyelmi irat, az úgynevezett Traditio Apostolica pedig arról beszél, hogy az átváltoztatott kenyeret és bort gondosan kell kezelni, nehogy a vérből egy csepp is a földre essen, és valamilyen démon felnyalja azt. Keresztény körökben elterjedt volt az a szemlélet, amely a pogány isteneket létező démonoknak tekintette, a tiszteletükre kiöntött bort pedig mintegy számukra bemutatott áldozatnak, libatiónak fogta fel. A keresztény gondolkodás azonban, mint látjuk, sajátos öröksége alapján eltért a környező pogány mentalitástól.

De ennél több is történt: az Eucharisztia őrzésének és tiszteletének fokozatosan különleges formái fejlődtek ki, amelyek gyakran megszólították a népek képzeletvilágát is és ösztönzést adtak olyan szokások kialakulásához, amelyek a vallási néprajz körébe sorolhatók. Ilyenek például az elsőáldozó gyerekek sajátos ruhája (esetleg egységes fehér ruhája), az újonnan szentelt papok első miséjének különleges tisztelettel való megrendezése, nagycsütörtöktől nagyszombatig a szent sír látogatása és díszítése, különösen a barokk kortól az Oltáriszentséget körbehordozó úrnapi és más körmenetek. Egyes helyeken a haldoklókhoz is különleges, díszes menetben vitték az Oltáriszentséget.

A Szentostya köré pedig, mely a latin egyházban, az örményeknél és a maronitáknál kovásztalan kenyérből készül, a többi keleti egyházakban viszont kovászosból, különleges szokások kapcsolódtak. Az ostyasütés során különböző ábrákat préseltek a nagyobb méretű, azaz a miséző papok számára készült ostyákra. Ezek az ábrák Krisztus jelenlétére utaltak. De újra és újra elterjedtek a Szentostyáról szóló csodálatos hírek is. Ezek közül a leggyakoribbak arról szólnak, hogy az átváltoztatott ostyán csodálatos vér mutatkozott. Vérző Szentostyákról már a keresztény ókorból is maradtak fenn legendás híradások. A 13. századtól kezdve gyakoriak azok az elbeszélések (német területen mintegy 100 ilyen ismert), amelyek egy bizonyos helyhez kapcsolódnak, a róluk szóló történetek többnyire a következőkről adnak hírt: 1. az átváltoztatott Szentostyát valamilyen gyalázat éri; 2. az ostya vérezni kezd; 3. a vérző ostyát elrejtik, de az felragyog és így megtalálják; 4. végül ünnepélyesen felemelik és tisztelettel veszik körül. Gyakran előfordult, hogy az ilyen eseménnyel kapcsolatos helyszínen a fájdalmas Krisztus szobrát állították fel, akinek vérző sebei és szenvedése volt a vallásos tisztelet igazi tárgya.

A tárlat bevezetőjében olvasható: »A kiállítás az érzék feletti érzékelésre hív meg: a képek, a csodák, a tárgyak nyelvén vezet be a titkos középpontba, ahol a fizikai lét felemelkedik, s megnyitja szemünket a valóságon túli valóságra, az igazi lényegre.« Mert Isten nemcsak gondolatokkal kommunikál az emberekkel, hanem az anyagi valóság teljességén keresztül is. A megtestesülés titkában a Teremtő közösséget vállal az anyagi világgal, hogy teljesen kimondhassa számunkra mindazt, amit az emberrel közölni akar. De ez a megtestesülés nem mindenütt és sehol sem valósul meg igazán, hanem történelmileg konkrét. Jézus Krisztusban történik meg. És ő hagyja követőire és az emberiségre testének és vérének titokzatos lakomáját, amely már itt a földön az örök életbe kapcsolja az embert.

Köszönet illeti mindazokat, akik ennek a kiállításnak az érdekében fáradoztak, akik ezt lehetővé tették, akik munkájukkal, szaktudásukkal és az ügy iránti szeretetükkel ehhez a különleges és örömteli alkalomhoz hozzájárultak.”

* * *

Kontsek Ildikó, a kiállítás kurátora, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója röviden bemutatta a tárlatot. Kiemelte: a műveket egyrészt az esztergomi Keresztény Múzeum anyagából válogatták össze, másrészt kortárs alkotók művei is láthatók. A Keresztény Múzeumban található történeti darabok az európai középkort, a reneszánszt, a barokk kort, a XIX. század historizmusát elevenítik meg. A jelenkor alkotóit célirányos, tematikus és stiláris kiválasztás révén hívták meg, olyan művészeket, akik Isten és ember titokzatos és bensőséges kapcsolatára irányítják a figyelmet, a mai kor emberének érdeklődését is felkeltik a téma iránt. Így kapott helyet a kiállítás központi helyén Kisléghi Nagy Ádám keresztre feszítést ábrázoló festménye, amely még a kilencvenes években készült.

Az igazgató asszony említést tett két, a kiállításra készült műről. Az egyik Atlasz Gábor Emmauszi vacsora című festménye, amely a tanítványok realisztikus megjelenítésével ellenpontozza a szikrázó fényjelenségbe burkolódzó, feltámadott Krisztust. A jelenséget a kenyértörésben felismerik a mai férfiakként értelmezett tanítványok, akikbe szinte beleköltözik, vagyis sajátos módon egyesül velük az isteni világ. A másik alkotás Bukta Norbert hatalmas méretű installációja, ami kitölti a terem közepét. A falakra helyezett képek, feliratok övezik és négy irányból érkező vörös szőnyeggel jelölt utak vezetnek el hozzá. A mű az égi és földi dimenzió, a reális és a kézzelfogható anyagi valóság összekapcsolódását szemlélteti.

Kontsek Ildikó külön köszönetet mondott a kiállítás teológiai szakértőjének, Török Csabának, aki az alkotásokhoz mellékelt szövegeket válogatta és Zalavári Tibor látványtervezőnek.

A megnyitón közreműködött Pálmai Árpád, az Esztergomi Hittudományi Főiskola musica sacra tanára, aki az Oltáriszentséget dicsőítő himnuszokat énekelt, saját orgonakíséretével.

A kiállítás szeptember 26-ig tekinthető meg.

Fotó: Mudrák Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír