Ferenc pápa homíliája a római Mindenszentek-templomban

A zsinati megújulás szerint – a nép nyelvén, a hívek felé fordított oltárnál – Boldog VI. Pál pápa mutatott be először szentmisét 50 évvel ezelőtt Rómában, az Ognissantiban (Mindenszentek-templom). A templom tituláris bíborosa Walter Kasper nyugalmazott bíboros, aki a helyi papsággal együtt koncelebrált a Ferenc pápa által bemutatott szentmisén. Külön érdekessége volt a szentmisének, hogy a pápa a szembemiséző oltárnál ugyanazokat a liturgikus tárgyakat használta – kehely, paténa, ampolnák, gyertyatartók – amelyek 50 évvel ezelőtt az első „reform” szentmise liturgikus eszközei voltak.

A zsidó húsvét ünnepe alkalmából Jézus felmegy Jeruzsálembe – kezdte beszédét a pápa. – A templomba érve embereket talál ott, akik keresik az Istent, de olyanokkal is találkozik, akik saját ügyeiket intézik. Ilyenek azok a kereskedők, akik állatokat árulnak a templomi áldozatok számára, és ilyenek a pénzváltók, akik a császár arcképét hordozó „tisztátalan” pénzt váltják be a vallási hatóság által jóváhagyott pénzfajtákra, hogy befizessék a templom évi adóját. A méltatlan kereskedés busás jövedelmek forrása, mindez Jézust erélyes válaszra készteti: felforgatja a pénzváltó asztalokat, földre dönti a pénzt, eltávolítja a kereskedőket, azt mondván nekik: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká” (Jn 2,16).

Ez a kifejezés nemcsak a templom udvarában folytatott kereskedésre vonatkozik – folytatta a Szentatya –, hanem sokkal inkább a vallásosság egy bizonyos formájára. Jézus gesztusa a takarítás, a megtisztítás gesztusa, értelmét a prófétai szövegekből lehet kihámozni, melyek szerint Istennek nem tetszik az anyagi áldozatok külsődleges kultusza, mely személyes érdekekre épül. Jézus gesztusa figyelmeztetés a hiteles kultuszra, a liturgia és az élet közötti megfelelésre. Ez olyan felhívás, mely minden korra érvényes, így napjainkra is.

A Sacrosanctum Concilium zsinati konstitúció a liturgiát úgy határozza meg –tanította Ferenc pápa – mint az első és nélkülözhetetlen forrást, amiből a hívek az igazi keresztény lelkületet meríthetik. Ez újból megerősíti a lényegi köteléket, mely egyesíti Krisztus tanítványa életét és a liturgikus kultuszt. Ez elsősorban nem egy megértendő tanítás, vagy egy betöltendő rítus, természetesen az is, hanem lényegileg az élet és a világosság forrása a hitben tett utunk számára. Ezért az egyház arra hív minket, hogy éljük és mozdítsuk elő a hiteles liturgikus életet, azért, hogy összhang legyen a között, amit a liturgia ünnepel és amit mi az életünkben megélünk. Arról van szó, hogy kifejezésre juttassuk azt, amit a hitünk révén megkaptunk.

Jézus tanítványa nem csak azért megy a templomba, hogy megtartsa a parancsot, hogy helyén érezze magát az Istennel szemben, akinek aztán nem kell sokat „zavarnia” – hangsúlyozta a pápa. – Jézus tanítványa azért megy templomba, hogy találkozzon az Istennel, hogy megtalálja őt a kegyelmében, amely a szentségekben működik, hogy erőt kapjon az evangélium szerint gondolkodni és cselekedni. Ezért nem csaphatjuk be magunkat, amikor a templomba lépünk, hogy imádsággal és áhítatgyakorlattal takarjuk be az igazságossággal, a becsületességgel és a felebarát iránti szeretettel ellentétes viselkedésünket. Nem helyettesíthetjük „vallásos hódolattal” azt, ami a felebarátot illeti, elodázva az igazi megtérést. A kultusz, a liturgikus ünneplés kiváltságos tér az Úr szavának hallgatására, aki az egyenesség és a keresztény tökéletesség útján vezet minket.

Valójában arról van szó, hogy bejárjuk a megtérés és a bűnbánat útját, hogy elvegyük az életünkből a bűn salakját, ahogy Jézus tette, amikor megtisztította a templomot a bűn nyomorúságától. A nagyböjt kedvező idő erre, a benső megújulás, a bűnbocsánat ideje, melyben arra kaptunk meghívást az Úrtól, hogy fedezzük fel a bűnbocsánat és a kiengesztelődés szentségét, mely a bűn sötétségéből a kegyelem és a Jézussal való barátság világosságába vezet bennünket. Nem szabad elfelejtenünk azt a nagy erőt, amit ez a szentség jelent a keresztény élet számára: gyarapít bennünket az Istennel való egységben, visszaszerzi az elvesztett örömet és segít a vigasztalás megtapasztalásában, hogy személyesen megérezzük: az Atya az ölelése révén befogad minket – hangsúlyozta a Szentatya.

Ezt a templomot Szent Luigi Orione apostoli buzgósága építette, és éppen 50 évvel ezelőtt Boldog VI. Pál itt nyitotta meg bizonyos értelemben a liturgikus reformot a nép nyelvén mondott szentmise ünneplésével – utalt az ünnep aktualitására Ferenc pápa. – Azt kívánom, hogy ez a körülmény élessze újjá bennetek az Isten háza iránti szeretetet. Ebben nagy lelki segítséget találtok. Itt megtapasztalhatjátok, ahányszor csak akarjátok, a személyes és közösségi imádság újjáteremtő erejét. Isten szavának hallgatása, amit a liturgikus gyülekezetben hirdetnek, tartson meg benneteket keresztény életetek útján! E falak között nem idegenként találkoztok egymással, hanem mint testvérek, akik szívesen segítitek egymást, mert Krisztus szeretete kapcsol össze benneteket, aki a reménység és a minden hívő iránti elkötelezettség alapja.

Hozzá, a szegletkőhöz bújunk ebben a szentmisében, megújítva a szándékunkat, hogy elkötelezzük magunkat a megtisztulásra és az egyház lelki épületének megtisztítására, melynek mindannyian élő részei vagyunk a keresztség által – zárta homíliáját Ferenc pápa a római Mindenszentek-templomban bemutatott szentmisén.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír